Előfizetés

Ítéletére vár a szerb hóhér

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2021.06.08. 09:30

Fotó: LESLIE HONDEBRINK-HERM / AFP
Ma születik meg a végső döntés Ratko Mladic boszniai szerb hadseregtábornok ügyében, aki a srebrenicai mészárlás során sok ezer muzulmán férfi haláláért felelt. Az áldozatok hozzátartozói máig nem felejtették el a szörnyűségeket.
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai „ENSZ Nemzetközi Törvényszéki Mechanizmusa” (MICT) kedden mondja ki a végső ítéletet a „srebrenicai mészárosnak” is nevezett Ratko Mladic ügyében. A srebrenicai dráma mellett a boszniai főváros, Szarajevó 1992-től 1995-ig tartó megszállásával, terrorizálásával, valamint etnikai tisztogatással is vádolják. Az időközben bezárt hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) egyik utolsó fontos döntését épp Mladic ellen hozta, 2017 novemberében. Akkor öt évig tartó bírósági eljárást követően hirdettek ítéletet.A holland Alphons Orie bíró bejelentette: életfogytiglani börtönnel sújtja Mladicot és bűnösnek találja a főbb vádpontokban. Mladic ellen akkor 11 pontos vádiratot állítottak össze, ebből tízben találta bűnösnek a bíróság. Egyebek mellett kétrendbeli népirtással, háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel – gyilkossággal, deportálással, kényszerkitelepítéssel, túszejtéssel – vádolták. A legsúlyosabb vádpont azonban a srebrenicai mészárlás levezénylése volt. Amikor 1992-ben megkezdődött a boszniai háború, a Radovan Karadzic boszniai szerb elnök által fémjelzett három enklávét nem tudtak elfoglalni Kelet-Boszniában: Srebrenicát, Zepát és Gorazdét. Ezek a települések szolgáltak menedékül a muzulmán lakosság számára. 1993-ban aztán az enklávékat védelmi zónáknak minősítették, az ENSZ békefenntartóinak feladata lett volna az itteni lakosság védelme. A kéksisakosok azonban már csak felszereltségüket tekintve sem voltak alkalmasak arra, hogy eleget tegyenek ennek. 1995 márciusában Radovan Karadzic boszniai szerb elnök rendelete értelmében Srebrenicát el kellett vágni a külvilágtól. Ennek következtében a településen katasztrofálissá vált a humanitárius helyzet. 1995. június 4-én az ENSZ erők parancsnoka, Bernard Janvier titkos találkozót folytatott Ratko Mladic boszniai szerb hadseregtábornokkal arról, engedjék ki az embereket a városból.
A szerbek 1995. július 6-án kezdték meg az offenzívát. Folyamatosan foglalták el az ENSZ békefenntartói, az UNPROFOR megfigyelő állásait Srebrenica körül. A következő napokban az itt élők arra kérték a békefenntartókat, védjék meg őket. Ám a szerbek óriási túlerőben voltak, így egy apró kísérlettől eltekintve meg sem próbáltak ellenállni. Miután Karadzic látta, milyen könnyen hatolnak előre szabadcsapatai, elrendelte a város elfoglalását. Bár 1995. július 11-én holland-brit vadászbombázók megpróbálták célba venni a szerbek állásait, a rossz látási viszonyok miatt az akció meghiúsult. A szerbek ráadásul a holland békefenntartók tömeges kivégzésével fenyegetőztek, így ezután már a légicsapásokat sem erőltették. Július 11-én Mladic győztes hadvezérként vonult végig a városon, már ami maradt belőle. Még ugyanezen a napon 20-25 ezer bosnyák menekült Potocariba, hogy oltalomra leljenek az ottani ENSZ-központban. Több ezren tódultak az objektumba, mások a környező