vakcina;Pfizer;koronavírus;mutáns;

2021-06-28 10:40:12

Szükség lesz harmadik Pfizerre a variánsok ellen

Újabb kutatás igazolta, a mutánsok miatt kelleni fog az úgynevezett booster oltás.

A második adag beadása után 12 hónapon belül szükség lehet harmadik, úgynevezett booster oltásra a Pfizer vakcinájából – ez derült ki az University College London és a londoni Francis Crick Intézet közös kutatásából. A 2021 januárjában 250 önkéntessel végzett vizsgálat eredményei, amelyeket a Lancet című orvosi lap június elején közölt, szerint minél idősebb valaki, és minél több idő telik el az oltóanyag második dózisának beadása után, annál nagyobb eséllyel csökken az Indiából indult, delta és a Dél-Afrikából származó, béta variánsok elleni neutralizáló ellenanyag-termelődés – írta az Index.

Ennek következtében bizonyos idő elteltével be kell majd adni a booster oltást, elsősorban a kockázati csoportba tartozóknak, például az időseknek és a krónikus betegeknek.

A Pfizer cég elnök-vezérigazgatója, Albert Bourla áprilisban azt mondta, nagyon valószínű, hogy a második dózis beadásától számított 12 hónapon belül szükség lesz a harmadik adag beadására.

Mint megírtuk, a Nemzeti Népegészségügyi Központ közleményben tiltotta meg, hogy az orvosok harmadik oltást adjanak be, igaz, főleg a kínai vakcina védettség-bizonytalansága miatt.