A halhatatlan fáraók

Amikor i.e. 450 táján Hérodotosz Egyiptomban megállapította, hogy az ország „a Nílus ajándéka”, akkor a gízai piramisok már kétezer éve álltak. Természetesen a „történetírás atyja” a kőgúlákról is írt, de egy szóval sem említette a Khephrén (Hafré) fáraó piramisa előtti szfinxet, ugyanis az ember fejű és oroszlán testű szobrot akkor a sivatag homokja borította. Majdnem ezer évvel a görög utazó ottjárta előtt egy ifjú egyiptomi herceg elaludt a szobor lábánál. Álmában a szfinx, azaz a Napisten megígérte neki, hogy ha kiszabadítja az oroszlán testét a homok alól, akkor fáraó lesz belőle. IV. Thotmesz fáraó (uralkodott i.e. 1402-1392) hihetetlen, de mégis igaz álmát a szfinx lábainál lévő vörös gránit „Szfinx-sztélé” mondja el. De az idő múlásával ismét győzött a sivatag, és amikor Napóleon a seregeivel arra járt (1798), a szobornak már megint csak a feje, és a hátának a felső része volt látható. A francia seregben nem csak katonák voltak, hanem tudósok is, akik leírták, és lerajzolták a Nílus völgyében látottakat, hallottakat. A több kötetnyi „Description de l’Égypte” című sorozatból már csak néhány teljesen ép van meg, ezek egyike Keszthelyen a Festetics-kastélyban látható. Az egyik Franciaországba került szarkofág olyan nagy hatással volt Auguste Mariette-re (1821-1881), hogy ő lett kora egyik leghíresebb régész-egyiptológusa, és az Egyiptomi Múzeum elődjének a megalapítója. Mariette többször is járt a piramisoknál, de csak 1954-ben derült ki, hogy a gízai homok alatt egy majdnem 44 méter hosszú hajó „horgonyoz”. Az egyik feltevés szerint a fáraónak, Ré napisten fiának a lelke a halála után ezen a napbárkán utazott Rével. Ezért voltak a múmiákat szállító járművek bárka alakúra mintázva, és ezért díszítették a kerekeket Nap-szimbólumok.

Az egyiptomi történelemnek három nagy korszaka van: Ó-, Közép-, és Újbirodalom - közöttük és utánuk pedig egy-egy átmeneti kor. A második átmeneti kor (i.e. 1791-1550) a hódító hükszószok – a legtöbbjük északról érkezett sémi nép - kora. Egyiptom "felszabadításában", a hükszószok elleni csatában halt meg a 40 éves Szekenenré Ta-aa fáraó, a koponyáján lévő sebek erőszakos halálról árulkodnak. A fáraó lányát vette feleségül az idegeneket végleg kiűző, és az Újbirodalmat (i.e. 1550-1070) megalapító I. Jahmesz. I. Amenhotep még gyerekként lépett a trónra, utóda és veje, I. Thotmesz pedig negyven évesen. A dinasztiaalapítóknak köszönhetően Egyiptom megerősödött, és I. Thotmesz uralkodása alatt elkezdődtek a hódítások és az építkezések, amiket II. Thotmesz (i.e. 1492-1479) is folytatott. Viszont a fáraótól a hatalom nem a fiára szállt, hanem a feleségére, aki a féltestvére is volt. Hatsepszut kezdetben a törvényes utód, III. Thotmesz régenseként kormányzott, majd fáraónőként (i.e. 1479-1458). Uralkodása a béke, és a nyugalom korszaka, Dél-Egyiptom egyik nevezetessége az általa építtetett halotti templom, amit a dísztelensége miatt a magyar egyiptológusok nekem „szocreál” pályaudvarként mutattak be (1990).

