vonat;erőszak;elfogás;kalauz;

2021-06-06 13:14:52

Bántalmazta a jegyellenőrt, rendőrkézen a gyanúsított

Ököllel akarta lezárni a vitát az erőszakos utas, akit előállítottak tettéért. Hamarosan minden jegyvizsgáló kap testkamerát.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki a Marcali Rendőrkapitányság nyomozói azt a 30 éves férfit, aki az eddigi adatok szerint szombaton kora este a Nagykanizsáról  Budapestre tartó vonaton bántalmazta a jegyellenőrt – írja a police.hu.

A Somogy Megyeri Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a gyanúsított férfi a jegykezelés során vitába keveredett az ellenőrrel, akit először meglökött, majd egy alkalommal a kalauz kezét ököllel meg is ütötte.

A körzeti megbízottak a balatonmáriafürdői állomásra érve elfogták a feltételezett elkövetőt, akit a szerelvényről leszállítva állítottak elő a Marcali Rendőrkapitányságra. 

Amint azt a Népszava is megírta, a MÁV-START a munkatársait ért bántalmazások megelőzésére további közel 1000 testkamera beszerzését tervezi. A testkamerák alkalmazására 2019. szeptember 1-től van lehetőség a vonatokon tavaly augusztustól pedig már több elővárosi vonalon is kötelező a jegyvizsgálóknak viselni az eszközt. A vasúttársaság szerint ennek köszönhető, hogy idén az első negyedévben az egy évvel korábbi időszakban tapasztalt 22-höz képest 12 atrocitás történt.