Michael Jackson;jelentés;BBC;Diana;Martin Bashir;

2021-05-25 16:58:46

Súlyos következmények várnak a BBC-re

Martin Bashir más celeb-interjúalanyai és azok hozzátartozói is vizsgálatot sürgetnek a szenzációt keltett beszélgetések létrejöttének hátteréről.

Változatlan intenzitással követik egymást a Bashir-botránnyal kapcsolatos fejlemények. Mint arról beszámoltunk, a volt fellebbviteli főbíró, Lord Dyson által elvégzett átfogó vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy az abban az időben fiatal és tapasztalatlan Martin Bashir 1995-ben "elvetemült csalás útján" került abba a helyzetbe, hogy világszenzációt keltett mélyinterjút készíthessen Diana walesi hercegnővel a BBC Panoráma adása számára. Az újságíró az exkluzív beszélgetés után az ITV kereskedelmi televízió, majd vezető amerikai tévétársaságok munkatársa lett, végül 2016-ban annak ellenére tért vissza a brit közszolgálati óriáshoz vallási adások munkatársaként, később főszerkesztőjeként, hogy ott már 1996-ban belső eljárás indult a walesi hercegnő kegyeinek megszerzéséhez vezető fondorlatosságok ügyében, melyet az aktuális műsorok akkori főszerkesztője, Tony Hall elsimított. A most 58 éves médiasztár két héttel ezelőtt megromlott egészségi állapotára hivatkozva távozott a BBC-től.

Bashir a The Sunday Times-nak nyilatkozva első ízben válaszolt a vele szemben felmerült vádakra. Hangsúlyozta, hogy "soha nem akart ártani" a hercegnőnek és "esztelenségnek" gondolja a Diana két fia, Cambridge és Sussex hercege, illetve öccse, Spencer grófja által kiadott nyilatkozatokat, melyekben közvetve őt teszik felelőssé a hercegnő 1997. augusztus 31-i haláláért. Diana nemhogy nem volt elégedetlen az interjúban foglaltakkal, hanem barátokká váltak. A riporter állítása szerint "minden úgy történt, ahogy Diana akarta, az udvar értesítésétől kezdve valamennyi tartalmi kérdésig". A Sky News-nak adott hétvégi interjújában Andrew Morton, a hercegnőről írt és áldását élvező, nem kevésbé ellentmondásos életrajz szerzője megerősítette: "Ha nem Bashirnak, a Kensington Palota előtt kígyózó sorban álló újságírók valamelyikének mindenképpen nyilatkozott volna, mert el akarta mondani, hogy hárman voltak a házasságában és a szívek királynője szeretne lenni".

A brit kormány két minisztere szerint is súlyos következmények várnak a BBC-re. Priti Patel belügyminiszter a BBC vasárnap reggeli Andrew Marr politikai magazinjában a licencdíj teljes eltörlését, illetve egy Netflix-szerű előfizetési szisztémával való felváltását helyezte kilátásba a Királyi Statútum 2027-es lejárta után. Már azt megelőzően, az alapszabály jövő évi áttekintése is "komoly és jelentős pillanatnak ígérkezik a BBC számára, miután lejáratta a tekintélyét". Oliver Dowden, a kultúráért, médiáért és sportért felelős miniszter a The Times hétfői számában megjelentetett kommentárcikkében "komoly változásokat" sürget a BBC-nél annak fényében, hogy a "botrány a közszolgálati adó értékeinek és kultúrájának alapvető fogyatékosságait hozta felszínre". A miniszter meglátása szerint a BBC "urbánus" vezetése a hibás mind a Bashir által elkövetett csalások eltussolásában, mind a Brexithez vezető társadalmi mozgások kifejezésre juttatásának elmulasztásában".

A Dyson-jelentés napvilágra kerülése óta újabb és újabb interjúalanyok hozzátartozói keresték meg a brit sajtót és tettek panaszt Bashir állítólagos megtévesztései miatt. Michael Jackson testvére és unokaöccse, Tito és Taj a The Sunday Mirror hasábjain állították, hogy Bashir "manipulált képsorai és etikátlan újságírása a fő ok, amiért Michael nincs köztünk. A felvételből kivágott és titokban tartott filmkockák teszik egyértelművé, hogy a valóságot meghazudtolva ábrázolta őt". A Jackson-család "vizsgálatot és bocsánatkérést érdemel" - jelenti ki Taj. Alex Best, George Best futballista özvegye a Daily Mirrornak mondta el, hogy Bashir "manipulációkkal és átveréssel vette rá" alkoholizmus okozta krónikus májkárosodásban szenvedő férjét az ITV-n sugárzott interjúra, mely a feleséget és Best ügynökét hibáztatta, amiért ivásra késztetik és ezzel korai halálba sodorják George-ot".  Terry Venables volt angol szövetségi kapitány azért teszi felelőssé Bashirt, hogy "kétes taktikákat alkalmazva" készített el róla két Panorama-adást, 1993-ban és 1994-ben, melyek szabálytalan pénzügyi trükkökkel gyanúsították, örökre beárnyékolva szakvezetői pályafutását.