Vadai Ágnes;Felcsút;TAO-pénzek;

2021-06-09 18:23:01

Nem történt bűncselekmény a felcsúti TAO-támogatásokkal kapcsolatban

Mindent megnézett az adóhatóság és arra jutott: nem merül fel a költségvetési csalás gyanúja.

A portál ismertetése szerint egyik cikkük alapján fordult a DK képviselője írásbeli kérdéssel a legfőbb ügyészhez, amit Polt Péter - szokásához híven - feljelentésként értelmezett és azt az illetékes hatóságokhoz továbbította. Ennek az eljárásnak jött meg az eredménye. 

A 444.hu már idézett írásában egyébként azt az esetet írták meg, amikor az MLSZ 2020 márciusában utólag hagyta jóvá Orbán Viktor fociakadémiájának, hogy a 2017-19 évben benyújtott tao-programjára további 3,28 milliárd forint tao-támogatást használhasson fel. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) friss határozatában kiemelték, hogy az írásbeli kérdéshez egyáltalán nem csatolt a politikus iratokat vagy adatokat, csupán a portál cikke alapján kérte az ügy kivizsgálását. Ezért a NAV - alighanem egy feljelentés-kiegészítés keretében -  "nyilvánosan elérhető adatbázisokból" adatokat szerzett be, ezek alapján pedig megállapította, hogy az MLSZ valóban lefolytatta azt az eljárást, amely a hivatkozott cikkben szerepel. A határozatban még egy oldal terjedelemben ismertetik a 444.hu írásában megfogalmazott állításokat, melyek alapján arra jutottak, hogy nem történt költségvetési csalás.

Vadai Ágnes kérdése egyébként arra vonatkozott, történt-e törvénysértés, ő maga amúgy nem is tett feljelentést.