Ha valaki nem támogatja a bevándorlást, még nem biztos, hogy a szélsőjobbra szavaz

A Münsteri Egyetem tudományos eszközökkel vizsgálta a nyugati társadalmak megosztottságát.

Az utóbbi egy évtizedben, különösen a pénzügyi-, illetve a menekültválság megjelenése óta, a nyugati társadalmak jelentős polarizálódása figyelhető meg. S ezt a megosztottságot a közösségi média is felerősítette, gyakran álhírekkel tüzelték fel a társadalmi vitát. Több kérdésben mintha lehetetlenné vált volna a konszenzus, legyen szó a nemzeti hovatartozás, a nemek közötti egyenlőség, a nyelvhasználat, az éghajlatváltozás, a bevándorlás vagy az iszlám témaköréről. Ezekről gyakran rendkívül durva vita zajlik a közösségi médiában. Pontosabban nem is vita ez, hiszen az egyes hozzászólók meg sem hallgatják a másik véleményét.

Ennek a nem túl magas színvonalú vitakultúrának is következménye a jobboldali populista pártok előretörése. Azoké a politikai erőké, amelyek az emberek érzelmeire hatnak kirekesztő retorikájukkal. A Münsteri Egyetem "Vallás és politika" interdiszciplináris munkacsoportja arra kereste a választ, miként jutottak el idáig az egyes európai társadalmak? Mi lehet az oka az identitáspolitikai megosztottságnak?

Az öt politológusból, szociológusból és pszichológusból álló münsteri kutatócsoport és a Kantar piackutató cég több ezer ember bevonásával készített kutatást Németországban, Franciaországban, Lengyelországban és Svédországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámolója szerint. „Mind a négy országban két különálló, ellentétes álláspontot képviselő csoportot állítunk fel, amelyeket ’védőknek’ és ’felfedezőknek’ nevezünk" - mondja a kutatócsoport szóvivője, Mitja Back pszichológus professzor. Back szerint a táborok közötti konfliktusokat különféle témakörök köré csoportosítva vitatták meg. „A felmérésünkben szereplő összes témakörben azt látjuk, hogy központi identitáskonfliktusról van szó, amelyben a ’védők’ és a ’felfedezők’ tábora között alapvetően ellentétes attitűdök és vélemények merülnek fel olyan kérdésekben, mint a nemzeti hovatartozás, a demokrácia, a diszkrimináció, a bevándorlás vagy az iszlám.” – magyarázza Mitja Bach.

A két csoport együttesen a németországi lakosság 34 százalékát tette ki; a tanulmány szerint az országban a „felfedezők" csoportjába 14 százalék, míg a "védőkébe" 20 százalékot soroltak. Franciaországban 14 százalék a "védők" és tizenegy százalék a "felfedezők" aránya, Svédországban 29 százalék és 15 százalék, Lengyelországban pedig 27 százalék és 45 százalék ez az arány.

Ahogy a tanulmány megállapítja, a "védők" csoportja igencsak szűken értelmezi azt, hogy ki is tekinthető az adott nemzethez tartozónak. Meglátásuk szerint csak azok sorolhatóak e kategóriába, akik az országban születtek, felmenői az etnikai-nemzeti többséghez tartoznak és/vagy keresztények. A "védők" fenyegetve és hátrányos helyzetben érzik magukat a külföldiek, például a muszlimok és a menekültek által. A felmérés szerint többségük elégedetlen a parlamenti demokráciával és rendkívül bizalmatlan a politikai intézményekkel szemben. „Meg akarják védeni a már ismert dolgokat az ismeretlennel szemben, értékként tekintenek a stabilitásra mind a saját életükben, mind a társadalomban” – magyarázza Back e csoport alapvető pszichológiai szükségleteiről.

A "felfedezők" csoportjának többsége ezzel szemben teljesen ellentétes álláspontot képvisel. Nem félnek az idegenektől, hanem a bevándorlást és a társadalom ebből fakadó növekvő sokszínűségét lehetőségnek és gazdagodása esélyének tekintik. Elutasítják az etnikai-vallási kritériumok szerinti nemzethez tartozás gondolatát. Egy olyan társadalomért szállnak síkra, amely lehetővé teszi a különböző életmódokat. „Fel akarják fedezni mindazt, ami addig idegennek számított és érdeklődnek az együttélés új módjai iránt, ezzel együtt nem félnek kockázatot vállalni” - mondja Back. A felmérés a kulturális, vallási, pszichológiai és társadalmi attitűdöket, az iskolai végzettséget és az érzékelt társadalmi-gazdasági státuszt is vizsgálta. A "védők" minden országban jobban kötődnek otthonukhoz és vallásosabbak, mint a "felfedezők". A "védők" számára fontosak a társadalmi hierarchiák, ők kevésbé bíznak másokban. A tanulmány szerint a "felfedezők" csoportjában ez éppen fordítva van.

A "felfedezők" általában meglehetősen fiatalok, magasan képzettek, kozmopolita emberek, és többnyire városokban élnek. Anyagi helyzetük, saját bevallásuk szerint, általában magas. A "védők" viszont idősebbek és kevésbé iskolázottak, kivéve Lengyelországot. Általában vidéken élnek, és – ismét csak Lengyelország kivételével – alacsonyabb társadalmi státuszúnak számítanak.

Az identitással kapcsolatos kulturális összetűzéseknek Németországban komoly politikai következményei vannak, különösen egy olyan heves választási kampányban, mint a mostani, amikor a két csoport különbözően ítéli meg a voksolás tétjét – magyarázza Back. Fontos azonban megjegyezni, attól még, hogy valaki a "védők" táborához tartozik, még korántsem jelenti azt: jobboldali populista párt szavazója lenne. Míg a felmérés szerint Németországban 26 százalék a valószínűsége annak, hogy erre a pártra szavaznak, addig 21 százalék az unópártok támogatója, további 21 százalék pedig bizonytalan. A "felfedezők" csoportjában a pártpreferencia szerepe egyértelműen csekélyebb.