Néhány éve bemutatták már Tasnádi István drámáját, a Kartonpapát Székesfehérváron. Már akkor is rácsodálkozhattunk a szerzői leleményre, arra, hogy a címet adó többrétegű szimbólum, milyen óriási telitalálat. Most maga a szerző vitte színre saját darabját a Szkénében. Általában önmagában erős üzenet, ha egy író maga vállalkozik erre a feladatra. Tasnádi valószínűleg még jobban benne szeretett volna lenni a saját történetében, mármint a színrevitelében. Így az eleve jól megírt darab a szerző közvetlen felügyelete alatt még markánsabbá és hatásosabbá vált.
Amikor először találkoztam a történettel, nem gondoltam, hogy valaha még aktuálisabbnak érzem majd, pedig így történt. Tényleg elképesztő ugyanis magának a kartonpapának az ötlete. Éva nem tudja feldolgozni, hogy elvesztette a férjét, ezért kivágja őt kartonból és fiával együtt magukkal hozzák a testvéréhez, Károlyhoz a családi ebédre. Először ez nem több, mint egy gyorsan múló bolondos játék, csakhogy a helyzet fokozódik és egy idő után elszabadul a pokol.
Az előadás részben kacagtató abszurd, végig nevetjük az egészet, ám ahogy megyünk a sztoriban előre, úgy válik egyszerre egyre mélyebbé és fájdalmasabbá. A kartonpapa egyszerre az önhazugság és a fölöttünk uralkodó diktátor kíméletlen jelképe lesz. Izgalmasak a részletek is, ahogy felsejlik a kétféle értékrend, a keresztény és a liberális nevelési mód összeütközése. Megjelenik egy bögre is, amelyre a Színház- és Filmművészeti Egyetemet korábban elfoglaló diákok emblémáját rajzolták. Éva nem is fogadja el belőle az italt.
Az előadás szerkezete és ritmusa is képes a csúcsra járni. Köszönhető ez a színészeknek is, Évát Udvaros Dorottya játssza. Először sarkosan, olykor külsődleges eszközökkel is ábrázolja a figura merevségét, azt hogy mennyire fél a valóságtól. Aztán amikor a fia széttépi a kartonpapát, összeomlik. Valaminek vége szakad, nincs értelme tovább hazudni. Persze az önáltatásra azért továbbra is szükség van.
Scherer Péter Károlyként tisztán és egyszerűen játszik, plasztikusan megmutatja a jóravaló vesztes esendőségét. A feleségét, Jucit játszó Parti Nóra boldog akar lenni, élni szeretne és ezért túllépi a morális határokat. A végén már semmi sem számít a számára. Éva fiát, Zsoltot Varga Ádám alakítja. Frusztrált, nem engedték felnőni, ezért későn lázad, de akkor nagyon. Megtorolja apja nevelési hibáit, dühét a féktelenségével kompenzálja. Károlyék lánya, Helga szerepében Mosolygó Sára az előadás végére válik főszereplővé. Az elején csak tiniként megjegyzéseket tesz, beszólogat aztán rájön, miről is szól tulajdonképpen ez a kartonpapásdi. Vissza kell állítania a rendet, nem tehet mást, mint hogy a széttépett figurát összeragasztja. A káosz így újra kezelhető.
Mindegy, ki uralkodik rajtunk, mindegy miből van, kartonból, vagy húsból és vérből. A lényeg, hogy érezzük a jelenlétét, és akkor tovább táplálhatjuk a valóságtól egyre távolibb álomvilágunkat.
Infó:
Kartonpapa
Írta és rendezte: Tasnádi István
A Nézőművészeti Kft. és a Szkéné közös előadása
Szkéné Színház
