Kínában a kommunista párt évtizedeken át keményen üldözte azokat a katolikusokat, akik hűek maradtak hitükhöz és nem voltak hajlandóak szakítani a Vatikánnal. Az úgynevezett földalatti katolikusok helyzete mind a mai napig rendkívül nehéz. Ferenc pápa azonban a misszió fontos terepének tartja Ázsiát, különösképpen Kínát, ezért 2020 végén a katolikus egyház meghosszabbította a Kínával két évvel korábban kötött megállapodását a püspökökről való kinevezésekről. Ennek lényege: kompromisszumot kötnek arról, hogy a Vatikán elismer néhány Peking által önhatalmúlag kinevezett püspököt, cserében Kína is ismerjen el földalatti püspököket. A Vatikán azt remélte, a megegyezés révén sikerül véget vetni a kínai katolikus egyház évtizedek óta tartó megosztottságának. Ez azonban nem következett be.
A Kínai Kommunista Pártot (KKP) irányító, Mao Ce-tung elmaradottnak tartotta a vallást. Az 1949-es kommunista hatalomátvétel után elrendelték, a párt tagja nem lehetett vallásos, és elkezdték a misszionáriusok kiűzését az országból.
A katolikusok üldözése az ötvenes évek közepétől gyorsult fel, főleg azután, hogy XII. Piusz két enciklikában is bírálta a kommunista rezsimet. 1955-ben letartóztatták Ignatius Kung Pin-mej sanghaji érseket, valamint több apácát és szerzetest. 1958-ban pedig Kanton érsekét, Dominic Tang Csi-minget vetették börtönbe, aki 22 évvel később, 1980-ban nyerte vissza szabadságát.
Ezután drámai helyzetbe került a kínai katolikus egyház. Az egyetlen kínai bíboros külföldön élt, a 143 egyházmegye mintegy öthatod részének nem volt kinevezett püspöke, a kínai papok nagy részét letartóztatták, 1955 végén a mintegy 2000 lelkipásztorból 500 tengődött börtönben, vagy nem gyakorolhatta hivatását. A hívőket megfélemlítették.
A katolikusok Rómától való elszakítására számos kísérletet tett a kormányzat, mígnem 1957-ben létrejött a Vatikántól független Kínai Katolikusok Hazafias Szövetsége, a CPCA. Határozat született arról, hogy betiltanak minden kapcsolatot politikai és gazdasági kapcsolatot a Szentszékkel, megszüntetnek a Vatikánnal, de elfogadják annak döntéseit dogmatikai és erkölcsi kérdésekben. A kínai kormány ellentmondást nem tűrően kijelentette: joga van arra, hogy saját hatáskörben nevezzen ki püspököket. 1958-ban például 13 hazafias püspököt neveztek ki hat kínai egyházmegyében a Szentszék jóváhagyása nélkül.
A hazafias szövetség hatalmát el nem ismerő főpapok és hívők létrehozták a Vatikánhoz hű földalatti egyházukat. Tagjai vállalták az üldöztetést, a kulturális forradalom alatt otthon, titokban tartottak istentiszteleteket. Több papjuk inkább maradt a börtönben ahelyett, hogy csatlakozott volna a hazafias szövetséghez. A Szentszék titokban szentelte fel a földalatti püspököket.
Mivel a hazafias szövetség nem volt jelen az egész országban, a földalatti egyház egyes régiókban megőrizte pozícióit. Néhány tartományban a püspököt ugyan titokban szentelték fel, de a helyi hatóság végül engedélyezte nyilvános működését. Olyanra is akadt nem egy példa, hogy a hazafias szövetség püspökét később, titokban, a Vatikán is jóváhagyta. Egyfajta átjárás tehát már a 2018-as dokumentum előtt is volt a hazafias szövetség és a földalatti egyház között.
A vallási elnyomás csak a hetvenes évek második felében kezdett alábbhagyni, az országban ezt követően a hitélet reneszánsza indult meg. Az enyhülés hátterében az állt, hogy az új vezetésnek az egyházak támogatására is szüksége volt Teng Hsziao-ping „négy modernizáció” nevű, a gazdasági nyitást célzó politikájának megvalósításához. Bizonyos szabadságjogokat biztosítottak az egyházak, a hívők számára. 1979-től a kormányzat megkezdte a templomok helyreállítását, s vallásukat gyakorlóknak pedig nem kellett repressziótól tartaniuk. Visszaengedték a papokat és a szerzeteseket, és a kormányzat ígéretet tett az egyházi vagyon visszaszolgáltatására. Külföldi szervezetek is kapcsolatba léptek a helyi keresztényekkel.
A Vatikán, II. János Pál is óvatos nyitással próbálkozott Kína felé. Virágozni kezdett a vallási élet a Szentszékhez hű katolikus egyházban is. A kínai kormány 1982 márciusában kiadott irányelve elismerte, a vallások erőszakos betiltása kontraproduktív, az egyházakat tolerálni kell, s az állam arra törekszik, hogy a hívők és nemhívők együttesen dolgozzanak „az erős szocialista állam megvalósításáért”. A nyolcvanas években a kínai hazafias egyház szervezetileg kezdett egyre önállóbbá válni, létrejött a Kínai Katolikus Püspöki Konferencia.
