Orbán Viktor;népszerűség;közvélemény-kutatás;

2021-06-12 06:00:00

Orbán is felvette az esendő átlagpolgár szerepet

A kormányfő is beszállt abba, az ellenzék által indított versenybe, amelyben a politikusok egymásra licitálva bizonygatják: esendő átlagpolgárok.

A járványkezeléssel kapcsolatos kormányzati sikerpropaganda fényében már-már önkritikus volt Orbán Viktor a csütörtöki kormányinfón, ahol meglepetésszerűen tűnt fel Gulyás Gergely oldalán, hogy újságírói kérdésekre válaszoljon – igaz, egyes lapokat be sem engedtek a tájékoztatóra. A 444.hu magas halálozási arányra vonatkozó kérdésére reagálva azt mondta, „ez nagyon fontos kérdés”, meg kell vizsgálni, „mit kell másképp csinálni”, mert „a magyar társadalom láthatóan sérülékenyebb, mint mások”.

Ehhez képest március 16-án – amikor a koronavírus 143 áldozatot szedett – a parlamentben egy ellenzéki felvetésre még azt mondta, „a többlethalálozás tekintetében 10. legjobb helyen vagyunk Európában”, majd másfél hónappal később, amikor arról faggatták az Országgyűlésben, miért nem vállalja a felelősséget, röviden annyit közölt: „a halottjainkat megsiratjuk, a végtisztességet megadjuk”. Míg tavaly szeptemberben azt hangoztatta, hogy a sikeres védekezést „emberéletekben kell mérni” – s akkor a kormányfő úgy látta, ebben nagyon jól állunk –, később a megugró halálozásról alig ejtett szót, a harmadik hullám idején pedig kizárólag a hazai oltási program sikerességét hangoztatta.

Nem a kormányinfó volt az első alkalom, hogy a miniszterelnök bizonyos mértékig esendőnek és nyitottnak mutatkozott. Május 22-én nyakkendő nélkül, szürke öltönyben lépett oda egy esküvőre siető fiatal párhoz, hogy gratuláljon, de közben mentegetőzött: „nem borotválkoztam, az unokáim összekentek pörköltszafttal”. Egy héttel később azt nyilatkozta, hogy a járvány miatti válság őt is megviselte, mint "minden bérből és fizetésből élő munkavállalót". Pár nappal ezután pedig egy magyar szakáccsal beszélgetett egy londoni pubban a kint dolgozók nehéz sorsáról.

A lapunknak több fideszes forrás is elismerte: egy előre megtervezett kommunikációs fordulatról van szó. Az „Orbán Viktor, a nép egyszerű gyermeke” egyfajta „kommunikációs ellencsapás” volt az ellenzéki politikusok hasonló, az utóbbi időben szintén gyakorivá vált húzásaira. Egy kormányzati kommunikációs szakember szerint az orbáni megnyilvánulások célja ellenpontozni azt, hogy "Jakab Péter szegénylegényt játszik, Karácsony Gergely pedig azt játssza el, hogy ő nem az egy százalék embere”. Mint ismert, a főpolgármester szülőfalujában, a Budapesttől 270 kilométerre lévő Nyírtasson jelentette be, indul az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét kiválasztó előválasztáson és mozgalmat indít 99 néven. Jakab Péter pedig még februárban olyan képet posztolt, amin kiflit eszik parizerrel és piros arannyal. Erre reagált aztán a párbeszédes Szabó Tímea hasonló képet közzétéve azzal a szöveggel, hogy „több millió magyarhoz hasonlóan akkor én is proli vagyok. Értem én, hogy Orbán Ráhelnek 20 milliós karórára is futja, Szijjártó adriai luxusjachton bekkeli ki a járványt, Rogán pedig másfél milliárdért készült éppen felvásárolni fél Borsod megyét”. Május 21-én pedig Jakab „leficsúrozta” (a szó jelentése: urizáló ember, piperkőc) Kövér László házelnököt, aki erre rekordbüntetést vetett ki a Jobbik elnökére.

A kormánypárt stratégái arra a következtetésre jutottak, az ellenzék 2022-ig azzal fog kampányolni, hogy a Fidesz politikusai szeretik a luxust, azt átlagember számára elérhetetlen életszínvonalon élnek, és ezt megpróbálják Orbánra is ráhúzni. Márpedig a miniszterelnök-pártelnök népszerűségére igencsak vigyáznak: forrásaink szerint az ő személye tartja össze a heterogén szavazótábort, sőt 2014-ben és 2018-ban az is kiderült, a kampányban komoly mozgósító ereje van. Már februárban világossá tette a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet, mi a tét: „az ellenzék az előválasztással egyértelműen arra készül, hogy a miniszterelnök-jelöltek harcává teszi a kommunikációs térben a parlamenti választásokat”. Orbán pörköltszaftos posztja egyébként fel is pörgette májusban a politikusok „kisember” versenyét: három órával a miniszterelnök videója után Karácsony egy olyan virágos ingben mutatkozott a közösségi médiában, amelyet a felesége állítólag egy turkálóban vásárolt. A Telex összesítése szerint ez lett az idei év egyik legfelkapottabb politikus-posztja.

A kormánynak dolgozó Nézőpont februárban egyébként meg is mérte Orbán Viktor kedveltségét és azt állította, a miniszterelnök népszerűségi mutatói 2020-hoz képest jelentős mértékben, 9 százalékpontot javultak. Ugyanakkor a Nézőpont megállapította, hogy ez főleg a hatvan évnél idősebbeknek és a legfeljebb nyolc általános iskolai végzettségűeknek köszönhető, körükben "13, illetve 19 százalékpontos volt a növekedés". Tehát pont azok körében, akiket az ellenzéki politikusok legújabb kampányai céloznak - érthető, hogy a Fidesz stratégái szeretnék megtartani ezt az előnyt.