Előfizetés

Karácsony mozgalmat alapított, és azokat szolgálná, akik egyaránt félnek a hónap- és a világvégétől

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.05.15. 09:25

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Konzervatívokat, liberálisokat, baloldaliakat tud alapító között a 99Mozgalom elnevezésű formáció, amely a pártok mellett segítené az ország újraegyesítését meghirdető miniszterelnök-jelöltet.
Tegyük jóvá Magyarországot, hogy mindenki megnyugodjon, és fellélegezzen! – tömörítette egyetlen rövid mondatba miniszterelnök-jelölti hitvallását Karácsony Gergely. Aki úgy tapasztalja, ma leginkább a szabadság, a béke és az emberség hiányzik az ország életéből, ugyanis a hatalmasok immár nemcsak a közéletet torzítják, de a magánéletbe is belenyúlnak. Miközben a járvány alatt nem nyújtott érdemben segítő kezet, inkább embereket és közösségeket bélyegzett meg – és a polgárok leginkább csak magukra, illetve egymásra számíthattak. Márpedig – deklarálta karácsony – nem az az erős vezető, aki képes megosztani, hanem aki képes egyesíteni. Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint „ha hagyjuk, hogy a hatalmasok továbbra is békétlenséget szítsanak, akkor mindent elvisznek: a barátságainkat, a megtakarításainkat, a Balatonunkat, a nyugdíjunkat, a gyermekeink jövőjét, mindenünket”. Így Karácsony szerint még egyszer nem szabad hagyni, hogy az az 1 százalék uralja az országot, amelyiknek csak a pénz és a hatalom számít és amelyik üzemszerűen lopja szét a hazát. Ehhez nem a vagy, hanem az és politikájára van szükség: azaz nem haza vagy haladás, hanem haza és haladás – hisz a társadalom fejlődése erősebbé teszi a nemzetet; nem Magyarország vagy Európa, hanem Magyarország és Európa; nem vidék vagy Budapest, hanem Budapest és vidék. Ahogy nem kormánypárti vagy ellenzéki Magyarország – hiszen egyetlen Magyarország létezik. Nincs kormánypárti és ellenzéki Magyarország, egyetlen Magyarország van. Meg kell találni a közös nevezőket, mert a nemzetnek most nem kitalált bűnbakokkal, hanem valós bajokkal kell szembenézni – figyelmeztetett a miniszterelnök-jelölt –, és csakis egyesítő tettekkel lehet a járványt visszaszorítani, a szociális válságot megoldani, az egészségügyet életben tartani. Mert a pandémia egyértelművé tette, hogy semmi nem működik azokból a rendszerekből (lásd: oktatás, egészségügy, szociális háló), amelyekre az embereknek szüksége van. A miniszterelnök-jelölt szerint nem lehet nem érteni, hogy a jövő vagy zöld lesz és szociális, vagy nem lesz: ugyanis egyszerre kell szolgálnunk azokat, akik félnek a hónap végétől, és akik félnek a világ végétől. Mert minden családnak jár az az esély, hogy kihozza gyermekeiből a legtöbbet – ehhez változás kell, hogy ne élje több millió magyar kiszolgáltatottságban a napjait. De a változás nem elég, jóvátételre is szükség van. „Az a törvény ma, hogy vagy megszöksz, vagy megszoksz. Én egyikre sem vagyok hajlandó. Felveszem a kesztyűt, mert úgy érezem képes vagyok arra, hogy az együttműködő ellenzéki pártok élén leváltsam a kormányt. De nemcsak erre vagyok képes, hanem arra is, hogy újraépítsük, újraegyesítsük ezt az országot” ígérte Karácsony. Aki szerint az ellenzéki formációknak sokkal többet kell tenniük annál, mint hogy elvégzik a kötelező házifeladatot (lásd: együttműködés), hanem meg kell írniuk az ország történetének egy új fejezetét, meg kell haladniuk nemcsak az utóbbi tíz év, de az utóbbi harminc év politikáját is. Úgyhogy a miniszterelnök-jelölt értelmezésében az előválasztás nem arról szól, hogy kinek van erősebb szókincse, ha a kormányt kell bírálni – az a kérdés, hogy kik képes legyőzni a 99 százalékos többség érdekében az 1 százalékot. „Nem az ellenzék vezérét keressük, hanem azt az embert, aki újra tudja egyesíteni az országot” – deklarálta Karácsony. Aki szerint ehhez szükség van a civilekre, a hivatásos politikusokra, a zöldekre, a konzervatívokra, a baloldaliakra. És szükség van minden közösségre. Ennek szellemében ő is létrehozott egyet, a 99Mozgalmat, aminek többek között tagja Ángyán József, az Orbán-kormány volt agrárállamtitkára, Kiss János SZDSZ alapító, a konzervatív Bod Péter Ákos, egykori jegybankelnök, Ferge Zsuzsa szociológus, és még sokan mások. A mozgalom nem a pártok helyett, hanem a pártok mellett szeretné építeni az országot – amelyiknek most szüksége van minden polgárárára. A következő hetekben, ígérte Karácsony, teszi közé kilenc pontos programját a 99Mozgalom.