Hiába a könnyítések, a kínai kormányzatnak a katolikus egyházhoz fűződő viszonya finoman fogalmazva is ambivalens maradt. A nyolcvanas évek végén, a Tienanmen téri tüntetések hatására a kormányzat ismét szorosabbra vonta a gyeplőt. Az akkori pekingi események és az európai kommunista rendszerek összeomlása miatt a kínai vezetés attól tartott, hogy a kereszténység is komolyabb szerephez jut Kínában. Így 1989-ben dokumentum született arról, hogy a katolikus egyházat szigorúbb ellenőrzés alá kell vonni. Represszióval fenyegették meg a földalatti egyházat. Kiemelték, csak akkor indulhat el bármiféle párbeszéd Peking és a Szentszék között, ha utóbbi megszakítja diplomáciai kapcsolatait Tajvannal.
1990 decemberében Li Peng miniszerelnök a kereszténységet olyan erőnek nevezte, amely alá akarja ásni a kommunizmust és el akarja terjeszteni a nyugati befolyást. Ezt az álláspontot képviselte Csiang Cö-min elnök is, aki 1993-2003 között volt kínai államfő.
A Vatikán és Kína viszonyának javítását már 2013-as megválasztása óta szívügyének tekinti Ferenc pápa, s ennek volt az eredménye a püspökszentelésekről szóló 2018-as dokumentum. A valódi közeledés folyamata azonban megakadt. A katolikus egyház valódi egységének egyik legnagyobb akadálya, hogy Peking valójában ma is fenyegetésnek tartja a Rómához hű katolikus egyházat. Hszi Csin-ping elnök egy ízben úgy fogalmazott, a vallások tekintetében nagyobb állami felügyeletet és kevesebb külföldi befolyást szeretne. S még 2018 áprilisában is az egyik kínai illetékes úgy foglalt állást: nem nevezhető a vallásszabadság megsértésének, hogy a kormány beavatkozik a püspökök kinevezésébe, mert Kínában a vallásokat „át kell alakítani a szocialista társadalom igényeinek megfelelően”.
Évtizedekig volt börtönben Hszie Si-kuang
A kínai földalatti katolikus egyházat a mártírok egyházának is nevezhetnénk. Az egyik legtöbbet szenvedett főpap Hszie Si-kuang (1917-2015 volt, akiről utcát neveztek el a Ferencvárosban.
Hszie 1917-ben született az észak-kínai Hopej tartománybeli Baodingban. 1937-ben belépett egy trappista kolostorba, de betegség miatt két évvel később távozni kényszerült. Kína japán megszállása idején a pekingi szemináriumban filozófiát és teológiát tanult. 1942-ben egy belső-mongóliai szemináriumba, majd 1943-ban egy másikba, Senhszi tartományba költözött. A világháború miatt megszakította tanulmányait, amit 1946-ban a sandongi egyházmegyei főiskolán folytatott, majd 1947-ben Sanghajba helyezték át. A következő évben, a növekvő politikai zűrzavar és polgárháború közepette a Fucsien tartománybeli szemináriumba tette át székhelyét.
1949-ben szentelték pappá, majd gyötrelmes döntés előtt állt: kövesse-e sok évfolyamtársát, és meneküljön-e a tengerentúlra Mao új, vallásellenes kommunista rendszere elől? De püspöke sürgetésére Hszie bátran úgy döntött, marad, és észak felé vette az irányt, s egy ottani plébániára került.
Közben azonban egyre rosszabb lett a katolikus egyház helyzete, miután a kormány elrendelte a Vatikánnal való kapcsolatok megszakítását. Hszie azonban nem volt hajlandó hűtlen lenni az elveihez, így hamarosan bebörtönözték. Először 1955-ben tartóztatták le, az első súlyos egyházüldözés idején, de egy év múlva kiszabadult. 1958-ban azonban ismét letartóztatták, mert nem volt hajlandó csatlakozni a hazafias egylethez és 15 év börtönbüntetésre ítélték, de csak 1980-ban szabadult. A kulturális forradalom idején tehát végig börtönben ült, ekkoriban szinte teljesen felszámolták a vallási életet.
1984-ben Hszie-t titokban püspökké szentelték a délkeleti Fucsien tartományban található Mingdong egyházmegyei vezetője lett titkos vatikáni jóváhagyással (bár szokás szerint nem szerepelt a vatikáni évkönyvben, hiszen ez meghurcolásához vezetett volna). Megpróbálta az egyházmegye mintegy 75.000 katolikusának a lehető legjobban lelki vezetője lenni. De még ebben az évben letartóztatták és csak 1987-ben szabadult. Az újabb egyházellenes hullám idején 1990-ben ismét letartóztatták, és további két évig tartották fogva. Bár már 83 éves volt, azonnal újra belevetette magát a lelkipásztori munkába, és egy új női rendet alapított.
Bár a katolikusok reménykedtek abban, hogy végül normalizálódik az állam és a földalatti katolikus egyház viszonya, Hszie nem érhette meg az óvatos nyitást, 2005-ben leukémiában meghalt. Temetésén, 2005. augusztus 27-én, tízezer hívő vett részt, noha a kínai állami rendfenntartó erők megpróbálták akadályozni a szertartáson való nyilvános részvételt. A hatóságok a katolikus weboldalakat blokkolták, azokat az oldalakat, amelyek a gyászjelentést, vagy a püspök fotóját közzétették, bezárással fenyegették, ha nem távolítják el ezeket a tartalmakat.