épületekben próbáltak menedékre lelni. A holland békefenntartók azonban nem tudták szavatolni a menekültek biztonságát. Másnap a szerbek kiszűrték a bosnyák fiúkat és férfiakat a menekültek közül. Megkezdődött a második világháború utáni legszörnyűbb népirtás. A brutalitás ezután nem ismert határt. Lemészárolták őket, a holttesteket tömegsírokba hurcolták. Több ezer holttestet hetven tömegsírban találtak meg. A délszláv vérengzést a 2015 novemberében rendezett daytoni egyezmény zárta le. Mladicnak nyoma veszett, s csak 2011-ben tartóztatták le, 16 évig tartó bujkálás után. A holland kéksisakosok szerepe máig vita tárgya. Többet tehettek volna a menekülőkért? Lett volna esélyük a szerbek ellen? A túlélők 2010-ben beperelték a holland államot is beperelték. A hosszas jogi csatározás során bizonyítást nyert, hogy három holland kéksisakost felelősség terhel három muzulmán férfi haláláért. A hágai legfelsőbb bíróság 2013 szeptemberében kártérítés megfizetésére kötelezte a holland államot az áldozatok hozzátartozói számára. A belgrádi parlament 2010-ben elfogadott nyilatkozatban ítélte el a srebrenicai mészárlást. A dokumentumban a képviselők együttérzésüket és bocsánatkérésüket fejezték ki az áldozatok családjának. A nacionalista törvényhozók ugyanakkor "szégyenletesnek" és "igazságtalannak" nevezték és elutasították a nyilatkozatot. Aleksandar Vucic jelenlegi szerb elnök 2015 májusában, még kormányfőként Szarajevóba látogatott, ahol elmondta, a térségben még mindig akadnak olyan ostoba emberek, akik nem gondolják úgy, hogy a Balkán népeinek békésen kell élniük egymás mellett. Még ugyanezen év júliusában lerótta kegyeletét Srebrenicábna a bosnyák áldozatok előtt, ami történelmi gesztusnak számított. A megemlékezés nem ment zökkenők nélkül: több bosnyák köveket dobált felé. A Mladic ügy azonban nem zárult le az említett ítélettel. 2018 márciusában ugyanis az egykori boszniai szerb hadseregtábornok fellebbezést nyújtott be, így 2020 márciusára tűzték ki a fellebbviteli tárgyalást. Ezt aztán a koronavírus-járvány, illetve egy a Mladicon végrehajtott műtéti beavatkozás miatt 2020 augusztusának végére halasztották. A volt hadseregtábornok védői akkor a további halasztás mellett érveltek a vádlott egészségi állapota miatt, ezt azonban a bíróság nem fogadta el. Az ügyészség a fellebbviteli per során azt akarja elérni, hogy Mladicot a tizenegyedik vádpontban is bűnösnek nyilvánítsák, mivel azzal vádolják, felelős volt horvátok és bosnyákok kiirtásáért öt további boszniai megyében. A fellebbviteli eljárás alatt az áldozatok hozzátartozói – 167 tanút sorakoztatott fel az ügyészség – drámai beszámolókat adtak. Serge Brammertz, a bíróság főügyésze a Süddeutsche Zeitungnak Szarajevó megszállásával kapcsolatban elmondta: „A várost négy éven át lőtték mesterlövészek a környező hegyekből. Ratko Mladic szerb tábornok azt a parancsot adta, hogy kifejezetten a nőkre és gyermekekre kell lőni. Egy tanú leírta nekünk a bíróságon, hogy őt magát is lelőtte egy mesterlövész vásárlás közben. A golyó átütötte a csípőjét, de kisgyermeke életét vesztette. Ezeknek a szülőknek még ma is az akkori borzalmakban élnek.” Brammertz úgy véli, az a legnagyobb gond, hogy a balkáni politikusok továbbra is azt a megosztó politikát folytatják, ami a kilencvenes évek háborújához vezetett.

