turizmus;szállások;

2021-06-03 11:03:53

Az idei nyár is a belföldi turizmusról szól, már 4,5 millió vendégéjszakát lefoglaltak az országban

Idén is a Balaton szálláshelyei a legnépszerűbbek.

Május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma. Ha a növekedés ilyen dinamikus marad, a főszezonban nehéz lesz már szállást találni a népszerű hazai nyaralóhelyeken – tájékoztat a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében.

Azt írták, hogy az adatok alapján úgy tűnik, hogy a tavalyi évnél is erősebb nyár áll előttünk, így annak lesz biztosan szállása, aki időben foglal. Megjegyezték, hogy a nyár alapvetően a belföldi turizmusról szól majd. 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz beérkezett adatok azt mutatják, hogy folyamatosan emelkedik a foglalások száma a hazai szálláshelyeken: a legnagyobb arányú növekedés a magánszálláshelyeknél, míg a legnagyobb volumenű emelkedés a szállodáknál látható.

A szezonban a vidéki szálláshelyekre érkezett a foglalások 89 százaléka:

A NTAK alapján a legtöbb foglalás eddig ezekre a településekre érkezett: