Európa zöme örül, hogy nem Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, de Joe Biden most kezdődő látogatása előtt sem esik hasra. A Külkapcsolatok Európai Tanácsának lapunkban tegnap közölt felmérése szerint kontinensünk megkérdezett lakóinak csak egyötöde tartja szövetségesnek Amerikát. Trump elképesztő hatékonysággal rombolta le az elődei által az első világháború óta építgetett nemzetközi tekintélyt, és ha lett volna rá ideje, kétségtelenül szétveri a második világégés nyomán létrejött szövetségi intézményeket is. Nemcsak Vlagyimir Putyinnak tett óriási szívességet, ezerszeresen viszonozva a megválasztásához nyújtott moszkvai segítséget, hanem a világ összes autokratájának, beleértve a mi bérből és fizetésből élő miniszterelnökünket. Most bárki mondhatja és mondja is, hogy „maguk meg minek szólnak bele a mi dolgainkba, van bajuk otthon elég, foglalkozzanak azzal”.
Csak pislákol a demokrácia legfontosabb világítótornyának fénye. Bár a politikusok rendszerint hazai pozícióik erősítésére szeretik felhasználni külföldi útjaikat, a helyzet most az ellenkezője: Bidennek előbb Amerikát kell meggyőznie a liberális parlamentarizmus előnyeiről, hogy a világban ismét megszilárduljanak az Egyesült Államok pozíciói, és ahogy ígérte, újra rohamra vezethesse a demokrácia erőit. Fordult a kocka, ez egyszer Európának kellene segítenie Amerikának, hogy annak egyszer majd legyen módja viszonozni a gesztust.
Az európai vezetők nem feledhetik az elmúlt öt év leckéjét, nem tekinthetik eleve adottnak és biztosnak sem az amerikai biztonsági ernyőt, sem a politikai rendszereiknek nyújtott erkölcsi, ideológiai támogatást. Szép szavakban nem lesz hiány, de ezúttal ez kevés. Ha valamikor, most van itt az alkalom, hogy egyenlő partnerként léphessenek föl. Ehhez viszont ignorálniuk kell a kerékkötőket.