Fidesz;Európai Parlament;uniós források;helyreállítási terv;

2021-05-20 20:51:45

Látni akarja a tagállamok helyreállítási terveit az EP - A Fidesz szereptévesztésről beszél

Ugyanis a teljes átláthatóság és elszámoltathatóság növelné a folyamat demokratikus legitimitását.

Mint lapunkhoz is eljuttatott állásfoglalásukban írják, a képviselők a csütörtökön 602 szavazattal, 35 ellenszavazat és 56 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban megismételték: a vonatkozó rendelet értelmében az Európai Parlament jogosult hozzáférni a nemzeti tervek végrehajtásával kapcsolatos összes információhoz. A képviselők számítanak arra, hogy a Bizottságtól megkapják a már beérkezett nemzeti tervekben található háttéranyagokat, a reformok és beruházások összefoglalóit. A teljes átláthatóság és elszámoltathatóság növelné a folyamat demokratikus legitimitását.

A képviselők úgy vélik, hogy az Európai Bizottságnak ösztönöznie kellene a tagállamokat arra, hogy az összes érdekelttel egyeztessenek, mert csak így biztosítható, hogy a civil társadalmat, illetve a helyi és a regionális hatóságokat is bevonják a tervek végrehajtásába. Az érdekeltekkel folytatott egyeztetések megtörténtéről a tervek jövőbeli módosításakor is meg kell győződni. Egyúttal kérik, hogy a Bizottság tájékoztassa a megfelelő szakbizottságokat a tagállami tervekben foglalt mérföldkövek és célok teljesítésére vonatkozó előzetes értékeléséről is. Ezen adatok birtokában a Parlament pontosabban fel tudja majd mérni, hogy a forrásokat megfelelően és hatékonyan költötték-e el a tagállamokban - olvasható a közleményben.   

Fidesz: az EP szereptévesztésben van

Győri Enikő és Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselők az MTI-hez eljuttatott, a döntéssel kapcsolatos közleményükben azt hangoztatták: az Európai Parlamentnek semmilyen hatásköre sincs a tagállamok nemzeti helyreállítási terveinek jóváhagyásában. Ezeket a tagállamok nyújtják be, majd az Európai Bizottság értékelését és előterjesztését követően az Európai Unió Tanácsa jogosult jóváhagyni azokat. 

A témában folytatott vita során elhangzott baloldali hozzászólásokból kiderült, megint csak büntetni akarnak egyes országokat - hangoztatta Győri Enikő. "Hasonlót láthattunk a jogállamisági feltételrendszerről szóló vitában tavaly, az EP akkor az uniós költségvetési pénzek elosztását akarta politikai feltételekhez kötni. Egyértelmű a baloldalnak az a szándéka, hogy a neki politikailag nem tetsző országokban uniós forrásokból ne indulhasson meg a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítése. A Fidesz európai parlamenti képviselői számára ez elfogadhatatlan."

Deutsch Tamás azt hangsúlyozta: Brüsszelben a Jobbik, a DK, az MSZP és a Momentum EP-képviselői "folyamatosan Magyarország ellen áskálódnak". Azon dolgoznak, hogy minél kevesebb pénz jusson Magyarországnak. Szavai szerint a magyar helyreállítási terv benyújtását is a hazai baloldal folyamatos áskálódása kísérte: hazug vádakkal feljelentő levelet írtak az Európai Bizottság elnökének, majd szakmailag megalapozatlan érvekkel támadták a magyar kormány gazdaságpolitikáját. 

Mint lapunk is megírta: a kabinet hétfőn nyilvánosságra hozott helyreállítási tervéből az derül ki, hogy a felsőoktatás, az egészségügy és a digitalizáció területe szenvedi meg leginkább azt, hogy a kormány az uniós mentőcsomagban járó támogatásnak végül csak egy részét veszi igénybe. Ennek részleteit ide kattintva olvashatja el.