rasszizmus;UEFA;Szabad szemmel;Gulácsi Péter;

Már nem kell az Orbán-rezsim bosszújától tartania a fantasztikus Gulácsi Péternek

Az UEFA rasszista jelenségek miatt vizsgálatot indít, miközben kacérkodik a gondolattal, hogy London helyett Budapest legyen az EB-döntő helyszíne.

Frankfurter Allgemeine Zeitung

A vezető német jobboldali lap a menybe meneszti Gulácsi Pétert a franciák elleni döntetlen után. Olyan józan harcosnak nevezi, aki kétségbeesésbe kergette a gallok legjobbjait, ám klubjában, a Lipcsében nagyon is tudják, hogy milyen hőstettekre képes a pályán. Sokáig kereste a helyét, a Liverpoolban csak a hármasszámú kapuvédőnek számított, folyton kölcsön adták, ám most már fogják a fejüket.

Hiszen hárította Mbappé 200 kilométeres sebességgel a háló felé tartó lövését. De a portugálok szemét is kivédte, csak az ment be, ami már menthetetlen volt. Hat éve van a keletnémet csapatnál és a Bundesliga egyik legjobb kapusaként tartják számon. A mostani szezonban 15 mérkőzésen kapott gólt, ezt rajta kívül senki sem mondhatja el magáról a kollégák közül.

Próbálták is elcsábítani, legutóbb például a Borussia Dortmund, de úgy döntött, hogy marad. Így alighanem Lipcsében fejezi be a pályafutását, hiszen szerződése 35 éves koráig szól. A pályán kívül is higgadt, de ez nem egyenlő azzal, hogy ne mondaná el a véleményét. Éppen ellenkezőleg. Nagyon is határozottan kiáll a meggyőződése mellett, még akkor is, ha ily módon bírálatoknak teszi ki magát.

Így síkra szállt az egynemű családok mellett, amit konzervatív magyar körökben nem vettek jó néven tőle, hiszen nyíltan szóvá tette az Orbán-kormány homofób irányvonalát. Ez igen bátor lépés volt egy olyan országban, ahol nagyon közel áll egymáshoz a sport és a politika. Tudta, hogy könnyen kipécézhetik, ha az EB rosszul sül el magyar szempontból. Ám a franciák elleni parádés teljesítmény után ez már nem fenyegeti. Azok részéről sem, akik nem nézik jó szemmel politikai szerepvállalását.

Frankfurter Rundschau

Rasszista incidensek érték a francia válogatott színes bőrű tagjait a szombati, budapesti meccsen, jelentették szemtanúk, például fotóriporterek. Amikor Mbappénál, vagy az algériai származású Benzemánál volt a labda, nyilvánvalóan magyar szurkolók majom módjára huhogásba kezdtek. Úgy tudni, hogy a Kárpáti Brigádok nevű ultra szervezet tagjai a bűnösök. A Portugália elleni találkozón állítólag még a náci karlendítést is bemutatták.

Rasszista incidens már az írek elleni előkészületi mérkőzés előtt is volt, amikor kifütyülték a vendég játékosokat, miután azok a mindenkit megillető egyenlőség támogatására letérdeltek. Orbán azonban szükségtelen provokációnak nevezte a gesztust. Az újság hozzáfűzi, hogy az UEFA elutasít minden homofóbiát és rasszizmust. Olyan sztárok bevonásával indított kampányt, mint Ronaldo és Pogba. Az üzenet: a labdarúgásban mindenkinek helye van, függetlenül attól, hogy kicsoda, honnan jön és mennyire jól játszik.

A szövetség számára most adva van a lehetőség, hogy túllépjen a szavakon. Szankcióval sújthatja mind az MLSZ-t, mind pedig a magyar szurkolókat.

Yahoo/AP

Az Európai Futball Szövetség kivizsgálja, valóban voltak-e diszkriminatív incidensek a Puskás arénában tartott két mérkőzésen. Ennek érdekében etikai és fegyelmi megbízottat nevezett ki. A közleményből nem derült ki, konkrétan milyen esetekről van szó, illetve hogy azok milyen formában jelentkeztek. Nincs határidő sem a jelentés elkészítéséhez, vagy hogy lesz-e bármiféle meghallgatás.

Die Welt

München városa és emberi jogi aktivisták sora egész Európában látható jelzést akar küldeni a magyar kormány kirekesztő politikája ellen oly módon, hogy két nap múlva szívárványszínnel világítanák meg a magyar-német összecsapás színhelyéül szolgáló stadiont, már ha az UEFA engedélyezi. A gesztus üzenet kíván lenni a kirekesztés ellen, a tolerancia mellett. Merthogy a kezdeményezők úgy ítélik meg: a magyar vezetés homo- és transzfób politikát folytat.

A főpolgármester ma juttatja el a levelet a szövetségnek, a döntés legkésőbb szerdán várható. A jobboldali újság megjegyzi, hogy a múlt héten elfogadott magyar jogszabály különösen fontos Orbán Viktor számára. Azt azonban még nem tudni, hogy ott lesz-e két nap múlva a találkozón. Ha a stadion valóban szivárványszínbe borul, az aligha fog tetszeni neki.

A német meleg szövetség ezzel szemben úgy látja, hogy világosan állást kell foglalni. Utalt arra, hogy azzal a német válogatott is egyetért ezzel, hiszen Neuer, a kapitány már az első két mérkőzésen szivárvány színű karszalagot tett fel. (Tettében az UEFA nem talált a világos semmi kivetnivalót, sőt, üdvözölte azt – a szerk.)

Frankfurter Allgemeine Zeitung

Az UEFA ugyan bejelentette, hogy utána jár a magyar meccsekkel kapcsolatos diszkriminációs panaszoknak, de azért továbbra is játszik azzal a gondolattal, hogy a döntőt London helyett Budapesten tartsák meg. Ugyanakkor semmi foganatja nem volt a Puskás arénában a szövetség által megadott szabályoknak. A zsúfolt lelátókon a másfél méteres távolságtartásról szó sem lehetett és a tömegben nagyítóval kellett olyanokat keresni, akik maszkot viseltek.