adókedvezmény;Orbán Viktor;szja;családok;kormányinfó;

2021-06-11 07:30:00

Megint a magasabb keresetűek járhatnak jól

Bármekkora is egy gyereket nevelő szülő bére, legfeljebb mintegy 800 ezer forintig a befizetett szja-t visszakaphatná jövőre – hámozható ki a kormány ellentmondásos kommunikációjából.

Számos kérdést felvető bejelentést tett Orbán Viktor szerdán a gyermeket nevelő szülők jövő évi személyi jövedelemadó (szja) visszatérítéséről. A csütörtöki kormányinfón azonban a homályosabb részeket újságírói kérdésekre tisztázta, de nem mindet. A kormányfő egy szerdai konferencián azt mondta: „ha el tudjuk érni az 5,5 százalékos növekedést, akkor a gyermeket nevelő szülőknek ’22 január, februárjában egyszerűen adjuk vissza azt az adót, amit befizettek a ’21-es év során a költségvetésbe. Húzzunk egy fölső határt, mert a legazdagabbaknak valószínűleg erre nincsen szükségük. Húzzuk meg valahol ott, ahol az átlagjövedelem van. Tehát az átlagjövedelem szintje vagy az alatt befizetett szja-t adjuk vissza a gyermeket nevelő szülőknek.”

A bejelentés már a dátumoknál megbicsaklik, hiszen az adóbevallásokat az adott évet követő május 20-ig kell elkészíteni, azaz január, februárban még nem igazán lehetne tudni, mekkora a befizetett adó. Az előző évre vonatkozó átlagbéradatot február végén közli a KSH, az éves GDP első becslése február közepén érkezik, így év elején még ezek az információk sem állnak rendelkezésre. 

Persze az adatközlést akár fel is lehet gyorsítani, vagy megelőlegezni az eredményeket, és az adóhivatalt is meg lehet sürgetni. Erre a kormányinfón utalt is Orbán Viktor, aki azt is mondta, hogy a befizetett adókról decemberben már „tiszta képünk van”. Sőt, akár egy év közbeni hónap átlagkeresetéhez is lehet viszonyítani. Feltehetőleg ezt tette Nagy Márton is. A miniszterelnöki főtanácsadó az m1-en, majd egy teljesen más témában, egy építőiparról tartott konferencián is azt közölte: fejenként maximum 800 ezer forintot lehet majd visszakapni, két szülő pedig legföljebb 1,6 millió forintot kaphat.

Ezt az összeget elmondása szerint úgy lehet kikalkulálni, hogy ekkora az éves átlagbér szja-tartalma. Az összeg viszont leginkább a KSH által legutóbb közölt márciusi átlagbér adattal számolva jön ki. Az ugyanis bruttó 435 200 forint volt, ennek a havi 15 százalékos szja-ja 65 280 forint, ami felszorozva a 12 hónappal majdnem 800 ezer – pontosan 783 360 - forint. A 2020-as, egész éves, 403 600 forintos átlagbérrel számolva kevesebb, havi 60 540, évi 726 480 forint az szja, az idei első negyedévre számolt 420 200 forintos átlagbérnek 63 030 a havi, 756 360 az éves adója. A 2021-es éves átlagbér pedig értelemszerűen még nem ismert.

A főtanácsadó azt is elmondta: ha valaki az átlagbér felett keres, például 1,5 millió forintot havonta, akkor ennek az adótartalma több, mint 800 ezer forint, de ebben az esetben is csak legfeljebb 800 ezer forintot kaphat vissza. Ebből Orbán Viktor első szavaival ellentétben az következik, hogy minden gyermeket nevelő szülőnek jár az adóvisszatérítés, függetlenül attól, hogy mennyit keres, és az átlagbéres határ csak a visszatérítés mértékére vonatkozik. Ezt erősítette meg a kormányinfón Orbán Viktor is, amikor leszögezte: az átlagbér adószintjéig mindenkinek visszaadják az adót, afölött nem. Innentől kezdve inkább az a kérdés, mire gondolt akkor, amikor egy nappal korábban azt mondta: a gazdagabbaknak nincs szükségük az adóvisszatérítésre.

