Érdekes volt nemrég együtt látni Péterfi Juditot és Veiszer Alindát. A YouTube-on. A magyar televíziózás két jelentős egyéniségét, akikkel jó ideje nem találkozhatunk a képernyőn, és jelenleg saját online csatornájukon gyakorolják hivatásukat. Veiszer volt a vendég Péterfi Tükör című műsorában. A lehető legjobb szereposztás ahhoz, hogy szemléletesen feltáruljon valami a médiavilág strukturális változásairól, a hozzá való alkalmazkodás kényszereiről, kreatív lehetőségeiről. Jelenleg mintha Péterfi Judit lépéselőnyben lenne. Régóta keresi az innovatív formákat, ezzel hívta fel magára a figyelmet a televíziózásban, és úgy tűnik, az internet rugalmassága, fegyelmezetlensége segíti médiaegyéniségének kibontásában. A Tükör egy újabb lépés a vizuális portréműsor hatásos eszközeinek kimunkálásában. A vendég egy tükör elé ül, önmagát látja a beszélgetés során. A műsorvezető az asztal másik oldalán, a tükörbe bekukucskáló kamera mögött, a kijelzőn figyeli alanyát. De a tér több pontján is vannak még kamerák, mi láthatjuk egyszerre a beszélgetőket, ilyenkor fel se tűnik, hogy elválasztja őket egy lap. Ez leírva talán mesterkéltnek tűnik, de működik, eleven hatást kelt, nem gátolja az interjú természetességét. Mert igaz állapotot és viszonyt vizualizál. Egy portréműsorban az alany általában önmagát látja, tükörbe néz, magához beszélve fordul a világ felé. A kérdező pedig feszülten figyeli rezdüléseit, keresve a kapcsolódási pontokat, a továbblendítés pillanatait, mondatait. Egy falon keresztül kapcsolódnak mindig egymáshoz, amit ezúttal látunk is. De a vizuális portré számára maga a beszélgetés amúgy is csupán egy keret. Szinte mindegy, mit mond az alany, a kamerák többféle beállításban, fókuszban szüntelenül tapogatják, észreveszik jellegzetes gesztikulációját, ruhadarabjait, arcjátékát. És mindebből fokozatosan tapinthatóvá válik lelkiállapotának, élethelyzetének plasztikája. Ami olykor jóval elgondolkoztatóbb lehet gondolatainál.
Veiszer Alinda eltársalog a „tükörrel”, válaszol szépen a kérdésekre, beszél magáról, a pályájáról, szakmai dolgokról, nőiségről, mindenféle tanulságról. Nem fog meg igazán vele, kicsit rejtőzködőek is a mondatai. De a rezdüléseivel, a félrenézéseivel, a tükörre (azaz ránk) meredő arcával végig erőteljesen üzen: "Nem érzem jól magam, valami kibillent, változnom kéne, de félek, hogy önfeladás. Nem látom pontosan, hol a helyem."
Ennek a fészkelődős vibrálásnak súlya van. Hiszen Veiszer Alinda a tág értelemben vett hagyományos televíziózás egyik utolsó gyümölcse. Aki hisz abban, hogy a tartalmas beszélgetésekhez nem kellenek hókuszpókuszok, az őszinte személyes kontaktust kell megteremteni, egy megszólalásra, mély reflektálásra inspiráló szellemi teret. Ráhangolódási képességgel, felkészültséggel, érdekes témakörökkel, a gondolatritmust követő kérdésekkel. Ez a kapcsolat kerüljön a fókuszba, a körülötte lévő fizikai tér akár a teljes feketeségbe tűnhet. Veiszer már fiatalon mesterévé vált a műfajnak, megnyílt előtte a szellemi-művészeti élet elitje is, beszélgetései valóban intellektuális élménnyel ajándékozták meg a nézőt. Mindenekelőtt az egykori Zárórában, majd a picit belterjesebb hangolású Alindában is. Érthető, ha ezt a formát, hangütést akarja folytatni internetes csatornáján is. Az eddig felkerült anyagok színvonala, fogadtatása, a fizetős hozzáférés működőképessége, a hírértékű összefoglalók megjelenése a Telexen arról tanúskodik, ez ma is járható út. Mégis helyénvaló Veiszer Alinda szorongása. Szükségesek lesznek bizonyos változások, idővel újra kell fogalmazni a program célját, megtalálni a számára legmegfelelőbb mai kontextust. Jelenleg mintha konkrétabb kérdésekkel, folyamatokkal kapcsolatban várnánk elméletileg megalapozott választ, mélyebb eligazítást szellemi életünk kiválóságaitól, a portréjuk, múltjuk kevésbé érdekes. És lássuk be szomorúan: néhányan közülük már kibeszélték, „kimutogatták” magukat. Márton Andrást érdemes volt bemutatni, kevéssé ismert, sajátos életútja, világszemlélete megmozgatta az embert. Hálásak lehetünk, hogy plasztikus, emberarcú képet kaptunk Freund Tamásról, az MTA új elnökéről. De Bereményi Gézát, Kolosi Tamást, Parti Nagy Lajost portrészerű megközelítéssel már csak körbetisztelegni lehet, amire nem szorulnak rá. Új impulzusokkal, problémafelvetésekkel lehetne inkább megmozgatni őket. Mellesleg egyetlen alanynak sem ártana. Ehhez azonban magának a műsorvezetőnek a kérdéseken túl saját gondolatait is képviselő, igazi beszélgetőpartnerré kell válnia. Ebből a szempontból igen tanulságos lehet a Tamás Gáspár Miklóssal márciusban készült beszélgetés. Apropója a filozófus Antitézis című tanulmánykötetének megjelenése volt. Gyorsan kiderült, hogy TGM karcosan kitér az életrajzi kis színes kérdések elől. Más irányba fortyogott. Érezhetően beszélt volna – a könyve kapcsán – a kapitalizmus marxi, baloldali kritikájáról. De nem volt kivel. A mai magyar média egyik legműveltebb, legintelligensebb egyénisége számára klisék nélkül mintha szűz terület lett volna a témakör.
