Előfizetés

Kármentés

Ismeretlen betegség elleni, múlt nélküli vakcinák beadatásánál a legfontosabb döntési tényező a bizalom. Nálunk az ismert okok miatt elsősorban a kormányban kellene megbíznunk ahhoz, hogy oltassunk. Mi kell a bizalomhoz? Őszinte kommunikáció, átláthatóság, a tudományos evidenciák tiszteletben tartása. Melyiket tapasztaltuk meg ezek közül az elmúlt 16 hónapban? Azoknak kellene elhinnünk, hogy mindegyik oltás – tehát az uniós engedéllyel nem rendelkező kínai és orosz is – biztonságos és hatékony, akik 2020 februárja óta többek között a következőket állították: a járvány bagatell a migrációhoz képest, a vírust a migránsok terjesztik, maszkhasználatra nincs szükség, a fiatalok és az egészséges felnőttek nincsenek veszélyben, ha valaki megbetegszik, azt meggyógyítják, a kórházakban nemcsak ágyakból, de szakszemélyzetből is van elegendő. Volt – állítólag – oltási terv. Volt egy ígéret arról, hogy a veszélyeztetettség szerint rendeznek sorba minket, meg egy másik, amely szerint a kormánytagok majd csak a 65 éven felüliek után kerülnek sorra - egyik sem teljesült. Az 57 éves Orbán Viktort már februárban beoltották; választhatott a vakcinák közül, miközben ő maga mondta, hogy nincs válogatás; és oltóponton kapta meg a dózist, olyan oltóanyaggal, amilyet akkor elvileg csak a háziorvosok adhattak be. Ha most akarna valaki megszervezni egy valóban hatékony oltókampányt, három dolgot biztosan ki kellene hagyni belőle: a hazudozást, a Rogán-minisztériumot és a még ma is igazolt klinikai eredmények nélkül használt keleti szereket – pont azokat a pilléreket, amelyekre a kormány az eddigi stratégiáját építette. Miért a Pfizerrel próbálják időről időre lendületbe hozni a lanyhuló oltási kedvet? Miért Karikó Katalinnal früstököl a miniszterelnök a Micsurin-Liszenkó vonal jeles képviselői helyett? Miért kényszerülnek arra Orbánék - sarokba szorítva, utolsó lehetőségként -, hogy igazat mondjanak az uniós vakcinaszállítmányokról? Talán azért, hogy helyrehozzanak valamit abból, amit eddig elrontottak.  