Százezer adag AstraZenecát adunk a Zöld-foki Köztársaságnak

MTI
Publikálás dátuma
2021.06.08. 09:02

Fotó: Borsos Mátyás / KKM
Mivel átoltottságban nem állnak túl jól, a magyar kormány úgy döntött, hogy kérésükre segítséget nyújt nekik – közölte Szijjártó Péter.
Magyarország százezer adag koronavírus elleni oltóanyaggal segíti a Zöld-foki Köztársaságot – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden. Az afrikai országból nyilatkozó Szijjártó Péter szerint Magyarországon van már elég oltóanyag, be tudnak oltani mindenkit, aki regisztrált, így megvan a lehetőség arra is, hogy segítsenek azoknak, akik nehéz helyzetben vannak. A Zöld-foki Köztársaság stratégiai partnere Magyarországnak – és mivel átoltottságban nem állnak túl jól, a magyar kormány úgy döntött, hogy kérésükre segítséget nyújt nekik. A magyar szállítmány százezer AstraZeneca-vakcina, amellyel ötvenezer embert tudnak beoltani. Ez hozzásegíti őket ahhoz, hogy újraindítsák a gazdaságukat - ezen belül a Zöld-foki Köztársaság számára legfontosabb turizmust -, ezáltal lehetővé tegyék, hogy az élet valahogy visszatérjen a normális kerékvágásba – közölte. "Fontos, hogy valódi segítséget nyújtsunk az afrikai országoknak, hiszen ha ez nem történik meg, akkor Afrikából újabb migrációs hullámok indulhatnak ki, márpedig ezt Európa biztonsága érdekében el kell kerülni”. „Mi nemcsak beszélünk arról, hogy helyben kell segítséget nyújtani, hanem valóban teszünk is érte” – jelentette ki Szijjártó Péter. 

A magyar kormány a kereszténység bástyájának nevezi magát, a kínai földalatti egyház üldöztetéséről mégis mélyen hallgat