Az Orbán-kormánnyal senkinek sem érdemes

A miniszterelnök-jelölti programismertető utolsó előtti placca a budapesti Diákváros tervezett helyszíne volt. – Életem legszebb napja volt 2019-ben a főpolgármester választás napja – idézett emlékeket Karácsony Gergely, aki Budapest élére kerülve megfogadta: minden itt élő főpolgármestere lesz, azoké is, akik nem rá szavaztak, és úgy gondolata: mindenkiben partnert keres. Így a kormánnyal is nyitott szívvel kezdett párbeszédet, ráadásul úgy tűnt, vannak közös ügyeik, például a Diákváros. (Ez a név 15 ezer megfizethető kollégiumi férőhelyet takar.) Ami a kormánynak oly fontos Atlétikai Stadion-projekt keretében valósult volna meg. Csakhogy kiderült Orbán Viktor senkivel nem akar együttműködni, főleg nem az önkormányzatokkal. – A kormány valójában a meggyilkolásunkra törekszik – jelentette ki Karácsony Gergely, aki úgy érzi, legfőbb ideje, hogy "mi is felvegyük a kesztyűt”. A Diákváros szimbolikus ügy, hiszen a Kínai Kommunista Párt elit egyetemét építik majd a vidéki egyetemistáknak szánt férőhelyek helyett (igaz, a kabinet szerint mindkét beruházás megfér a kijelölt helyen).  2022 ezért arról is szól, lesznek-e olyan önkormányzatok, melyek pártállástól függetlenül a lakóik érdekeit képviselik.  

Az LMP is beállt mögé

Nem mindig és nem mindenben értettem egyet Karácsony Gergellyel, de abban biztos vagyok, hogy ha ő lesz Magyarország miniszterelnöke, akkor egy élhető jövőt és egészséges környezet hagy a fiatalokra – hiszen ő az, aki pontosan érti, hogy milyen szociális és környezeti kihívásokkal állunk szembe, méltatta Schmuck Erzsébet az MSZP és Párbeszéd közös miniszterelnökét. És az LMP társelnöke egyben azt is jelezte: pártja Karácsony mögé sorakozik fel az előválasztáson.

Protestáns öntudat és trónfosztó hagyomány

Debrecen a frissen beszálló miniszterelnök-jelölt következő állomása, itt töltötte a diákévei jelentős részét, nagyon szerette a várost – és ez most sincs másképp. Akkor se, ha a kormány egy fura rivalizálásba próbálta beszorítani az ellenzéki vezetésű Budapestet és a kormánypárti irányítású Debrecent, mintha az utóbbiból egyfajta „árnyékfővárost” próbált teremteni. Ezzel a szemlélettel Karácsony nem tud mit kezdeni, szerinte az a természetes, ha mindegyik település egyaránt gyarapszik, és véletlenül sem egymás kárárára. És ha úgy tetszik, Debrecen volt a miniszterelnök-jelölt politikai eszmélésének színhelye, itt élte meg a rendszerváltást: „ott voltam, amikor ledöntöttük az elnyomást szimbolizáló szobrokat – és joggal hittem, hogy a felnőttként majd egy európai demokráciában élek”. Debrecen egy nyakas kálvinista város, Karácsony – bevallása szerint – hozza magával a protestáns öntudatot – és a trónfosztó hagyományt (lásd: a Habsburg-ház letaszítását itt deklarálták 1849–ben). Magyarországon az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint újra trónfosztásra van szükség. Az elkövetkező évek Karácsony értelmezésében nem arról szólnak, hogy egyik politikai tábor birkózik a másikkal, a jobboldal küzd a baloldallal. Arról van szó, hogy van egy 1 százalékos kizsákmányoló elit, és van az ország 99 százaléka, a küszködő emberek tömeg – nos az 1 százalékot kell megdönteni.

