Borkai Zsolt;Az ördög ügyvédje;

2021-05-20 08:27:00

Borkai-ügy: amerikai segítséggel kerestették „Az ördög ügyvédjét”

A fővárosi főügyész Washingtonnak letagadta a botrány politikai jellegét.

Egyenesen Washingtonból, az akkori Trump-kormányzat igazságügyi minisztériumától kért segítséget „Az ördög ügyvédje” utáni nyomozáshoz a fővárosi főügyész. Ibolya Tibor tavaly januárban a rendőrséggel párhuzamosan külön is intézkedett azért, hogy olyan adatokat szerezzen az Egyesült Államokból, melyekkel azonosíthatják a 2019-es önkormányzati választási kampány meghatározó botrányának kirobbantóját – írja a 24.hu.

Alap információi szerint a fővárosi főügyész úgy kért az Egyesült Államoktól bűnügyi támogatást, hogy említést sem tett „Az ördög ügyvédje” politikai szerepéről, sőt a Washingtonba küldött levélben Ibolya Tibor úgy fogalmazott: 

A lap megjegyzi, hogy mindez azért fontos, mert az Egyesült Államok és Magyarország közötti együttműködési megállapodás rögzíti, hogy a politikával összefüggő bűncselekmények esetében megtagadható a segítségnyújtás.

Ibolya Tibor a 24.hu birtokába került levelében köztörvényes zsarolási ügy részeként kért jogsegélyt, és jogosulatlan adatkezelésként mutatta be a kormányoldalnak nyilvánvaló károkat okozó blog ügyét, de még Borkaival kapcsolatban sem jelezte, hogy politikusról van szó.

A főügyész a levélben azt is írta: azért fordult az amerikai igazságügyi minisztérium nemzetközi ügyekkel foglalkozó bűnügyi osztályához, hogy az szerezze be az Egyesült Államokban üzemeltetett WordPress-blog és a hozzá kapcsolódó Facebook-oldal adatait. A Facebook esetében sikerrel járt, az ő kérése nyomán adhatták ki azokat a hirdetési adatokat, amelyek alapján rendőrség áprilisban beidézte Czeglédy Csabát.

A Demokratikus Koalíció politikusát azzal gyanúsították meg, hogy az ő bankszámlájáról fizették Az ördög ügyvédje Facebook-oldal Győr-Moson-Sopron megye területére koncentrált hirdetéseit. Czeglédyt bűnsegédként elkövetett személyes és különleges személyes adattal visszaélés vétségével gyanúsítják.

(Képünkön Győr 2019 októberében megválasztott, majd később lemondott polgármestere, Borkai Zsolt a városi közgyűlés alakuló ülésén)