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2021.06.08. 08:30

Fotó: JADE GAO / AFP
A helyzet rosszabbodott Hszi Csin-ping alatt.
Kínában a kommunista párt évtizedeken át keményen üldözte azokat a katolikusokat, akik hűek maradtak hitükhöz és nem voltak hajlandóak szakítani a Vatikánnal. Az úgynevezett földalatti katolikusok helyzete mind a mai napig rendkívül nehéz. Ferenc pápa azonban a misszió fontos terepének tartja Ázsiát, különösképpen Kínát, ezért 2020 végén a katolikus egyház meghosszabbította a Kínával két évvel korábban kötött megállapodását a püspökökről való kinevezésekről. Ennek lényege: kompromisszumot kötnek arról, hogy a Vatikán elismer néhány Peking által önhatalmúlag kinevezett püspököt, cserében Kína is ismerjen el földalatti püspököket. A Vatikán azt remélte, a megegyezés révén sikerül véget vetni a kínai katolikus egyház évtizedek óta tartó megosztottságának. Ez azonban nem következett be. A Kínai Kommunista Pártot (KKP) irányító, Mao Ce-tung elmaradottnak tartotta a vallást. Az 1949-es kommunista hatalomátvétel után elrendelték, a párt tagja nem lehetett vallásos, és elkezdték a misszionáriusok kiűzését az országból. A katolikusok üldözése az ötvenes évek közepétől gyorsult fel, főleg azután, hogy XII. Piusz két enciklikában is bírálta a kommunista rezsimet. 1955-ben letartóztatták Ignatius Kung Pin-mej sanghaji érseket, valamint több apácát és szerzetest. 1958-ban pedig Kanton érsekét, Dominic Tang Csi-minget vetették börtönbe, aki 22 évvel később, 1980-ban nyerte vissza szabadságát. Ezután drámai helyzetbe került a kínai katolikus egyház. Az egyetlen kínai bíboros külföldön élt, a 143 egyházmegye mintegy öthatod részének nem volt kinevezett püspöke, a kínai papok nagy részét letartóztatták, 1955 végén a mintegy 2000 lelkipásztorból 500 tengődött börtönben, vagy nem gyakorolhatta hivatását. A hívőket megfélemlítették. A katolikusok Rómától való elszakítására számos kísérletet tett a kormányzat, mígnem 1957-ben létrejött a Vatikántól független Kínai Katolikusok Hazafias Szövetsége, a CPCA. Határozat született arról, hogy betiltanak minden kapcsolatot politikai és gazdasági kapcsolatot a Szentszékkel, megszüntetnek a Vatikánnal, de elfogadják annak döntéseit dogmatikai és erkölcsi kérdésekben. A kínai kormány ellentmondást nem tűrően kijelentette: joga van arra, hogy saját hatáskörben nevezzen ki püspököket. 1958-ban például 13 hazafias püspököt neveztek ki hat kínai egyházmegyében a Szentszék jóváhagyása nélkül. A hazafias szövetség hatalmát el nem ismerő főpapok és hívők létrehozták a Vatikánhoz hű földalatti egyházukat. Tagjai vállalták az üldöztetést, a kulturális forradalom alatt otthon, titokban tartottak istentiszteleteket. Több papjuk inkább maradt a börtönben ahelyett, hogy csatlakozott volna a hazafias szövetséghez. A Szentszék titokban szentelte fel a földalatti püspököket. Mivel a hazafias szövetség nem volt jelen az egész országban, a földalatti egyház egyes régiókban megőrizte pozícióit. Néhány tartományban a püspököt ugyan titokban szentelték fel, de a helyi hatóság végül engedélyezte nyilvános működését. Olyanra is akadt nem egy példa, hogy a hazafias szövetség püspökét később, titokban, a Vatikán is jóváhagyta. Egyfajta átjárás tehát már a 2018-as dokumentum előtt is volt a hazafias szövetség és a földalatti egyház között. A vallási elnyomás csak a hetvenes évek második felében kezdett alábbhagyni, az országban ezt követően a hitélet reneszánsza indult meg. Az enyhülés hátterében az állt, hogy az új vezetésnek az egyházak támogatására is szüksége volt Teng Hsziao-ping „négy modernizáció” nevű, a gazdasági nyitást célzó politikájának megvalósításához. Bizonyos szabadságjogokat biztosítottak az egyházak, a hívők számára. 1979-től a kormányzat megkezdte a templomok helyreállítását, s vallásukat gyakorlóknak pedig nem kellett repressziótól tartaniuk. Visszaengedték a papokat és a szerzeteseket, és a kormányzat ígéretet tett az egyházi vagyon visszaszolgáltatására. Külföldi szervezetek is kapcsolatba léptek a helyi keresztényekkel. A Vatikán, II. János Pál is óvatos nyitással próbálkozott Kína felé. Virágozni kezdett a vallási élet a Szentszékhez hű katolikus egyházban is. A kínai kormány 1982 márciusában kiadott irányelve elismerte, a vallások erőszakos betiltása kontraproduktív, az egyházakat tolerálni kell, s az állam arra törekszik, hogy a hívők és nemhívők együttesen dolgozzanak „az erős szocialista állam megvalósításáért”. A nyolcvanas években a kínai hazafias egyház szervezetileg kezdett egyre önállóbbá válni, létrejött a Kínai Katolikus Püspöki Konferencia. Hiába a könnyítések, a kínai kormányzatnak a katolikus egyházhoz fűződő viszonya finoman fogalmazva is ambivalens maradt. A nyolcvanas évek végén, a Tienanmen téri tüntetések hatására a kormányzat ismét szorosabbra vonta a gyeplőt. Az akkori pekingi események és az európai kommunista rendszerek összeomlása miatt a kínai vezetés attól tartott, hogy a kereszténység is komolyabb szerephez jut Kínában. Így 1989-ben dokumentum született arról, hogy a katolikus egyházat szigorúbb ellenőrzés alá kell vonni. Represszióval fenyegették meg a földalatti egyházat. Kiemelték, csak akkor indulhat el bármiféle párbeszéd Peking és a Szentszék között, ha utóbbi megszakítja diplomáciai kapcsolatait Tajvannal. 1990 decemberében Li Peng miniszerelnök a kereszténységet olyan erőnek nevezte, amely alá akarja ásni a kommunizmust és el akarja terjeszteni a nyugati befolyást. Ezt az álláspontot képviselte Csiang Cö-min elnök is, aki 1993-2003 között volt kínai államfő. A Vatikán és Kína viszonyának javítását már 2013-as megválasztása óta szívügyének tekinti Ferenc pápa, s ennek volt az eredménye a püspökszentelésekről szóló 2018-as dokumentum. A valódi közeledés folyamata azonban megakadt. A katolikus egyház valódi egységének egyik legnagyobb akadálya, hogy Peking valójában ma is fenyegetésnek tartja a Rómához hű katolikus egyházat. Hszi Csin-ping elnök egy ízben úgy fogalmazott, a vallások tekintetében nagyobb állami felügyeletet és kevesebb külföldi befolyást szeretne. S még 2018 áprilisában is az egyik kínai illetékes úgy foglalt állást: nem nevezhető a vallásszabadság megsértésének, hogy a kormány beavatkozik a püspökök kinevezésébe, mert Kínában a vallásokat „át kell alakítani a szocialista társadalom igényeinek megfelelően”.  

