Szolnok;buszbaleset;halálos baleset;

2021-06-04 18:46:03

Halálos buszbaleset Szolnoknál: Hárman meghaltak és tizenhárman megsérültek (fotók)

A helyszínre nyolc mentőautó és két mentőhelikopter is érkezett, a sérülteket Budapestre, Szolnokra és Kecskemétre vitték

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a balesetben hárman a helyszínen meghaltak. Rajtuk kívül tizenhárman sérültek meg, közülük ketten életveszélyesen.

A helyszínre nyolc mentőautó és két mentőhelikopter is érkezett, a sérülteket Budapestre, Szolnokra és Kecskemétre vitték - tette hozzá.

A rendőrség adatai szerint a Budapest felől Debrecen irányába tartó kamion vezetője a járművel eddig ismeretlen okból áttért a másik sávba és oldalról nekiütközött a kisbusznak, amelyből ennek következtében többen kizuhantak.

A kamion sofőrjét is kórházba szállították, a kisbusz vezetőjéről egyelőre nincs információ - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, hozzátéve: a kisbuszban tizennégy magyar állampolgár utazott.

A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek, a forgalmat Szolnokra, a Tószegi út irányába terelik.