elemzés;elutasítás;Republikon Inzézet;Fudan Egyetem;

2021-06-01 14:58:18

Republikon: még a fideszes szavazók harmada is ellenzi a Fudan budapesti kampuszának megépítését

A többi társadalmi csoportban pedig egyértelmű az elutasítottsága.

A magyarok többsége nem támogatja a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának megépítését, azt ugyanis a válaszadók kétharmada ellenzi – derül ki a Republikon Intézet Népszavához eljuttatott gyorselemzéséből.

Mint írják, a kabinet tervét még a kormánypárti szavazók egyharmada is ellenzi, a többi társadalmi csoportban pedig egyértelmű az elutasítottsága.

A Fudan Egyetem kérdése széles körben ismertté vált és nem csak egy szűk értelmiségi kört foglalkoztat, hanem valóban a hazai politika egyik meghatározó ügye, ugyanis a válaszadók 63 százaléka, azaz csaknem kétharmada értesült a kormány Fudan Egyetemmel kapcsolatos terveiről.

Az elemzés készítői megjegyzik, hogy a  nagy elutasítottságért feltehetően a beruházás egyéb körülményei is okolhatók, mint például az építkezés magas ára, az a tény, hogy nagyrészt kínai hitelből valósul meg, valamint, hogy a tervek szerint kínai kivitelezőkkel és alapanyagokkal. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a kínai kampusz az eredeti diákváros tervezett létesítményeitől venné el a helyet.

A Népszava május közepén számolt be arról, hogy a Publicus Intézet is hasonló eredményre jutott korábban. 

A Republikon most közzétett felmérése arra is kitért, hogy a pártkötődéssel nem rendelkező szavazók ebben a kérdésben szinte ugyanúgy gondolkodnak, mint az ellenzékiek: négyötödük (79 százalék) elutasítja a kormány tervét, mindössze 15 százalékuk támogatja. Az egyéb pártok – minden olyan formáció, amelyik nem tagja a hatpárti ellenzéki összefogásnak, illetve nem kormánypárt – szavazói álláspontjukban nagyjából leképezik a teljes társadalomban látott arányokat: 65 százalékuk ellenzi, 25 pedig támogatja a beruházást.