tiltakozás;uniós tagállamok;homofób;

2021-06-22 17:15:21

Tizenhárom uniós tagállam ítélte el Magyarországot a homofób törvény miatt

Egyúttal arra kérik az Európai Bizottságot, kezdeményezzen eljárást a magyar kormány ellen.

A hvg.hu Eurológus blogja azt írja, emellett azt kérik a Bizottságtól, használja ki a rendelkezésére álló eszközöket az uniós jogrend védelmében, beleértve azt is, hogy az Európai Unió Bírósága elé viszi az ügyet.

A dokumentum szerint a magyar törvény korlátozza a szólásszabadságot, és kifejti, hogy "az LMBTQI-emberek megbélyegzése súlyosan sérti a méltósághoz való alapjogot, ami az EU Alapjogi Chartájában és a nemzetközi jogban is szerepel. Minden uniós állampolgár jogaiért kiállunk” - olvasható a nyilatkozatban, amelyet kedd délutánig az alábbi államok írtak alá:   

Mint lapunk is megírta, múlt kedden szavazta meg az Országgyűlés azt a fideszes törvényt - az ellenzéki összefogásban résztvevő Jobbik támogató szavazataival - amely lényegében egyenlőségjelet tesz a pedofília és a homoszexualitás között. Emiatt kezdeményezés is indult, hogy a müncheni Allianz Aréna kapjon szivárványszínű kivilágítást, amikor a magyar válogatott ott játssza utolsó csoportmeccsét az Európa-bajnokságon. Az UEFA elutasította a kezdeményezést.