Bomlasztó zűrzavar - A Lear király a Katona József Színházban

Az előadás csupa fájdalom és gyász. Siratja a morált, az emberséget, megmutatva, miként nyel el mindent a bűn és az árulás.

Zsámbéki Gábor nem finomkodik. Egyébként sem jellemző rá, de a Katona József Színházban rendezett Lear királya különösen sötét tónusúra sikeredett. Jó, persze Shakespeare drámája korántsem egy felhőtlen komédia, de bizonyos figurák legalább hordoznak némi iróniát. A Katona színpadán minden komor. Khell Csörsz nyomasztó, szinte üres terű díszletét csak néhány fémes oszlop szegélyezi. Szakács Györgyi jelmezei elegánsan, hűvösen dekoratívak és kifejezik az adott figura sorsát, ahogy a gonoszak egyre sátánibbá válnak, úgy változnak ruháik színei, illetve a végére szinte lemeztelenednek. A lelkek szövete összeér a vásznakkal, vagy annak hiányával. A fényes ruhák egy idő után nem fedik el a hazugságot.

A Lear király egy elhamarkodott, nem átgondolt, ösztönös döntés következményeinek keserű története. A hatalom képes elhomályosítani a tisztán látásunkat. Vagy ahogy Bezerédi Zoltán által játszott megvakított Gloster gróf mondja a darabban: „Míg láttam, botlottam. Gyakran van így: a birtoklástól elbízzuk magunkat, s a hiány kincsnek bizonyul.” Lear még királyként nem jól méri fel a helyzetet, és ennek következményei bizony beláthatatlanok lesznek. Zsámbéki rendezése szikár, végig a lényegre koncentrál. Az egyszerűségre törekszik. Azt mutatja meg, mi történik, ha elvesztjük a talajt a lábunk alól. A jelenetek is mintha le lennének csupaszítva, így a mondatok erősödnek fel. Elhangzik az is: „Ezek az idei természeti csapások, fékezhetetlen erdő-tüzek, súlyos áradások, forróság, földrengések és pusztító járványok semmi jót nem tartogatnak nekünk. (…) A szerelmek kihűlnek, a barátságok fölbomlanak, a testvérek elszakadnak; a városokban lázadás, a vidéken anarchia, a palotákban árulás; apa és fia közt elszakad a kötelék. (…) Véget értek számunkra a szép idők. Intrika, hazugság, hátbatámadás, bomlasztó zűrzavar a sírig.”

Az előadás Nádasdy Ádám friss, mai nyelvű, mégis Shakespeare-hez hű fordítását használja. (Dramaturg: Török Tamara). A szövegben kellő súlyt kapnak a szereplők egymással vívó éles mondatai és a filozofikusabb, kitárulkozó vallomásai. A Katona József Színházba vendégként érkezett Hegedűs D. Géza a címszerepben kellően visszafogott, árnyalja Leart. Próbál mögé nézni. Az őrületbe torkolló, hosszú utat járja be. Az élete végén szembenéz azzal, mit is veszített el. Megmutatja, mi történik akkor ha leveti magáról a torzító hatalmat. Mi marad? Ki marad? Mi történik, ha már késő, ha már nincs visszaút? Lear lányai Goneril , Ónodi Eszter, és Regan, Pelsőczy Réka egymásra licitálva gonoszak. Nem feltétlenül tudatosan, a helyzet hozza, de ha már hozza, akkor meg is merítkeznek benne. Rajkai Zoltán Cornwall hercegként hatalomtechnikailag gonosz. Az Edmundot játszó Tasnádi Bence, mint egy mai politikus, képes teljesen gátlástalanul, mindenkin átgázolni, csakhogy érvényesüljön. Kedvesen behízeleg, majd bárkinek a hátába szúrja a tőrt. Ellenpontja Edgar, Keresztes Tamás (a előadás egyik legjobbja), aki a lemeztelenedő koldussá válást költőien, ám fanyar színekkel megtűzdelve ábrázolja. Ő képes maró humort csempészni a sötétségbe. Úgy lép ki a realitásból, hogy mégis nagyon igaz marad.

Gloster gróf Bezerédi Zoltán első megszólalásától végig, a megvakítottságon át, az öngyilkossági kísérletéig igazi becketti hős. Abszurdan hiteles, várja a jót, de tudja, hogy elrontotta. És azt, hogy nincs mese, végig kell csinálnia. Még ha megmentik, akkor is. A legkisebb lány Cordelia, Tóth Zsófia egyetemi hallgató bátran tiszta, nem kimódolt, létezésében hordozza, hogy áldozattá váljon. Az intrikusok ellenfelei Kent gróf, Bányai Kelemen Barna és Albany herceg, Kocsis Gergely tudják, ha elmennek, vagy, ha maradnak, akkor sem lehetnek mások, csak önmaguk. A bohóc szerepében az egyetemista Katona Péter Dániel talán annál is több terhet elbírt volna, mint amit a rendező szánt neki. Jó volt látni az „őskatonás” Bán Jánost, igaz csak néhány mondat jutott neki az öreg bérlő szerepében, mégis meg kellett őt jegyeznünk.

Az előadás végén elhangzik: „E súlyos időknek meg kell felelnünk.” A szögre, ami az egész előadás alatt ott van és időnként lesújt rá a kalapács, a végső csapás is rázúdul, marad a hatalmas robaj és a por. Óhatatlanul az elmúlt hónapok jutnak eszembe, a régi egyetem, ahonnan a rendező elsőként állt fel. És az a bizonyos utolsó szög.

Infó:

William Shakespeare: Lear király

Katona József Színház

Rendező: Zsámbéki Gábor