Budapest;rendőri bántalmazás;

2021-06-07 21:21:02

Kihallgatása közben bántalmazhattak egy férfit a rendőrök Budapesten

A Telex úgy tudja, a férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A portál értesülései szerint az eset június 3-án, egy budapesti rendőr-kapitányságon történhetett, ahová a rendőrök egy garázdasággal gyanúsított férfit állítottak elő. Eközben úgy megverhették, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett. Úgy tudni, többszörös bordatörése lett. A Telex kérdésére a Központi Nyomozó Főügyészségnél csak annyit erősítettek meg, hogy „a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmény miatt rendelt el nyomozást”.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a portálnak annyit mondott, hogy 

Nem ez lenne az első eset a közelmúltból, hogy egyenruhások bántalmaznak valakit szolgálat közben. Mint lapunk is megírta, pár hónapja Mohácson vert meg két rendőr egy hajléktalan férfit. A történteket a szolgálati kamera rögzítette és hivatalból eljárás indult az elkövetők ellen.