Balassagyarmat;gázolás;vadállat;irigység;

2021-05-27 14:53:30

Irigyelte a rókától, ezért maga akarta megenni az elgázolt őzet egy autós

Ezzel indokolta a rendőröknek, miért tette be csomagtartójába a vadásztársaság tulajdonát képező állat tetemét.

Felfüggesztett fogházat javasol a Balassagyarmati Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, akit lopással vádolnak.

A történtekről szólva azt írják: a 32 éves férfi idén április 11-én, hajnal három órakor autózott Szécsény felől Balassagyarmat irányába, amikor elütött egy hirtelen elé ugró őzet. Az állat nyomban elpusztult, a vádlott pedig úgy döntött, hogy hazaviszi és elfogyasztja annak húsát. Azonban pechje volt, mivel amint beért a városba, a rendőrök egy rutinellenőrzésen megtalálták a csomagtartóban fekvő tetemet. Azt visszaszolgáltatták az illetékes vadásztársaságnak, így a lopási kár megtérült. Gyanúsítotti kihallgatása során a férfi az egyenruhásoknak elmondta, eredetileg az árokba akarta dobni az állatot, de aztán meggondolta magát. 

A büntetőügy mellé még egy szabálysértési eljárást is kapott a nyakába, ugyanis megszegte az akkor hatályos kijárási korlátozást. 

A vádhatóság az eset kapcsán hangsúlyozza, a véletlenül elütött vadak teteme és trófeája a vadásztársaság tulajdona marad, azok elvétele bűncselekmény.