A szerzés mint alapérték

Minden igazságtalanságnak van nyertese. A kitelepítettek portáját megkapta egy másik falubeli, az államosított bérházakat apró tanácsi lakásra szabdalva osztották szét. Mindig van, aki egy kicsit jobban jár. Többnyire ismer valaki fontosat, így előbb értesül a lehetőségekről. Néha aktívan részt is vesz a lehetőségteremtésben. A bérlakásszektor felszámolásával egyenértékű lakásprivatizációs törvényjavaslatot is aligha egyedül fundálta ki a fideszes trafikmutyin rokonai révén nagyot kaszáló, egykori Fidelitas-főnök Böröcz László.  V. Naszályi Márta valódi bérlakás-gazdálkodást célzó fellépése sokak érdekeit sértette, köztük a fiktív lakáscserével műemléklakáshoz jutó potentátokét is. Böröcz pedig hirtelen érzékennyé vált az ősi vári lakosok sok esetben jogos háborgására. V. Naszályi azt akarta, hogy a műemléki környezetben élők ehhez illő bérleti díjat fizessenek, és erősen megnyirbálta volna a szokásjog teremtette előnyöket. Böröcz ráérzett a politikai lehetőségre: felerősítette a konfliktust, majd szétterítette az egész országra. A műemléki lakások határozott idejű terhelési tilalommal körbebástyázott vételi lehetőségét korlátlan értékesítési kötelezettséggé szélesítette. A javaslat sokkolta a szociális szakmát és az önkormányzatokat. Előbbiek a lakhatási válság elmélyülésétől tartanak. Bérlakások nélkül mi lesz azokkal, akik nem tudnak piaci áron lakást bérelni? A hajléktalanság elől menekülőkkel, az alacsony jövedelmű nyugdíjasokkal vagy akár azokkal a fiatalokkal, akiket a családjuk nem tud támogatni a lakásszerzésben? A már most is elég lyukacsos szociális védőháló felhasogatása a legkiszolgáltatottabbakat taszítja még lejjebb.  A sok milliárdos vagyonvesztés – a lakásokért forgalmi értéküknek legfeljebb 30 százaléka kérhető, de akár piaci áruk tizedéért is elvihetők – leginkább az önkormányzatoknak fáj. S nem csupán az ellenzékieknek: a XVI. kerület kormánypárti polgármestere egyenesen marhaságnak titulálta a javaslatot, rámutatva az igazságtalanságára. Böröcz szerint épp ellenkezőleg: a törvényjavaslat nem tesz különbséget az emberek között, ellentétben az eddigi gyakorlattal, amikor „a helyhatóságok jelölték ki, kinek akarják eladni a lakásokat”. (Erre első kézből láthatott példákat a Rogán Antal teremtette, csókosokat segítő belvárosi ingatlanértékesítési gyakorlatban.) Az önkormányzatoknak most valóban nem lesz erre lehetőségük. Viheti, aki már gyerekként is ott élt, aki milliókat költött a felújítására, de az is, aki csak néhány hónapja fizet lakbért. Mindenki, aki valamikor-valahogy belejutott a tutiba. S ezzel szintet ugrik az igazságtalanság. A bérlakásvásárlók – a rendszerváltás után és most is – nagyobb állami támogatást kapnak az otthonteremtéshez, mint a házépítők, társasházi lakásvásárlók az összes eddigi lakásvásárlási kedvezményt beleszámítva. Nem beszélve az önkormányzati és a piaci lakbér közötti, sok év alatt felhalmozódó különbségről.  A Böröcz-féle javaslat hű lenyomata a kormánypárti alapfilozófiának, ahol létezés egyetlen módon indokolható: a szerzéssel.     

Csodagyerek

Sebastian Kurz osztrák kancellárt „wunderkindként”, csodagyerekként emlegeti az osztrák sajtó. Áprilisban volt tíz éve, hogy bekerült a nagypolitikába: mentora, az Osztrák Néppártot irányító Michael Spindelegger jelölte Werner Faymann nagykoalíciójába belügyi államtitkárnak a mindössze 24 éves fiatalembert. Amikor azonban Kurz elérkezettnek látta az időt, hátba támadta a mentorát, és innen egyenes út vezetett a kancellári székbe. Modern politikusként lépett fel, aki bevándorlásellenes húrokat pengetett. Amikor érdeke úgy kívánta, a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárttal szövetkezett, de Heinz-Christian Strache világraszóló botránya után rögtön mosta kezeit, és az FPÖ-étől gyökeresen más ideológiát képviselő környezetvédőket vette be kabinetjébe. Bár Kurz valóban mindig mesterien igazodott az új politikai helyzethez, már nem lehetünk biztosak abban, hogy a csodagyerek mindent túlél. Egy parlamenti vizsgálóbizottság még 2020 júniusában faggatta azokról a kinevezésekről, amelyek az ÖVP-FPÖ koalíciós együttműködés idején születtek, az apropót Strache botránya szolgáltatta. Időnként kétes válaszokat adott arra, mennyire szólt bele az állami tulajdonrészeket felügyelő cég, az Öbag új vezetőjének kinevezésébe. Annyit mondott, sok mindenre nem emlékszik, miközben egyes chatüzenetekből utóbb kiderült, 2019 tavaszán Thomas Schmidet „haveri” alapon nevezte ki. Kurz ellen vádat is emelhetnek, ami - időlegesen - akár politikai karrierjének végét jelentheti. Így működik egy jogállam: ha kitör egy a kormányt érintő botrány, akkor a korrupcióellenes ügyészség is bekapcsolódik, s ha az ügy szálai a kancellárig érnek, akkor vele sem kivételeznek. Itthon csak legyintünk: ez ügy? Nálunk sorozatban betonoznak be fontos pozíciókba "megbízható" kádereket, de még az sem veri ki a biztosítékot, ha elhordják az állam vagyonát.