Nem stadion, nem helikopter

Nyírtasson vagyunk, 270 kilométerre és sok év tizedre a mai mindennapjaimtól – de fontos dolgot akarok mondani, így idejöttem, hazajöttem, mert minden itt kezdődött. A gyerekkorom színhelyén tudom kimondani, hogy miniszterelnök-jelöltként elindulok az előválasztáson. Egy életem van és egy hazám – és úgy érzem, a hazám nagy bajban van, mert Magyarországot a lakói egyre kevésbé érzik, tekintik a közös hazájuknak, végletes megosztottság szakítja széjjel az embereket – deklarálta hivatalosan (és meghatódva) Karácsony Gergely, hogy részese lesz az ellenzék miniszterelnök-jelölti versenyének. Miniszterelnök-jelöltként pedig, mondta Karácsony, élete minden fontos állomását, történését hozza magával – ezek rajzolják ki, hogy valójában kicsoda ő. Elsősorban Nyírtass, amit az egykori Esze Tamás talpasainak leszármazottai laknak, akik keményen dolgozó emberek. „Ahogy az én szüleim is örökké küzdő emberek voltak. Innen viszem magammal a föld szeretetét, a természet szeretetét, amit csak egy faluszélen csavargó, bogarászó kisfiú érezhet (ha úgy tetszik, ez a zöldpolitika). És innen viszem magammal életem legnagyobb tragédiáját, édesapám halálát. Innen viszem magammal a tapasztalatot, hogy az élet milyen törékeny. És innen viszem magammal a tudást, hogy minden véges, csak az anyai szeretet végtelen. Innen viszem magammal a hitet, hogy a nehéz sorsú emberek igenis számíthatnak a többiekre, hogy egy négy gyermekét egyedül felnevelő anyukát nem hagy magára a közösség. Nem azért jött, szögezte le Karácsony, hogy stadiont ígérjen Nyírtassnak. És nem helikopterrel érkezett, mint amikor Rogán Antal, aki egykor egy lagzira ide méltóztatott idelátogatni (az erről beszámoló újság, a Népszabadság, már nincs életben). „Én az örökké küzdő magyarokért szeretnék dolgozni, az ország 99 százalékáért, nem a leggazdagabb egy százalékot akarom szolgálni.” – mondta Karácsony.

1039 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, meghalt 73 beteg

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.05.15. 09:14

Fotó: Krizsán Csaba / MTI
2453 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 308-an vannak lélegeztetőgépen.
1039 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 797 429 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 73 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 114 főre emelkedett - közölte szombat reggel a kormányzati tájékoztatási oldal.   A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 618 608 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 149 707 főre csökkent. 2453 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 308-an vannak lélegeztetőgépen.  Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (142 690) és Pest megyében (110 565) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (45 596), Győr-Moson-Sopron (43 949) és Hajdú-Bihar megye (42 159). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (17 530). 
Azt írják, a beoltottak száma 4 554 679 fő, közülük 2 656 671 fő már a második oltását is megkapta. Ma is folytatódik a regisztrált és időpontot foglalt 16-18 évesek oltása a kórházi oltópontokon. Az SMS-t kapott regisztráltak továbbra is tudnak online időpontot foglalni Pfizer-oltásra, emellett minden érvényes regisztrációval rendelkező továbbra is tud Sinopharm, AstraZeneca és Szputnyik oltásokat foglalni. A háziorvosok Sinopharm, Janssen és Moderna vakcinákkal tudják folytatni az oltást. Már ingyen le lehet tölteni azt a jelenleg tesztüzemmódban működő mobilalkalmazást, amely igazolja az oltás tényét, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltásra.  Az újraindítás következő fokozata 5 millió beoltottnál várható – ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be péntek reggeli nyilatkozatában. A védettségi igazolványok postázása folyamatos, és azt már az első oltás után kiállítják. Ha bármilyen probléma merülne fel a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban, azt az Ügyfélkapun keresztül vagy személyesen a kormányablakban lehet bejelenteni.  

