Varga Mihály;Orbán Viktor;központi költségvetés;Karmelita kolostor;

2021-06-02 18:17:57

Az ország „bérből és fizetésből élő” vezetői az udvaron egyeztettek a jövő évi költségvetésről

A kormányfő magához rendelhette pénzügyminiszterét, a 2022-es választási év állami büdzséjének áttekintésére.

"Egyeztetés Varga Mihály pénzügyminiszterrel az újraindítás költségvetéséről" – írta egy Facebook-oldalán közzétett kép tanúsága szerint Orbán Viktor. Ezen az látszik, amint a politikusok a Karmelita kolostor udvarának betonszegélyén ücsörögve kedélyesen elcsevegnek az állam vagyonáról, a közpénzek sorsáról. A fotóról is látszik, hogy a miniszterelnök mennyire igazat mondott május 25-én pénteken, amikor közölte szokásos interjújában a Kossuth Rádióban „önvallomását”, miszerint

Hiszen Orbán jól tűri a puritán körülményeket, ő nem ragaszkodik a felhajtáshoz. Még akkor sem, ha az ország sorsa forog kockán.

 

Amint arról beszámoltunk, a parlament május 19-én kezdte tárgyalni a 2022-es központi költségvetés tervezetét, amelyet az ellenzék az „újraindítás” helyett egyszerűen választási büdzsének tart. A tervezettel egyébként több probléma is van, ahogyan Népszava is megírta, „a jövő évi költségvetés egyértelmű vesztese az oktatás, mely terület kiadásai az idei tervezett 2223 milliárd forintról 2180 milliárdra csökkennek.