vakcina;Belgium;adomány;

Belgium 4 millió vakcinát adományoz el a rászoruló nemzeteknek

A felajánlott oltóanyagok nagyrészt az AstraZeneca és a Johnson & Johnson cég oltásai lesznek.

Belgium június elejétől 4 millió koronavírus elleni vakcinát adományoz a hátrányos helyzetű országoknak az Egészségügyi Világszervezet COVAX programján keresztül - írta hétfőn a La Libre belga napilap. A felajánlást Meryame Kitir fejlesztési miniszter jelentette be a belga rádióban. A miniszter elmondta, hogy 

az adományozásra kerülő oltásállomány nagyrészt az AstraZeneca és a Johnson & Johnson cég vakcináit fogja tartalmazni, mivel ezekkel a belga rendelkezések szerint, nem lehet 41 évnél fiatalabbakat beoltatni.

A korhatáros alkalmazásra mindkét vakcina esetében azért került sor, mivel egy-egy esetben 40 év alatti személyeknél vérrög képződött a beoltás után.

A La Libre szerint a miniszter arra a felvetésre, mely szerint a fejlődő országokban az átlagnépesség sokkal fiatalabb, mint a fejlett országokban, mindössze annyit válaszolt: "etikátlan lenne, ha nem ajánlanák fel az AstraZeneca vagy a Johnson & Johnson cég féle oltóanyagokat, amelyeknek az esetleges mellékhatásokkal kapcsolatos kockázata rendkívül alacsony." Hozzátette, hogy bár Belgiumban is némi késedelem mutatkozik a vakcinaszállítások terén, "a világ egyes részein más országok még el sem kezdték az oltókampányaikat, mert nem áll rendelkezésükre vakcina".

A miniszter szerint "hamis biztonságérzetet" teremt ha csak a fejlett országok lakosait oltják be, mivel a nagyszámú beoltatlanság a fejlődő országokban erősíti a vírusmutánsok terjedésének kockázatát.

Belgium 2020 decemberében csatlakozott a COVAX-programhoz, és ezidáig 4 millió euró pénzügyi adományt bocsátott a donorkezdeményezés rendelkezésére.