Sisyphus és Küzdők: Jankovics Marcell két kitűnő animációs filmje. Az első 1976-ban Oscar-jelölést kapott, a második 1977-ben elnyerte Cannes-ban az Arany Pálmát. Szimbolikus értékű, hogy Jankovics Marcell gazdag életművéből pont e két alkotásra irányult a világ reflektorfénye: küzdő volt, és sziszifuszi erőfeszítéseket tett azért, hogy a klasszikus műveltséget a horizont fölé görgesse.
A műveltség szeretete, az alkotókedv családi öröksége volt. Már a nagyapa, a hét nyelven beszélő ügyvéd, író, alpinista és politikus, Jankovich Marcell is ontotta a könyveket, elnökölte a pozsonyi Toldy Kört, ott volt a Petőfi-kultusz terjesztéséért alapított Petőfi Társaságban is. Polgári lét Kossuth-rokonsággal „súlyosbítva”: az apát, a banktisztviselő Jankovics Marcellt a Rákosi-rendszer e „bűnökért”, koholt vádak alapján bebörtönözte, családját kitelepítette. 1955 és 1956 sorsfordító évek lettek: a „legkisebb” Jankovics Marcell bekerült a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba, a forradalom alatt az apa kikerült a börtönből, hogy aztán szabad rendőri felügyeletes lehessen.
Érettségi után Jankovich Marcell segédmunkás lehetett, de a szerencse hamar közbeszólt: 1960-ban baráti segítséggel átkerült a Pannónia Filmvállalathoz fázisrajzolónak. Kockáról kockára rajzolta a filmeket, olyan ügyesen, hogy öt évvel később kinevezték rendezőnek. Rendezői debütálása – Dargay Attila és Nepp József alkotótársaként – az esendő kisember, Gusztáv történeteiből készített rajzfilmsorozat első három évada volt, ami a világ számos országába eljutott.
A Petőfi-kultusz terjesztéséért nemcsak a nagyapa tett: az első egész estés magyar rajzfilm, az 1973-as János vitéz is Jankovics Marcell alkotása. A film „veszélyesen” jól sikerült: az animációs filmpiacot a XX. század második felében uraló amerikai stúdió, a Hanna–Barbera gyorsan meg is vásárolta a János vitéz forgalmazási jogait, hogy aztán azt sose mutathassák be az Egyesült Államokban. A Sisyphus és Küzdők erre egyfajta válasz is volt – üröm az örömben, hogy az alkotó sem az Oscar-gálán, sem Cannes-ban nem lehetett ott a magyar delegáció tagjaként.
Miután a második egész estés magyar rajzfilm, Dargay Attila Lúdas Matyija emberkaraktereit megtervezte, megalkotta a valaha volt legjobb magyar animációs sorozatot, a Magyar népmeséket, amely generációk közös, szeretett élménye – ma már hivatalosan hungarikum. E negyven országba eljutó sorozat jelentett átmenetet Jankovics Marcell későbbi munkásságához: a jelképek, szimbólumok, legendák világában elmélyedő művelődéstörténeti tanulmányokhoz, a Mondák a magyar történelemből animációs sorozathoz, a Fehérlófia és az Ének a csodaszarvasról című egész estés filmekhez. „A cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga”: Az ember tragédiája forgatókönyvét már 1983-ban megírta, nem rajta múlt, hogy nagy vállalása csak 2011-ben készülhetett el teljes egészében.
Nem volt csatasorba állítható – miként azt a Válasz Online-nak februárban adott interjújában megfogalmazta. Küzdő volt, de nem kultúrharcos. Mint írásaiban olvasható, a Kulturkampf frontvonalát ő nem az értelmiségi vagy politikai szekértáborok között látta, húzta meg, hanem a hagyományos művelődés és műveltség, valamint az új képernyős kultúra, az olcsó szórakoztatás, a tömegkulturálatlanság között. S bár mintegy ötszáz televíziós műsort vezetett, rendezett, vagy írt, „Televízió istennel” nem volt kibékülve – többek között a politikailag manipulált hírek miatt. Nem is lett a Duna Televízió elnöke. Írásaiban többször folytatott dialógust Platónnal, Hankiss Elemérrel, szállt vitába Babarczy Eszterrel, György Péterrel, ám sosem élt nemtelen eszközökkel azokkal szemben, akik másképp gondolkodtak, mint ő. Ethosz a mindennapokban: kétszer is leváltották a Nemzeti Kulturális Alap éléről. Ám „hibáiból” mégsem tanult: a Magyar Művészeti Akadémia alelnökeként nem átallotta bírálni a médiapolitikát, a kultúrpolitikát, magát a köztestületet.
Jankovics Marcell szombaton, 79 éves korában elhunyt. Haláláig alkotott, Toldi-animáción, a Biblia jelképeiről szóló könyvön dolgozott. A Biblia, a világvallások tanításairól azt tartotta: azok arra intik az embert, hogy lemondjon vágyai azonnali betejesítéséről. A vágyak szublimálása az embert alkotásra, teremtésre késztetik, míg a vágyak azonnali betejesítése állatokra és pénzéhes „emberállatokra” jellemző.
