Cannes;Mundruczó Kornél;Enyedi Ildikó;

2021-06-03 21:24:35

Visszatérés Cannes-ba

Két magyar film is bekerült a július 6 és 18 között megrendezendő 74. Cannes Filmfesztiválra: Enyedi Ildikó A feleségem története című alkotása a versenyprogramban indul az Arany pálmáért, míg Mundruczó Kornél Evolúció című műve az újonnan létrehozott, Cannes premieres nevű, lényegében gála szelekcióba került be.

A versenyprogram idén huszonnégy filmből áll, ahogy Thierry Frémaux művészeti igazgató elmondta, azért emelkedett a versenyművek száma, mert a pandémia miatt most 1,75 évnyi filmtermésből kellett válogatni, miközben a forgatások nem álltak le ezidő alatt. Több mint háromezerkétszáz egészestés mű szeretett volna versenybe kerülni, és bizony sok olyat kellet visszautasítani, akik egy „normális” évben befértek volna. Így különösen nagy szó Enyedi Ildikó visszatérése a Croisette-re, ahol utoljára 1989-ben nyerte meg a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerát. Új filmje Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett azonos című regénye alapján készült. Az Ezeregyéjszaka-szerűen dús, titokzatos szerelmi történet álarcában, Störr kapitány szeretnivaló, fájdalmasan becsületes figuráján keresztül, elemi módon, az érzékeinken át értjük meg az élet összetettségét, titokzatosságát, törékeny szépségét, megfoghatatlan, uralhatatlan jellegét. A feleségem története igazi európai sztárszereposztással rendelkezik, hiszen Störr kapitányt a holland Gijs Naber, feleségét, Lizzyt a James Bond-, Mission: Impossible-filmekből és a cannes-i Arany Pálmás Adéle életéből ismert francia filmcsillag, Léa Seydoux alakítja. Fontos szerepben látható továbbá Louis Garrel (Bernardo Bertolucci Álmodozók), Josef Hader (Stefan Zweig - Búcsú Európától) Ulrich Matthes (A bukás – Hitler utolsó napjai), Udo Samel (Babilon Berlin), Jasmina Trinca (Fortunata), Sergio Rubini olasz színész, valamint Funtek Sándor és Hajduk Károly.

A produkció közleménye idézi Enyedi Ildikót: „Nagy boldogság volt ezek után a fura, dermedt, elzárt hónapok után körbehívni a vezető munkatársakat a hírrel, bár legszívesebben felhívtam volna mindenkit. Sok friss munka lesz most a filmmel - egy rendezőnek hajtós időszak egy film elindulása.” A rendező hozzátette, jelenleg dolgoznak a magyar szinkronon. „Cannes-ban az eredeti, angol nyelvű verzió fog futni, a szinkronos a magyar moziközönségnek készül, de limitált előadásokban a feliratos verzió is elérhető lesz” – tette már hozzá lapunknak Mécs Mónika producer, aki hangsúlyozta: páratlan nemzetközi produceri összefogás eredménye a film, hiszen négy ország (Magyarország mellett Németország, Franciaország és Olaszország) huszonegy finanszírozási forrásából állt össze a büdzsé.

Mundruczó Kornél Evolúció című, német-magyar koprodukcióban elkészült filmjét a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál újonnan létrehozott, Cannes Première szekciójában fogják bemutatni. Ezzel az rendező hetedszer szerepel a világ legfontosabb fesztiváljának hivatalos programjában. A szekció a Cannes-ba visszatérő alkotók, ha úgy tetszik, kedvencek, innovatív munkáinak ad helyet. Az Evolúció 2021 tavaszán, tizenhárom nap alatt forgott le. A Proton Cinema tájékoztatása szerint Mundruczó nyolcadik nagyjátékfilmje, melyet a forgatókönyvet író Wéber Katával közösen jegyez, bizonyos értelemben széljegyzet az ezt megelőző Oscar-díjra jelölt Pieces of a Woman című alkotásához. A történet örökül kapott traumákról és azok feldolgozásának lehetőségeiről szól. A három nemzedék - Éva, Léna és Jónás - kapcsolatait átszövik a 20. század történelmi traumái, miközben minden vágyuk a gyógyulás útjára lépni. A film főszerepeit Monori Lili, Láng Annamária, Goya Rego és Padmé Hamdemir alakítják.