Még ma is beleborzong az ember, ha megtekinti a Youtube-on a harminc évvel ezelőtti felvételeket, amint az albániai Vlorából befutott egy hajó Bari kikötőjébe, 18 ezer albán menekülttel a fedélzetén. Mindenhol emberek csüngtek, el sem tudjuk képzelni, ilyen körülmények között hogyan tudták megtenni ezt a több mint 230 kilométeres utat.
Akkor Európát is sokkolták a képsorok, ám ma már hozzá vagyunk szokva ezekhez, és egykedvűen vesszük tudomásul, ha afrikai, ázsiai menekültek fulladnak a Földközi-tengerbe.
Akkor a hirtelen szabadsággal nehezen megbirkózó albánok remélték azt, végre búcsút inthetnek a nyomornak, ám napokkal később nagy részüket visszaküldték a hazájukba. Olaszország élete azonban egyszer s mindenkorra felfordult. Ahogy a Corriere della Sera fogalmazott, ez a nyári nap megváltoztatta az olasz migráció történetét. Miután több mint egy évszázadon át, 1865-1985 között Itáliából összesen 30 millióan áramlottak ki a világ különböző pontjaira, ezúttal megfordult a trend, és Olaszország vált befogadó állammá.
Vlora képsorai belevésődtek az olaszok kollektív emlékezetébe. Pedig akkor még nem is sejtették, hogy még sokkal nehezebb időszak vár rájuk, és komoly menekültáradattal kell szembenézniük, miközben nem számíthatnak az uniós partnerekre.
Bár Olaszországban sokáig nagyon idegenkedve fogadták a bevándorlókat, és a társadalom toleranciája ma is hagy kívánnivalót maga után, valóban példaértékű az, ahogy Róma szembenézett a nehézségekkel és igyekezett szolidáris lenni a bajba jutottakkal.
Itália kérésére az EU tegnap kezdődött csúcstalálkozójának témái közé is felvették a menekültügyet. Pontosan tudjuk, hogy a kérdés megoldása mennyire összetett probléma. De ahelyett, hogy mindig ellenségképeket kreálnánk, néha nem ártana odafigyelni mások gondjaira is. Alapigazság: szolidaritás nélkül közös Európa sem létezhet.