Hatsepszut halála után III. Thotmeszé lett a hatalom, és Egyiptom ismét a hadak útjára lépett. A győzelmeket a király Szíriában elefántokra vadászva ünnepelte meg. III. Amenhotep két monumentális ülőszobra (18 m magas) a dél-egyiptomi Thébában már az ókorban is zarándokhely volt, egy félreértésnek köszönhetően. Ugyanis a helybéliek minden épületet és szobrot, ami a vallásukhoz kötődik „mennu”-nak neveztek, és a szót a görögök a hajnal istennő (Éosz) fiának, Memnón nevének értették. Mivel egy földrengés miatt a szobrok megrepedtek, és hajnalban a felkelő Nap melegítő sugaraitól „zenéltek”, ezért a kövek zenéje még jobban alátámasztotta a görögök elképzelését. Amikor először találkoztam az országút melletti szobrokkal (1990), akkor még körbe lehetett őket sétálni, de az egyiptológusok kérésére kerítést húztak köréjük, mert félő volt, hogy a látogatók súlya alatt megkeményedő talaj miatt megdőlnek. De ma már a Memnón-kolosszusok mögötti veteményesben sem parasztok, hanem régészek „kapirgálnak”, és a napokban találták meg az uralkodó legendás arany városát. II. Ramszesz, Egyiptom legnagyobb építtetője (i.e. 1279-1213) a halálakor majdnem 90 éves volt. A múmiájából tudjuk, öreg korára a gerinccsigolyái összenőttek, nehezen járt, ezért a fejét mindig oldalra fordította, rosszak voltak a fogai, és egy hatalmas tályog volt a szájában. Lehet, hogy ez okozta a halálát. Az utolsó éveiben már nem is ő, hanem a fia, Merneptah uralkodott. III. Ramszesz, akit i.e. 1151-ben kísértek az utolsó útjára, volt az utolsó igazi nagy hatalmú fáraó, annak ellenére, hogy egy összeesküvés során, amelyben a fia is benne volt, megölték. Az ő korából származik az első sztrájk leírása, IX. Ramszesz (megh. i.e. 1105) idejéből pedig már a királysírok fosztogatóinak peréről olvasunk.

Napnyugtakor, amikor Ré napisten alászállt az alvilágba, elkezdődött az idei ünnepség. Az Egyiptomi Múzeum hatalmas termében ismét láttam III. Amenhotepet, és a feleségét Tijét. A pálmafák szegélyezte úton gyerekek futnak, majd a kamera felülről mutatta a fényárban úszó Tahrír teret. Amikor legelőször arra jártam (1989) a múzeum elől még helyi buszok indultak a város különböző pontjaira. Aztán a hatóságok kitiltották őket, és csak a turistabuszoknak engedélyezték a megállást arra a kis időre, amíg az utasaik leszállnak. A múzeum mellett a Nile Ritz-Carlton szálloda, az én időmben még Nile Hilton volt. Itt bármikor nyugodtan megpihenhettem, egy európai senkinek sem volt gyanús. A szálloda szomszédságában az Arab Liga székháza, a tér másik oldalán, a múzeummal szemben áll a Mogamma, a helyi bürokrácia épülete. Itt többször is jártam Saúkival, Juhász Ernőnek, az akkori Magyar Kulturális Intézet vezetőjének a titkárával, a tartózkodási engedélyem miatt. A bejáratnál törökülésben az önkéntes írnokok úgy ültek, mint a fáraók korabeli szobrok, és a rászorulóknak kérvényeket írtak, formanyomtatványokat töltöttek ki. Mellettük gyors-fényképészek készítették az igazolványképeket megbízható, de nem modern gépeikkel. Most, az ünnepség előtti felújítások során került a térre egy II. Ramszesz korából származó obeliszk, és a négy kos fejű szfinx. A fáraóról nevezték el a kairói főpályaudvart is, az épület előtti teret az ő szobra díszítette. De a tudósok kérésére a szobrot elszállították, mert a szennyezett városi levegő nem tesz jót az állagának. Így érthető, hogy egyesek miért nem örülnek annak, hogy most a Tahrír tér „fáraósítva” lett. Az Egyiptomi Civilizáció Múzeuma előtt királyi múmiákat – 18 férfi és 4 nő – a katonai díszsortűz mellett a jelenlegi államfő, Abd el-Fattáh el-Szíszi fogadta.

(A nevek írásmódjánál és az évszámoknál Kákosy László Az ókori Egyiptom története és kultúrája - Osiris, Budapest, 1989 - című kötetét követtük.)