Tankönyvbe illő

Jól emlékszem, hogy azokban a történelem előtti nyolcvanas években, amikor egy ideges tanerő például a tanterv bekötött példányával csapkodta az első padot, és azt rikoltozta közben, hogy márpedig ezt tanuljátok, mert ez a törvény, a tankönyv azért már nem számított szentségnek. A mi iskolánkban akadt magyartanár, aki úgy lázadt az ünnepelt, esztétikai alapon álló irodalomkönyv-sorozat ellen, hogy a szakközépiskolások megbízható, anyja neve Hrúz Mária típusú segédletét használta. A suli legjobb angoltanára minden órára egy fecnivel készült, olykor tenyérnyi, fénymásolt párbeszédekből tanított negyvenöt percen át nélkülözhjetetlen nyelvi jelenségeket. A matektanárunk pedig eleve arra kért minket, ne vegyük meg a tankönyvet, mert csak összezavarna.

Innen nézve elég kiábrándító, hogy negyven év elteltével megint ott tartunk: csak az állam jelentethet meg tankönyvet, az állam túlteljesítő segédcsapata pedig kierőszakolja, hogy ezek közül se használhassák mindet a tanárok. Mert a jónál is van jobb, a tavalyelőtti államinál mennyivel pompásabb a tavalyi állami. Az, amit a mindenki véleményét figyelmen kívül hagyva, átláthatatlan körülmények között, politikai megrendelésre összeállított, és a pedagógusok, szülők könyörgése ellenére egy világjárvány kellős közepén bevezetett alaptantervhez írtak lóhalálában valakik.

Hogy ezek a könyvek milyenek, azt pontosan tudja az, aki hosszú hónapokon át otthon próbálta belőlük tanítani az ötödikes gyerekét. Amikor a – nem mellesleg – pedagógusokból álló család haját tépve tanulmányozza a leckét és értelmezhetetlen kérdésekre keresi a mérsékelten értelmes válaszokat, akkor végképp bebizonyosodik, hogy ugyan már, nincs itt semmiféle nemzetmentő vízió, meg olyasféle téveszme, hogy a liberális oktatás miatt vesztébe rohant a felnövekvő nemzedék, na de majd helyrehozza a NER. Nincs itt más, csak az új uralkodó osztály, az új értelmiség, az új megmondóréteg, az új haszonszerzők kijelölése, minden terület rés nélküli lefedése, a lehető leggyorsabban. És ha nagyon tiltakozunk, akkor ugyanez, de Bicskéig.