„Kínai barátaink oltónapja”

Batka Zoltán
Publikálás dátuma
2021.05.15. 07:00

Fotó: Béres Márton / Népszava
Több száz Magyarországon élő kínai állampolgárt oltottak be az elmúlt napokban Józsefvárosban. A beoltásukra azért volt lehetőség, mert a kormány elrendelte, hogy már a Magyarországon élő, TAJ számmal nem rendelkező külföldiek is kaphatnak vakcinát.
Mintegy 600 hazánkban élő kínait oltottak be Józsefvárosban, a Szent Kozma Egészségügyi Központban (JEK) szerdán, csütörtökön és pénteken. A sorukra fegyelmezetten váró jelentkezőket alaposan felkészítették: 15 pontos tájékoztató volt náluk, amelyben még azt is előírták, hogy lehetőség szerint rövidujjú pólóban legyenek a gyorsabb oltakozás miatt. 
A JEK-be érkezőket magyarul és kínaiul is beszélő – erre az alkalomra gyártott, „Kínai barátaink oltónapja” feliratú egyenpólóban lévő – önkéntesek fogadták és igazították el, az oltópontokra pedig tolmáccsal mentek be.

A csoportos oltást az tette lehetővé, hogy a kormány múlt heti jogszabály-módosítása után már a Magyarországon élő, TAJ számmal nem rendelkező külföldiek is kaphatnak vakcinát. Ráadásul az itt élő kínaiak szívesen elfogadják a Sinopharm vakcinát, amiből itthon bőven van, szinte azonnal kaphat ilyet, aki kéri. A józsefvárosi akcióról a kínai közösség a WeChat nevű alkalmazáson keresztül értesítette tagjait, majd rendkívül gyorsan, egy-két nap alatt megszervezték az oltást. Li Zhen Árpád műfordító, a magyarországi kínai közösség egyik ismert alakja lapunknak elmondta: a hazánkban élő 40 ezer kínai többsége már korábban regisztrált és megkapta oltását, ám sokan vannak, akik még nem beszélik a magyar nyelvet, nem ismerik az itteni előírásokat. A kínai férjével közösen éttermet vezető Balogh Evelin, aki egy hasonló esemény társszervezője volt, elmondta, a budapesti kínai közösség meglehetősen zárt, így a nyelvi nehézségeken túl egyáltalán nem ritka, hogy sokan például azt sem tudják, ki a háziorvosuk. Nekik például nagy segítség volt az oltónap megszervezése, ráadásul így olyanoknak is sikerült beadni a vakcinát, akik egyébként nem vagy csak nehezen kerülhettek volna be az állami ellátórendszerbe.  Bár a „Kínai barátaink oltónapja” pólókon a „Sinopharm” felirat is szerepelt a kórház logója mellett, Li Zhen Árpád szerint semmiféle támogatást nem kaptak a vakcinagyártótól.
A kínai vakcina neve csak azért volt rajta a pólókon, mert többségében ezzel oltották a közösséget.

Miközben a magyarok közül sokan nem kérik a keleti vakcinát, a kínai közösségben éppen ellentétes a helyzet. Úgy becsülik, hogy az itt élő kínaiak több mint 90 százaléka ragaszkodott a Sinopharmhoz. Ugyanakkor a kínai közösség nem különösebben válogatós, aki nem „hazai” vakcinát kapott, tudomásul vette és beoltatta magát azzal. Az itt élő kínaiak között egyébként is elvétve találni „vakcinaszkeptikust”: gyakorlatilag alig akad, akit külön győzködni kellene az oltásra. A fővárosi kínai közösség pedig – mint arról korábban is írtunk – a pandémia kitörése óta fegyelmezetten tartotta be a járványügyi előírásokat. Talán ennek is betudható – amellett, hogy a közösség zöme a fiatalabb korosztályból áll –, hogy Li Zhen Árpád szerint a hazánkban élő kínaik körében a járvány során alig egy tucat koronavírusos haláleset történt.