Orbán Viktor;népszavazás;Fudan Egyetem;

2021-06-23 17:00:28

Orbán hiába ígérte, a törvényt tiltja a népszavazást a Fudan Egyetemről

A szakértők körében mély megdöbbenést váltott ki, hogy Orbán Viktor népszavazást ígért a Fudan Egyetem betelepítése ügyében. A miniszterelnök ugyanis jól tudja, hogy az 500 milliárdba kerülő kínai intézmény kormányzati előkészítése nem állt le. Lattmann Tamás nemzetközi jogász azt nyilatkozta a Helyben szerkesztőségének, hogy a kormányfő hiába ígért az ügyben a referendumot, ha a nemzetközi szerződésből adódó kötelezettségekről nem lehet népszavazást kiírni.

Úgy tűnik, a Fudan egyetem ügyében teljes a káosz, egyrészt a kormány már 2024-re kitűzte a campus megnyitásának dátumát, másrészt Orbán jövőre még népszavazást is akar a kínai egyetem létesítéséről. Miközben a tervek már készülnek. Ön érti, hogy mit akar a kormány?

- Nem csak én nem értem, de szerintem egyelőre a kormányfő sem. Össze-vissza beszélnek, egyelőre teljes a káosz. Mást mond Orbán, mást mond Gulyás Gergely, eközben a parlamentben szakmányban fogadnak el mindenféle szabályozókat, amelyek tempósan alakítják ki a kínai egyetem körvonalait.

Pedig a jövő évi népszavazás elvileg arról szól majd, hogy kell-e nekünk 500 milliárd forintért egy kínai egyetem?

Persze, teljes a zűrzavar, ne csodálkozzon, ha senki sem tudja, hogy Orbán mit akar!

No de a Fudan Egyetemről a magyar parlament már 2018-ban, szinte az éjszaka leple alatt, majdnem titokban elfogadott egy törvényt, amely megbízza a kormányt a kínai egyetem betelepítéséről. Ez nem világos beszéd?

Kétségtelen, született erről egy parlamenti határozat, amihez nem minden esetben ragaszkodnak. Emlékeztetnék rá, hogy Orbán Viktor 2014-ben kiment Putyinhoz Moszkvába, aztán hóna alatt a Paks 2 terveivel jött haza, tehát az atomerőmű bővítéséről a kormányfő saját szakálára, országgyűlési felhatalmazás nélkül döntött.

Gondolja, hogy Putyin elnök kivételes meggyőzőképessége vette rá Orbánt az atomerőmű bővítésre?

Ezt már soha nem fogjuk megtudni, mindenesetre a Fudan Egyetem betelepítésére legalább született parlamenti felhatalmazás. Ezt teljesen normális, ám az a szépséghiba a dologban, hogy az országnak fogalma sem volt a határozatról, de gyanítom még a képviselők sem nagyon tudtak semmit.

Szóval elvileg három éve már tudható, hogy a kormány 500 milliárd forintért – ennyi a teljes magyar felsőoktatás költségvetése - kínai egyetemet akar, s erre a törvényhozás áldását adta?

Természetesen a parlamenti határozat nem ennyire részletező, mindössze a tárgyalás kereteit fogalmazta meg a jogalkotó. Viszont, ha valakit következtésen figyeli a Fidesz által uralt parlamentet, akkor tudja, hogy az országgyűlés által felállított korlátokat a kormány nem szokta komolyan venni.

Az mondja, hogy a kormány még saját parlamenti többségét, a Fidesz frakciót sem veszi komolyan?

Orbán ad-hoc jelleggel dönt, még saját parlamenti többség, tehát a Fidesz frakció jogait is nyugodt figyelmen kívül hagyhatja.

Mondana példát?

Persze. Tudni kell, hogy a miniszterelnök törvényben előírt kötelessége az unió legfőbb döntéshozó szervének, az Európai Tanács üléseiről beszámolni a magyar parlamentben. Ezt azonban Orbán rendszeresen elmulasztja, tudomásom szerint egyszer sem fordult elő. A magyar képviselőknek tehát, még a fideszes honatyáknak sincs fogalmuk arról, hogy az unió legfőbb döntéshozó szerve milyen vitákat folytat. Legfeljebb az újságokból értesülhet a döntésről.

Ez őket nem zavarja?

Fogalmam sincs, Kövér Lászlót viszont zavarhatja, mert miután Orbán Viktor számtalanszor megsértette a rá vonatkozó törvényt, a házelnök javaslatot tett a jogszabály megváltoztatására. Vagyis Orbán ma már nem sért azzal törvényt, ha nem számol be a tanács döntéseiről.  

Szóval, ha Orbán nem tartja be a törvényt, akkor inkább változtatnak a jogszabályon?

Igen, lényegében ez történt.

