MSZP;kizárás;Szakács László;

2021-06-26 13:16:37

Szakács Lászlót kizárták az MSZP-ből

Nem ő az első, aki korábban a párt fontos embere volt, ám most mégis ajtót mutattak neki.

- írja az atv.hu. A portál beszámolója szerint a DK-ba távozó politikus szombaton kapta kézhez az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának határozatát. A volt elnökhelyettes -  aki a közelmúltig a párt jelöltje volt Baranya megye 2. számú választókerületében - azt mondta, körzetére kíván koncentrálni, így nem valószínű, hogy fellebbez a határozat ellen.

Mint lapunk is beszámolt róla, Szakács László körül azt követően forrósodott fel a hangulat, hogy a politikus önként felfüggesztette párttagságát, mert kiderült, hogy elfogadta a Gyurcsány Ferenc vezette DK támogatását indulásakor. Ráadásul a szocialista frakcióban ülő politikus pár nappal később egy plakáton szerepelt a DK miniszterelnök-jelöltjével, Dobrev Klárával. Horváth Csaba zuglói polgármester szerint Szakács László előre megtervezte távozását.

A Szakács körüli botrányon túl beszámoltunk arról is, hogy csütörtökön az MSZP korábbi elnökét, Molnár Gyulát zárták ki a pártból, amiért korábban jelezte, győzelme esetén a DK frakciójában akar dolgozni.