Szijjártó Péter;Ciprus;védettségi igazolvány;

2021-06-05 14:07:00

Már Ciprusra is mehetünk védettségi igazolvánnyal

Újabb országgal bővült a sor, ahová a beoltott magyarok szabadon utazhatnak.

- mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton az állami médiának nyilatkozva. Szijjártó Péter elmondta: sokan tervezik, illetve terveznék a nyári szabadságukat, egyelőre azonban a világon "elég bonyolult az utazás", sok ország még korlátozó intézkedéseket tart életben a világjárvány miatt. Hozzátette: néhány kivételtől eltekintve minden ország rosszabbul áll Magyarországnál az átoltottság tekintetében.

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett rá, folyamatosan zajlanak a tárgyalások, amelyeknek az a célja, hogy a magyar emberek minél több országba elutazhassanak a védettségi igazolványukkal.

Sikerült egy újabb tárgyalást lezárni, Ciprussal meg tudtunk állapodni az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről, így azok a magyar és ciprusi állampolgárok, akik be vannak oltva, szabadon, vagyis teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a két ország között. 

A miniszter jelezte, az összes technikai tudnivalót közzéteszik a konzuli szolgálat honlapján is. Emellett tudatta azt is, hogy a megállapodás vasárnaptól érvényes.