Van egy régi vicc, nyilván nem igaz történet, ám a veleje ideillik: Salvador Dalí egyszer a barátai szeme láttára felrúgott egy vak koldust. Azok elszörnyedve kérdezték: ez mi volt? Mire Dalí szenvtelenül válaszolta: dadaista humor.
Nos, idehaza jelenleg Kövér László a nemzet dadaista humorforrása. Persze lehetne őt komolyan is venni – Jakab Péternek immáron tízmillió, az ellenzéknek lassan összességében százmillió oka van rá –, de a komédia lényege éppen az egyetlen pontba, mozzanatba sűrített kiszámítható kisszerűség. Nos, Kövér egy személyben a magyar Hülye Járások Miniszterelnöke és Vacak Szállóvezető. Gyakorlatilag mintha egy ellenzéki karikaturista rajzolta volna meg a fideszes Moha Bácsi mesefiguráját.
Teli van velük az ország. Jellemzően ilyen kapuzárási pánikos öregurak, akik állandó vádaskodással, paranoiával és pátoszos szenteskedéssel vezetik le a környezetükön azt, hogy kifelé tartanak az életből, gőzük sincs már a modern világról, így tehetetlenül nézik, ahogy a kisunokáik valami Tik-tok nevű izén beszélgetnek a hasonszőrű kis barátaikkal. Ahelyett, hogy a kis rohadékok tizenötször felsikálnák a körlet budiját fogkefével, ahogy ők tették a kötelező sorkatonai szolgálat idején.
Sőt, meg sem kell szólalniuk. A „magyar jobboldali” archetípusa már puszta megjelenésével is egy Moldova vagy Csurka szatíra után kiált: nemezsapkával a fejükön keresztényüldözésről hadoválnak, és a csodaszarvason közlekedő párthus Jézusra esküdöznek, tescós szatyorral a kezükben liberális világterrorról képzelegnek, KISZ tagkönyvvel a zsebben komcsiznak. Soros pénzén készültek fel a Soros elleni harcra, ma brüsszeli pénzből harcolnak Brüsszel ellen, és pártállami milliókkal a zsebükben adják a lázadó dühös fehér kisembert a Rózsadombról.
Kövér azzal vívta ki a „párt lelkiismerete” megtisztelő jelzőt, hogy ő speciel nem lop, mint a szarka. Viszont az ő személyre szabott Stockholm szindrómája, hogy minél inkább lopnak, drogoznak, kurváznak az övéi, ő annál inkább, annál elkeseredettebben haragszik a nemzetközi liberalizmusra.