Évtizedekig volt börtönben Hszie Si-kuang

A kínai földalatti katolikus egyházat a mártírok egyházának is nevezhetnénk. Az egyik legtöbbet szenvedett főpap Hszie Si-kuang (1917-2015 volt, akiről utcát neveztek el a Ferencvárosban. Hszie 1917-ben született az észak-kínai Hopej tartománybeli Baodingban. 1937-ben belépett egy trappista kolostorba, de betegség miatt két évvel később távozni kényszerült. Kína japán megszállása idején a pekingi szemináriumban filozófiát és teológiát tanult. 1942-ben egy belső-mongóliai szemináriumba, majd 1943-ban egy másikba, Senhszi tartományba költözött. A világháború miatt megszakította tanulmányait, amit 1946-ban a sandongi egyházmegyei főiskolán folytatott, majd 1947-ben Sanghajba helyezték át. A következő évben, a növekvő politikai zűrzavar és polgárháború közepette a Fucsien tartománybeli szemináriumba tette át székhelyét. 1949-ben szentelték pappá, majd gyötrelmes döntés előtt állt: kövesse-e sok évfolyamtársát, és meneküljön-e a tengerentúlra Mao új, vallásellenes kommunista rendszere elől? De püspöke sürgetésére Hszie bátran úgy döntött, marad, és észak felé vette az irányt, s egy ottani plébániára került. Közben azonban egyre rosszabb lett a katolikus egyház helyzete, miután a kormány elrendelte a Vatikánnal való kapcsolatok megszakítását. Hszie azonban nem volt hajlandó hűtlen lenni az elveihez, így hamarosan bebörtönözték. Először 1955-ben tartóztatták le, az első súlyos egyházüldözés idején, de egy év múlva kiszabadult. 1958-ban azonban ismét letartóztatták, mert nem volt hajlandó csatlakozni a hazafias egylethez és 15 év börtönbüntetésre ítélték, de csak 1980-ban szabadult. A kulturális forradalom idején tehát végig börtönben ült, ekkoriban szinte teljesen felszámolták a vallási életet. 1984-ben Hszie-t titokban püspökké szentelték a délkeleti Fucsien tartományban található Mingdong egyházmegyei vezetője lett titkos vatikáni jóváhagyással (bár szokás szerint nem szerepelt a vatikáni évkönyvben, hiszen ez meghurcolásához vezetett volna). Megpróbálta az egyházmegye mintegy 75.000 katolikusának a lehető legjobban lelki vezetője lenni. De még ebben az évben letartóztatták és csak 1987-ben szabadult. Az újabb egyházellenes hullám idején 1990-ben ismét letartóztatták, és további két évig tartották fogva. Bár már 83 éves volt, azonnal újra belevetette magát a lelkipásztori munkába, és egy új női rendet alapított. Bár a katolikusok reménykedtek abban, hogy végül normalizálódik az állam és a földalatti katolikus egyház viszonya, Hszie nem érhette meg az óvatos nyitást, 2005-ben leukémiában meghalt. Temetésén, 2005. augusztus 27-én, tízezer hívő vett részt, noha a kínai állami rendfenntartó erők megpróbálták akadályozni a szertartáson való nyilvános részvételt. A hatóságok a katolikus weboldalakat blokkolták, azokat az oldalakat, amelyek a gyászjelentést, vagy a püspök fotóját közzétették, bezárással fenyegették, ha nem távolítják el ezeket a tartalmakat.