Azerbajdzsán;Örményország;Hegyi-Karabah;

Permanens kaukázusi háború

A katonai vereséget szenvedett Örményország a területek mellett a múltját is elveszítheti. Erőfölénye birtokában Azerbajdzsán diktál, Moszkva befolyása korlátozott.

A tavalyi örmény-azerbajdzsáni karabahi háborút a törökök nyerték. Ők képezték ki az azeri hadsereget, látták el (Izrael mellett) drónokkal, alkalmaztak új stratégiát a hegyes, hagyományos hadviselésben jól védhető terep visszahódítására. A nemzetközi jog soha nem ismerte el sem az egykori szovjet Hegyi-Karabah autonóm terület függetlenségét, sem azt, hogy az örmények megszállták a Karabah és Örményország közötti területeket. Majd harminc évig tartott ez az állapot, s hiábavaló volt a nagyhatalmak közvetítése, nyomása – az egymást váltó örmény kormányok nem hajlottak a kompromisszumra.

Jereván Moszkva közeli szövetségese maradt, orosz támaszpontnak adott helyet, miközben politikailag erősen támaszkodott a nyugati örmény diaszpóra befolyására. Ez azonban kevés volt a gazdasági megerősödéshez, az ország, mint azt a turisták is megtapasztalhatták, csak vegetált. A fegyverkezési versenyben nem tudtak lépést tartani az azerbajdzsáni Alijev-rezsimmel, amely a szénhidrogén-bevételek jó részét a hadseregre fordította.Az azeri családi autokrácia alapja a harcias revansista nacionalizmus, ami most bejött Alijevnek. 

Örményországban 2018-ig a Köztársasági Párté volt a hatalom. A helyi elemzők szerint ez a párt a korábbi karabahi vezetők (főleg egykori Komszomol-titkárok) és az örmény oligarchák kleptokratikus szövetsége. A korrupció annyira megrontotta a mindennapokat, hogy egész mozgalmat lehetett szervezni az állami lopás elutasítására. Ezt tette meg Nikol Pasinján, aki végül tarka eszmeiségű koalíciója élén három éve vette át a kormányzást. Megpróbálta csökkenteni a függést Moszkvától, korlátozta az orosz állami propagandát, elkezdte az oligarchák hatalmának a felszámolását. A karabahi kérdésben azonban képtelen volt a szükséges kompromisszumra és nem vette komolyan az azeri fenyegetést. Az örmények elhitték, hogy ők annyival jobb katonák az azerieknél, ami ellensúlyoz minden erőfölényt. A tavalyi háború azonban nem ezt igazolta és Pasinján kénytelen volt megkötni az oroszok által diktált békét. Az örmények számára a vereség felfoghatatlan: elveszítették Karabah egy részét, amely fontos helyet foglalt nemzeti mítoszaikban és fel kellett adniuk a Karabahot övező azeri járásokat.

Az egyezmény Oroszországot hatalmazta fel, hogy garantálja a biztonságos kapcsolatot Karabahhal, az úgynevezett lacsini folyosón. Cserébe az örmények korridort nyitottak Azerbajdzsán és annak Nahicseván nevű exklávéja – így közvetve az azzal határos Iránon keresztül Törökország számára.

A vereség Örményországban politikai sokkot okozott. Az ellenzék heteken át tartó tüntetése sokáig nem tudta kikényszeríteni  Pasinján lemondását. A megmozdulások mögött megfigyelők szerint a korábbi korrupt elit állt. A kormányfő április végén meghátrált, beadta lemondását és június 20-ra kitűzték a választást.

Örményország azonban addig is folyamatosan szembesül a befejezetlen konfliktussal. A megszállt területek feladásával az azeri katonaság elérkezett a hajdani két szovjetköztársaság közötti választóvonalhoz, amelynek most államhatárként kellene funkcionálnia. De kiderült, különböző szovjet időből maradt térképeket használnak, ami újabb konfliktust okozott. Állandóak a kisebb-nagyobb összetűzések, az azeriek több örményt fogva tartanak. Most épp ítélkeznének egy elfogott libanoni örmény férfi felett, akit zsoldosnak nyilvánítottak.

Azerbajdzsán nagy építkezéseket, az elhanyagolt területek fellendítését ígérte, de ebből még kevés látszik, a menekültek sem térhettek vissza. Baku szeretné sürgetni a déli korridornyitást. Örményország viszont nem megy bele, hogy saját területén korlátozzák a szuverenitását. Szó volt arról, hogy az örmények használhatnák az azeri vasútvonalakat az Oroszországgal való kapcsolatra, de egyelőre ez sem reális.

A negyven napos háború után az oroszok és azeriek békét és felvirágzást ígértek a Dél-Kaukázusnak, ehelyett csak a permanens helyi háború maradt. Kiderült, hogy az orosz szövetség nem főnyeremény Örményországnak, Moszkva csak akkor állította le az azerieket, amikor már összeomlott az örmény ellenállás. A Putyin által összehozott béke megerősítette a térségben az orosz pozíciókat, de ez csak arra elég, hogy zavart keltsen az örmény nyilvánosságban, érzékeltesse, hogy Pasinján nem az ő jelöltje. A Kremlt most nem érdekli a kaukázusi játszma.

Az USA tett egy jelképes gesztust, amikor Biden népirtásnak minősítette, hogy az oszmánok és helyi szövetségeseik az első világháború idején megöltek másfélmillió örményt. De ez nem javít sem a gazdasági helyzeten, sem az elszigeteltség enyhülését.

A közvéleménykutatások szerint még mindig Nikol Pasinján Polgári megegyezés pártja a legerősebb, de nem számíthat a korábbi elsöprő többségre. A vita eldurvult, legutóbb Szerzs Szargaszjan korábbi elnök már azt követelte, hogy Pasinján az örmény hadifoglyokért cserébe ajánlja fel túszul a saját fiát. A miniszterelnök ezt is megtette, de nem világos, lesz-e ennek hatása a kaukázusi helyzetre vagy a választások kimenetelére. 

Nem balkáni albánokAzerbajdzsán a területen kívül a múltat is vissza akarja szerezni. Sorra restaurálják a Karabah környéki keresztény templomokat, de ezekről azt állítják, hogy azok a kaukázusi albánok hagyatékai, az örmények csak kisajátították őket. A kaukázusi albánoknak semmi közük a balkáni albánokhoz, ez egy törzsszövetségből alakult keresztény állam volt, amelyet a hetedik században elsodort az arab hódítás. Az albánok beolvadtak, közvetlen leszármazottjaik egy kis keresztény népcsoport, az udik. Alijev most ezeket felhasználva sajátítja ki az örmény kulturális örökséget a térségben, s olyan történelmet konstruáltat, amelyben az albánokból lett azeriek ősi helyi kultúrát jelenítenek meg. Azt állítják, hogy ők voltak legkorábban Karabahban.