Kié a felelősség?

Sokat változtak a szokások, de higgyék el, a mostanában nyugdíjkorba kerülők is hasonlókat álmodtak harminc-negyven évvel ezelőtt, mint a mai fiatalok. Szerettek volna családot, gyerekeket és mellé tisztességes munkát, normális bért, egy jó autót és szabadságot – minden értelemben. Lehetne folytatni, hogy végül olyan nyugdíjat is, ami biztonságot kínál öreg napjaikra, de valljuk be, ezen komolyan sem akkor, sem most nem elmélkedik egy fiatal.

Ettől még nem az ő hibájuk, hogy nem minden a terveik szerint alakult. Gyerekből egyre kevesebb jött a világra, munka hol volt, hol meg nem, kényszervállalkozások meg minimálbéren bejelentett, feketén fizetett állások váltották egymást sokuk számára. Ócska nyugati kocsikba ültek be és vagy a svájci lakáshiteleket nyögték, vagy az albérletet, szerencsés esetben a szüleikhez született az első és nem egyszer egyetlen gyerekük.

Biztosan nem ők a hibásak, ha üres a nyugdíjkassza, de amíg erről folyik a nyilvános diskurzus, addig sem a világelső halálozási járványstatisztikánk miatt bírálja a kormányt a közvélemény. Sok eszement ötlet pattant már ki az elmúlt években a Fidesz-környéki politikai körből, de mindenképpen a legbornírtabb ezek közt a gyerekszámhoz kötött nyugdíjösszeg vissza-visszatérő gondolata, amit a napokban még a kancelláriaminiszter is megtapsolt. A felelősség hárításában világbajnok kormányzati médiacsapat megint azon ügyködik, hogy minden pillanatban jusson eszébe mindenkinek: csakis az ő felelőssége, ha olyan kevés lesz a nyugdíja, hogy felkopik az álla. Szégyenérzetet kelteni sokkal egyszerűbb, mint mondjuk elismerni, hogy több mint félmillió itthon felnőtt, szakmát szerzett fiatal „kitántorgott” idegen országba, s az ő máshol befizetett nyugdíjjárulékaik hatalmas lyukat vágnak a nyugdíjkasszán.

Valóban elvárás, hogy idős korára mindenki anyagi biztonságban élhessen, de semmi nem indokolja, hogy rosszabb sora legyen egy gyermektelennek. Annak, aki maga is gyerekről álmodott, csak aztán szembejött vele a magyar egészségügy, amelyiknek évekbe kerül mondjuk az endometriózis vagy más baj felfedezése, s neki nem voltak milliói a kezelésekre. Vagy szembejött a felismerés, hogy ketten sem keresnek annyit, ami elég egy gyerek felneveléséhez. Vagy annyit dolgozott, hogy ráment a magánélete.

A kormány most bemutatja: olyan nagy a baj a nyugdíjrendszerrel, hogy lépni kell, mert a mostani harmincasoknak már nem lesz miből nyugdíjat fizetni. Csakhogy ezek a harmincasok nevelik a saját gyerekeiket, fizetik a jövedelmük után az adókat és járulékokat, s ha tehetik, segítik a szüleiket is. Nagyon ritkán az ő hibájuk, ha ezt nem tudják megtenni. Közben a magyar állam a GDP-hez viszonyítva egyre kevesebbet költ nyugdíjra. A 2008-as válság előtt még a GDP 11,5 százaléka ment el erre Magyarországon, 2018-ban az Eurostat adatai szerint már csak 6,8 százalék. Tehát a kormányt is felelősség terheli a nyugdíjasok és leendő nyugdíjasok jóllétéért, s nem etikus az egyénekre hárítani minden felelősséget. Ja, hogy nem is tudják, mit jelent az etika? Én kérek elnézést.