Viszont most Orbán Viktor is azt mondja, hogy népszavazás kell a Fudan-ról, Palkovics miniszter pedig olyan jogi helyzet megteremtését sietteti, ahonnan a beruházás már nem állítható le. Most akkor ki a főnök?

Nem tudok olyan pontról, ahonnan a kínai egyetem építése már nem állítható le; végső soron egy már elkészült épület akár más funkciót is kaphat. A Fidesz kormányzás alatt megtanulhattuk azt is, hogy menet közben, vagy akár visszamenőleg is képesek törvényt módosítani.

Lehet persze, hogy Palkovics miniszter olyan nemzetközi egyezmény elfogadását sürgeti, ami kizárja a népszavazás lehetőségét. Utána pedig lehetne sopánkodni, hogy mi ugyan szeretnénk népszavazást, de sajnos nem lehet.

Az jogi végzettség nélkül is tudható, hogy nemzetközi egyezményről nem lehet népszavazást tartani. Tehát Orbán úgy ígért népszavazást, hogy azt megtartani tulajdonképpen törvényellenes. Tehát a miniszterelnök csak hülyíti az embereket a népszavazással?

A törvény úgy fogalmaz, hogy a nemzetközi szerződésekből fakadó kötelezettségekről nem lehet népszavazást tartani

Viszont, ha a kormány már megegyezett a Fudan Egyetem betelepítéséről, akkor miről akar a kormányfő népszavazást?

A nemzetközi szerződés megkötéséhez kell az országgyűlés jóváhagyása is. Természetesen tudható, hogy a nemzetközi szerződést a kormány készíti elő, amire szokás szerint rábólint a parlament.

Illetve már előre rá is bólintott, még ha a fideszes képviselők mindegyike nem is emlékszik rá?

Szükség van egy részletező szerződésre is, s ha azt elfogadja a parlament, akkor valóban beáll egy népszavazási tilalom. A mostani helyzetben talán ezt még nem állíthatjuk.

Azon is sok múlik, hogy a népszavazást kezdeményező milyen kérdést fogalmaz meg. A hírek szerint Karácsony Gergely szeretne országos népszavazást kezdeményezni. Meglátjuk, hogy elfogadják-e az általa megfogalmazott kérdést, átengedik-e a Nemzeti Választási Bizottságon, illetve vitás esetben a Kúrián. Ez ügyben is vannak keserű tapasztalatok.

Jelezni szeretném, hogy az általam 2015-ben kezdeményezett népszavazási kérdést, amely az Európai Unió Ügyészséghez való csatlakozást kezdeményezte, azt elutasították, viszont a hasonló logikára épülő kvóta-népszavazást, ami a kormány politikai szándékait támogatta, azt viszont elfogadták.

Vagyis a kormány szava, a nép szava. De gondolja, hogy a magyar választók megszavazzák, hogy ugyanannyit, tehát 500 milliárdot óhajtanak a kínai egyetemre költeni, mint amennyit az összes magyarra fordítanak?

Ez már a politikai kommunikáció kérdése, nem zárható ki, hogy a kínai egyetem előnyeiről a kormány igyekszik meggyőzni a szavazókat.

Gondolja, hogy a drága kínai hitel, a kínai munkások megjelenése, illetve a politikai veszély ellenére sikerülhet?

Nem tudom. Azt én nem érzem reális problémának, hogy kínai kémeket akarnának nálunk képezni, de az összes többi felvetést reális.

A kínai kommunista párt felügyeletét is veszélyesnek érzi?

Nézze, ez nem oszt, nem szoroz. Kínában mindent a kommunista párt felügyel, ami személyes ízlésemnek természetesen abszolút nem felel meg. Hozzá kell azonban tennem, ha a Fudan Egyetemet ténylegesen is uralná a kínai kommunista ideológia, és ez veszélyt jelentene esetleg a budapesti campusra is, akkor az intézmény nemzetközi megítélése korántsem lenne olyan kedvező, mint amilyen ma.

Feltéve, ha a kormánynak lesz elég bátorsága egy esetleges népszavazáshoz, hisz az olimpia megrendezéséről sem merték kiírni a referendumot.

Persze előfordulhat, hogy az egész ügy elmosódik, ahogy az ugyancsak népszerűtlen belgrádi gyorsvasútról vagy a paksi beruházásról sem hallunk mostanában. Gondolom, ezeket a döntéseket az országgyűlési választás utánra akarják eltolni.

Ha győz a Fidesz, akkor elindulnak a beruházások?

Feltehető, ha győznek, azt mondják majd, hogy a választás volt a népszavazás! Függetlenül attól, hogy szerintem nagyon rossz ízlésre utal, ha egy magát a politikai jobboldalra helyező kormány, a kínai kommunista párt felügyelete alatt álló intézményt telepít Magyarországra. Ezért nyilván Orbán Viktornak kell vállalnia majd a felelősséget.