Mindenki csak azt kapja vissza, amit befizetett. Nem pénzosztásról beszélünk – tisztázta újságírói kérdésre a Kormányinfón Orbán Viktor azt is: nem arra kell gondolni, hogy mindenki megkapja az elméleti adójának összegét. Az viszont még mindig nem egyértelmű, hogy az átlagbéres korlát mire vonatkozik: legfeljebb az átlagbér után az szja-kedvezmény levonásával befizetett adót, vagy az átlagbér mértékéig fizetendő szja összegének megfelelő befizetett adót adnak-e vissza. Ez azért nem mindegy, mert ha valaki sokat keres, akkor még a családi adókedvezmény levonása után is fizethet az átlagbér havi 65 ezer forintos szja-összegének megfelelő mértékű adót, és a második esetben ezt kapná vissza. Nagy Márton számai alapján ez a valószínűbb forgatókönyv. 

Átlagbér, kedvezmény, adó, avagy kinek mi járhat vissza?

A családi adókedvezmény egy gyerek esetén havi 10 ezer, évi 120 ezer forinttal csökkenti a befizetett szja-t, két gyereknél pedig már havi 40 ezer, évi 480 ezer, három gyereknél pedig havi 99 ezer, azaz évi 1 millió 188 ezer forinttal kevesebb az adó. Mindkét szülőnél a márciusi átlagkeresettel számolva egy gyerek esetén tehát havonta 120 ezer forint kettőjük befizetett adója. Vagyis nekik az egész évre 1 millió 440 ezer forint járna vissza. Két gyerek 90 ezer forintra csökkenti a szülők havi szja-ját, vagyis 2021 után 1 millió 80 ezer forint járna vissza. A 3 gyerekesek havi 99 ezres adókedvezménye 31 ezer forintra mérsékli a szülők adóját, vagyis egész évre 372 ezer forintot kapnának vissza.

Két 167 400 forintot kereső minimálbéres szülő szja-ja fejenként havi 25 110 forint adókedvezmény nélkül. Egy gyerek esetén ők havi 40 ezer forint szja-t fizetnek, így egész évre 480 ezer forintot kapnának vissza. Két gyerek esetén havi 10 ezer az adó, 120 ezer forint járna vissza. Három gyereknél pedig az adókedvezményük meghaladja az adójuk mértékét, így nem is kell adót fizetniük, tehát nem járna vissza semmi.

Ha viszont az átlagbér adóterhének összege a visszatérítés határa, akkor ezek a visszaadott összegek feljebb is kúszhatnak egészen 1,57 millió forintig, függetlenül a gyerekszámtól. Feltéve persze, hogy a családnak volt legalább havi 65 ezer forintnyi befizetett adója az adókedvezmények levonása után is. Ehhez az átlagbérnél jóval magasabb bruttó fizetés szükséges - és minél több a gyerek, annál inkább. Ha ez adott, akkor 3 gyerek esetén az évi 1,2 milliós kedvezmény mellé járna az 1,57 milliós visszatérítés.

A második számítás esetén tehát a jól kereső családok járnának ismét jól, de hogy így számol-e majd a kormány, azt jogszabály híján egyelőre nem tudni. Az viszont bizonyosnak látszik, hogy a legrosszabbul éppen azok járnak, akikre hivatkozva Orbán Viktor bejelentette az egész intézkedést: a járvány által ténylegesen nehéz helyzetbe került családok. Aki ugyanis az idei év során elvesztette a munkáját, vagy akinek csökkent a fizetése, az értelemszerűen kevesebb szja-t fizet. Vagyis az adókedvezményeket már eleve kevésbé tudja érvényesíteni az év során, és a választási ajándékból is jóval kevésbé részesül.