Mars;Perseverance;Zhurong;

2021-06-11 20:44:38

Csúcsforgalom a Marson

Míg a Perseverance dél felé tart, hogy megvizsgálja a Jezero kráter fenekét ősi mikrobiális élet jelei után kutatva, a kínai bemutatta a Zhurong által készített első felvételeket.

Bemutatta a kínai Zhurong marsjáró által készített első felvételeket a kínai nemzeti űrhivatal egy Pekingben tartott pénteki eseményen. A Global Times című kínai lap beszámolója szerint egy 360 fokos panorámaképen - amelyet a marsjáró terepnavigációs kamerája rögzített, mielőtt a rover elhagyta volna a leszálló platformot - látható, hogy a leszállás helye, valamint a Mars viszonylag egyenletes felszíne. A kínai mitológiai egyik ősi tűzistenéről elnevezett Zhurong rover 1,85 méter magas, súlya pedig 240 kilogramm. A marsjáró május 22-én érte el a vörös bolygó felszínét, majd megkezdte a felderítését. Az űrszondával teljesíti Kína első saját Mars-misszióját. A Zhurong a bolygó Utopia Planitia nevű síkságán dolgozik három földi hónapon - 90 marsi napon - keresztül. A Mars légkörét és talaját vizsgálja, képeket készít és feltérképezi a környéket. A járművet a Földdel kapcsolatot tartó Tienven-1-ről fogják irányítani.  

Eközben megkezdte első tudományos kutatássorozatát a Marson a Perseverance. A NASA marsjárója dél felé tart, hogy megvizsgálja a Jezero kráter fenekét ősi mikrobiális élet jelei után kutatva. Az első hetekben a missziót vezető csapat egy alacsonyan fekvő, kilátást biztosító helyre irányítja a rovert, ahonnan meg tudja figyelni a kráter legrégebbi geológiai formációit, majd elindítják az automata navigációs és mintavételi rendszerét - közölte a NASA.

A Perseverance június 1-jére végzett az üzembe helyezési szakasszal, letesztelte az oxigént generáló MOXIE nevű műszerét és végrehajtotta a technológiát tesztelő repüléseket az Ingenuity helikopteren. A MOXIE a Mars légkörének szén-dioxidjából állított elő 5 gramm tiszta oxigént, amely egy asztronauta lélegzéséhez 10 percre lenne elég. A Perseverance kamerái több mint 75 ezer képet készítettek, mikrofonjai először rögzítettek a Marson hangokat.

A misszió tudományos feladata, hogy tanulmányozza a Jezero krátert, így a tudósok megérthessék a régió geológiáját és a lakhatóságát múltbéli lehetőségét, valamint hogy ősi, mikroszkopikus élet jeleit kutassák.

A kutatók a legimpozánsabb kőzet- és üledékmintákat azonosítják és begyűjtik, a jövőbeli missziók pedig lehozhatják ezeket a Földre alaposabb tanulmányozásra. A Perseverance méréseket és teszteléseket is fog végezni, melyek a Mars jövőbeli, emberek és robotok által végzendő feltárását fogják segíteni.

Szelfi a Marson

Kína első Mars-járója, a Zhurong és leszállóplatformja

Fotó:AFP/JIN LIWANG/XINHUA