Fidesz;pedofília;törvényjavaslat;szexuális felvilágosítás;

2021-06-10 18:29:13

A pedofiltörvénnyel az iskolai szexuális felvilágosítást is kontrollálni akarják

A változtatás szerint nem lehet majd a nem megváltoztatását, illetve a homoszexualitást „népszerűsíteni”.

Az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokkal kapcsolatban is megfogalmaz előírásokat az a módosító csomag, amelyet az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága fogadott el csütörtökön a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorú fellépést célzó törvényjavaslathoz.

A módosítás célja még, hogy gyermekeknek szexuális felvilágosító foglalkozásokat

Ennek részletszabályait az emberi erőforrások minisztere dolgozza ki rendeletben.

A javaslat a szabályok megsértésére szabálysértési felelősséget ró mind az intézményvezetőre, mind a foglalkozást tartóra. A módosítás indoklása szerint „a megkérdőjelezhető szakmai hitelességű és több esetben speciális szexuális irányultság képviseletére létrehozott szervezetek” által tartott foglalkozásokat szabályoznák.

Egy másik módosítás kimondja, hogy az állam gyermekvédelmi rendszerben is védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát.

Azt is rögzíti, hogy tizennyolc év alatti fiatal számára tilos elérhetővé tenni pornográf tartalmakat, a szexualitás öncélú bemutatását valamint olyat, ami a születési nemnek megfelelő önazonosságtól eltérést, annak megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti. Ugyanez a szabály vonatkozik a reklámokra is. A jövőben a tévék is csak tizennyolc év felettieknek ajánlhatják az ilyen tartamú filmeket, műsorokat, a Médiatanács pedig köteles lesz kérni azon tagállam intézkedését, amelynek joghatósága alá tartozik a szabályt megsértő médiaszolgáltató.

Arató Gergely (DK) szerint ostoba és homofób szabályokat szavazott meg a kormánytöbbség; középkori cenzúrához hasonlította a módosításokat. Demeter Márta, a testület LMP-s alelnöke azt kifogásolta, hogy az előerjesztés továbbra sem tekinti sértettnek azokat a gyermekeket, akik gyermekpornográf felvételeken szerepelnek.

Az előterjesztőket képviselő Selmeczi Gabriella (Fidesz) elmondta: a gyermekpornográf felvételekkel kapcsolatos bűnelkövetőket akkor is el kell ítélni, ha nem lelhető fel a felvételen szereplő gyermek, például azért, mert a világ túloldalán él. Visszautasította a homofóbiával kapcsolatos megjegyzést, és leszögezte: az igazi liberalizmus az, ha a gyermekeket 18 éves korukig békén hagyják a szexuális irányultságukat érintő kérdésekkel.

Az előterjesztésről az Országgyűlés a jövő héten szavaz.

Nemrég Szél Bernadett független parlamenti képviselő fogalmazott úgy a törvényjavaslatról, hogy az a gond vele, ami kimaradt belőle. Álláspontja szerint ugyanis nincs benne arról szó, hogyan lehetne megelőzni, hogy gyerekek ilyen helyzetbe kerüljenek és arról sem, hogy milyen segítségre számíthat az, aki áldozattá válik.