Gosztonyi Gábor;
pedagógusnap;
2021-06-04 06:22:41
Minden év június első vasárnapja pedagógusnap. Ünnepelni kellene minket, ünnepelnünk kellene magunkat!
Évek óta mást sem hallunk ebben az időszakban, mint hogy a kormány mennyire megbecsüli a tanárokat. Lassan tíz éve halljuk, hogy „soha nem látott béremelést” kaptunk – mondjuk ez igaz, hisz a többségünk soha nem látta ezt a béremelést –, és hogy a pedagógusok az egyetlen munkavállalói csoport, amely a bruttó fizetését viszi haza (by Rétvári). Hogy ennek a fele sem igaz, az a hatalmat egyáltalán nem érdekli. Nézzük a tényeket – a teljesség igénye nélkül.
A szakaszolt béremelés mellé mindjárt azonnal jelentős munkateher-növekedést is kaptunk a nyakunkba. A kormány a 2014-es minimálbéren – ezt elnevezte vetítési alapnak – befagyasztotta a fizetésünk kiszámításának módját. Megbecsülése jeleként a kormány évek óta nem hajlandó rendesen kifizetni a túlóráinkat. Megbecsülése jeleként nem hajlandó a pedagógus-életpályamodell fizetési táblázatát két sorral kiegészíteni, hogy a nyugdíj előtt álló kollégák bére az utolsó években is emelkedhessen. Pedig a sok „spórolásból” erre bőven futná!
Annyira sikeres ez az életpályamodell, hogy a szomszédos Romániában kevesebb kötelező óraszámmal is többet lehet keresni pedagógusként. Közben itthon már akkora a pályaelhagyók és a nyugdíjba menők száma, hogy lassan nem lesz, aki tanítson. A fiatalok beárazták az oktatást: feleannyian jelentkeznek a tanárképző szakokra, mint korábban, miközben a főiskola, egyetem elvégzése után nagy ívben elkerülik a pályát. Ez ám a megbecsültség!
Az is a megbecsülés jele lehet, hogy több mint tíz éve nem kapunk normális pedagógusigazolványt. Helyette háromhavonta egy fecnire nyomtatott igazolással szúrják ki a szemünket, amit megalázó bemutatni azokon a helyeken, ahol egyáltalán még kaphatunk kedvezményt bizonyos szolgáltatások árából. Ez mennyire környezettudatos hozzáállás? Évente több mint félmillió A/4-es papírt elpazarolni, amikor ezt egy plasztikkártya is megoldhatná!
A kormány megbecsülése jeléül iskolaőröket küld intézményeinkbe, ahelyett, hogy a probléma valódi megoldása érdekében több pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztenst, fejlesztőpedagógust, gyógypedagógust, szociális munkást biztosítana.
Azt is a megbecsülés jeleként éltük meg, hogy amikor megkaptuk a várva várt oltást, a vezető kormánypárti politikusok – pajkosan összekacsintva a magyar társadalom egy részével – nyíltan ellenünk hangolták, már-már uszították az embereket. Köszönjük a társadalmi presztízsünk emelését!
Megbecsülése jeleként a kormány leszalámiz, megoszt, egymás ellen fordít minket, közoktatásban és szakképzésben dolgozókat. A közoktatási intézmények egyre gyakoribb egyházi kézbe adása, a szakképzésben dolgozók jogviszonyfosztása, az önálló pedagógiai gondolkodás, a döntési lehetőségek, a tankönyvválasztás lehetőségének elvétele is mind-mind a megbecsülés jele.
Lehet, hogy először önmagunkat kellene jobban megbecsülni, akkor talán a társadalom is többre tartana minket? Talán jobban össze kellene zárnunk, hogy létszámunkhoz képest sokkal nagyobb erőt tudjunk képviselni megalázott helyzetünkben?! Fejünket felemelni, és nem hagyni, hogy csak a nemzet napszámosai legyünk: ehelyett a jövő generáció oktatóinak kell lennünk.
Ez a kurzus megcsinálta a közoktatás Trianonját. Mert hagytuk.