Csehország;egészségügyi miniszter;Andrej Babis;koronavírus;járványkezelés;

2021-05-26 09:00:00

Hrabal is megirigyelné: Valóságos tragikomédia, ami az egészségügyi tárcánál zajlik

Visszatér posztjára a tavaly szeptemberben menesztett egészségügyi miniszter, Adam Vojtech.

Bár ez – mint a járványhelyzethez remekül értő magyar kormánypárti politikusoktól tudjuk -, csak játék a számokkal, de a statisztikák szerint Csehország egy ideig világelső volt a koronavírus halálozási adatai tekintetében, mígnem Magyarország ledöntötte a csúcsról. A februári és márciusi ijesztő adatok azonban már a múlt ködébe vesznek amiatt is, mert a közvéleményt a pandémia helyett már inkább a közelgő választás, valamint a 2014-es vrbeticei robbantással kapcsolatos orosz szerepvállalás foglalkoztatja.

Keddi adatok szerint egyébként egy nap alatt 695 új koronavírus-fertőzést regisztráltak, ami harmada az egy héttel korábbi adatnak, s mindössze négyen vesztették életüket. A kormányzat azt kommunikálja, lecsengett a járvány, ugyanazt a stratégiát követi, mint tavaly ősszel, amikor azonban nagyon ráfázott erre. Andrej Babis miniszterelnök politikai érdeke azonban a gyors nyitás, mert ez az egyetlen esélye arra, hogy októberig valamelyest megfordítsa a jelenlegi trendet és növelje pártja, az Ano népszerűségét, amely katasztrofálisan kezelte a járványt.

A kabinet stratégiájára jellemző, hogy - amint a Respekt című hetilap közölte -, az egészségügyi tárca felmondta a megállapodást a vészhelyzetekkel foglalkozó neves brit tanácsadószervezettel, a MeSES-szel, ezzel is jelezve, már „vége” a járványnak. A tudósokra, epidemiológusokra, nemzetközi szakértőkre már nincs szükség, most a politikusok döntenek arról, veszélyes-e még a pandémia, vagy sem és lehetséges-e a jelentősebb nyitás. Nincs szükség azokra, akik arra figyelmeztetnek, hogy a járványnak még nincs vége, akik beismerik, - mint a napokban Petr Smejkal epidemiológus is -, hogy „kudarcot vallottunk”. Most olyanok kellenek, mint Marina Vasáková, a kormány Covid klinikai csoportjának vezetője, aki a cseh rádióban azt is megkérdőjelezte, hogy a brit szakértők egyáltalán „igazi tudósok-e”.

De hogy a prágai kormány mennyire csődöt mondott a járványkezeléssel és mennyire kapkod, azt az egészségügyi minisztérium körüli folyamatos mizéria is jelzi. Andrej Babis kormányfő tegnap bejelentette, visszatér a tárca élére Adam Vojtech, akit tavaly szeptemberben menesztett. A sors iróniája: a miniszterelnök akkor azért szabadult meg a tárcavezetőtől, mert Vojtech figyelmeztette Babist arra: nagyon megfizetheti a kormány a gyors nyitás árát és nem támogatja a maszkviselési kötelezettség megszüntetését. Utóbb kiderült, a leváltott tárcavezetőnek volt igaza.

Vojtech 2017 decemberében került a tárca élére, s egészen tavalyi menesztéséig irányította annak munkáját. Ezután a járványügyi szakértő, Roman Prymula következett a sorban, aki 2020. szeptember 21-től október 29-ig volt egészségügyi miniszter, de mivel úgy vélte, hogy rá nem vonatkoznak a kormány által elrendelt korlátozások, így mennie kellett. Ezután Jan Blatny próbált szerencsét, de ő sem járt sikerrel. Valójában a Babist markában tartó Milos Zeman elnök buktatta meg a minisztert, aki nem támogatta, hogy Csehország az Európai Gyógyszerügynökség által nem jóváhagyott Szputnyik V vakcinát vásároljon. Esetében tehát egyértelműen politikai döntés született. Azóta egyébként a Vrbetice-botrány miatt le is került a napirendről az orosz oltóanyag vásárlásának ügye.

Április 7-én aztán Petr Arenbergert nevezte ki Babis a tárca élére. Úgy látszott, megtalálta a végső megoldást, hiszen simulékony figurának tűnt, aki nem állt volna ellen a Szputnyik V-vel való oltásoknak, mindent megtett volna, amit Babis elvár tőle. Hasonlóság köztük, hogy a rendszerváltás előtt mindketten a kommunista párt tagjai voltak és együttműködtek a hírhedt állambiztonsággal az StB-vel (jóllehet ezt Babis mindig hevesen tagadja).

Csakhogy Arenberger múltjából olyan részletekre derült fény, amiket Babis nem vállalhatott a választás közeledtével. A Seznam Zpravy oknyomozó portál hívta fel a figyelmet arra, hogy Arenberger 2020 végén többször annyi vagyont és jövedelmet vallott be, mint a korábbi években. Több mint hatvan ingatlant sorolt fel a bevallásában. Az egyiket a Vinohradsky kórház archívumaként bérli – ennek volt az igazgatója-, nevetséges, négyzetméterenkénti 79,16 koronás (1100 forint) összegért.

A már csak volt miniszter feleségével együtt összesen 160 ingatlannal rendelkezik – írta az egészségügyi tárca dokumentumaira hivatkozva a Seznam Zpravy. A tulajdonukat képezi 240 hektár szántóföld is. Arenberger azt állítja, semmi törvénytelenséget sem követett el, olyan birtokokról van szó, amelyeket a negyvenes évek második felében a kommunisták államosítottak.

Arenberger emellett új gyógyszerek klinikai vizsgálatában is részt vett. Az eltelt három évben 38 ilyen vizsgálatban volt szerepe. Ez hatalmas szám, de önmagában nem törvénytelen. Az viszont már annál inkább, hogy bevallásában nem számolt be az ebből származó bevételeiről, ami betegenként optimális esetben a 200 ezer koronát (2,7 millió forint) is elérheti.

A botrány kitörése után az ellenzék a tárcavezető leváltását követelte. Maga Andrej Babis eredetileg azt közölte, kedden dönt a sorsáról, de hétfőn már a rendkívüli uniós csúcsra hivatkozva szerdát említett, ehhez képest meglepetésre már kedden bejelentette, hogy Vojtechet hívja vissza, miután Arenberger „lemondott”. Hogy Adam Vojtech kitölti-e mandátumát? A történtek után erre aligha vennénk mérget. Olyan bohózat zajlik ugyanis a tárcánál, amilyet még az ország nagy nevettetője, Bohumil Hrabal is megirigyelhetne.