Fél évet kellett várni rá, de holnaptól újra látogatható Sean Scully ír festőművész tárlata a Magyar Nemzeti Galériában, amely a kortárs absztrakció egyik legjelentősebb alkotójának mintegy száztíz művét sorakoztatja fel az összes meghatározó korszakából. A kiállítás nemcsak honi viszonylatban különleges, de a kelet-közép-európai régióban is, mivel először mutatja be teljeskörűen Scully életművét.
– A kiállítás tervezésekor arra törekedtünk, hogy Scully összes meghatározó műcsoportjából legalább egy reprezentatív főművet bemutassunk – mondja Fehér Dávid, a tárlat kurátora. A művészettörténész szerint noha Scully művei absztraktok, gyakran figurális asszociációkat is keltenek, a vászonra és alumíniumra felvitt festékrétegek testszerűek, az egyes képelemek közti kapcsolatok pedig az emberek közti kommunikációra és viszonyokra is utalhatnak. Nem hiába írja Scully híres nyilatkozatában, hogy művészetét „Mondrian, Matisse és Rothko” összerakásával kaphatjuk meg, a képei kapcsán pedig a testek közti kapcsolatról, érintkezésről és elválásról beszél.
A geometrikus formák ráadásul nem matematikai rendszer szerint kapcsolódnak egymáshoz, Scully 1981-es fordulatát követően azok élei „felpuhulnak”, az egyes mezők, rétegek pedig összeolvadnak egymással, míg a képtáblák, és a rajtuk ábrázolt elemek szintén „hibásan” illeszkednek, mondhatni elcsúsznak egymás mellett. A művész mindezzel az emberi kapcsolatok változékony voltát, a vonzódást és távolodást fejezi ki, miközben utal arra is, hogy az egyes elemek közti kapcsolódás sosem lehet tökéletes. Expresszíven geometrikus képei közül az egyik legszemélyesebb a fekete-fehér képmezőkből álló 1987-es Üres szív, mellyel Paulnak, a tizenkilenc évesen autóbalesetben elhunyt fiának állított emléket.
Festményei az emberi kapcsolatok mellett a klasszikus művészetet és kultúrtörténetet is megidézik. Az 1982-es Adoráció címe a biblikus festészetből ismert pásztorok vagy királyok imádására utal, a nagyméretű táblakép barna, fekete, sárga és piros sávjai azonban inkább a geometriától visszahódított érzéki festészet imádásaként értelmezhetők. Az 1983-as Fürdőző szintén klasszikust idéz, Henri Matisse Fürdőzők a folyónál című festményét, elsősorban annak függőleges tagolását. A kék és zöld sávok a növényzet és a vízpart képét idézhetik meg, a kép síkjából kiemelkedő narancssárga sáv pedig egy emberalakot.
A művek visszatérő motívuma az ablak, amelynek alapja az úgynevezett „inset”, vagyis a képbe ágyazott kép. Az 1980-as évektől megjelenő elem kétféleképpen is értelmezhető: funkcionálhat ablakként, mely a képsík teréből kilátást engedne egy másik világba, vagy akár egy figura is lehet, mely elveszetten áll vagy „lebeg” az őt körülölelő térben. Ahogy a kiállítás címe is jelzi, egyes képeken az insetek mozgó és elidőző testekként, „Átutazó” alakokként is értelmezhetők. Mindez Fehér Dávid szerint összefüggésbe hozható Scully életútjával, aki gyerekkorában szüleivel Dublinból Londonba emigrált, később pedig New Yorkba költözött.
A tárlat legizgalmasabb műve is egy ablakkép: a Fekete négyzet című festmény Kazimir Malevics orosz festő azonos című 1915-ös művét idézi meg. Scully esetében az ikonikus motívum azonban nem egy fehér térben helyezkedik el, hanem egy erős színekben gazdag tájban képez ablakot a semmire. A fekete négyzet Scullynál az ember egzisztenciális szorongására utal, szűkebb értelemben pedig a 2020-as év pandémia okozta bizonytalanságra.
A kiállítás utolsó terme meglepetést tartogat, a Madonna-sorozat alumíniumlemezein ugyanis absztrakt színmezők helyett emberalakok jelennek meg: Scully második fia, a 2009-ben született Oisín, aki édesanyjával, a művész feleségével, Liliane Tomaskóval együtt játszik a tengerparti homokban.
Infó:
Magyar Nemzeti Galéria
Sean Scully: Átutazó – Retrospektív kiállítás
május 30-ig
hétfő-kedd: zárva
szerda-vasárnap: 10.00-18-00
