Iványi Gábor;Magyar Evangéliumi Testvérközösség;elvonás;keresztényüldözés;

2021-06-28 15:06:51

Iványi Gáborék nagy bajban vannak – Minden kiegészítő támogatást elvesznek az iskoláiktól

A kormány tovább sanyargatja a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget.

El fogjuk érni, hogy visszakapjuk egyházi státuszunkat, és túl fogjuk élni ezt a rendszert, amely jogtipró, méltatlanul bánik mások becsületével – jelentette ki Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője.

A túlélés nem lesz könnyű. Maruzsa Zoltán államtitkár június elején ugyanis azt a tájékoztatást adta, hogy a következő tanévre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nem köt köznevelési szerződést a testvérközösséggel. Iványiék közleménye szerint a minisztérium (a korábbi csökkentés után) újabb 95 millió forintot vesz el iskoláiktól. Ezzel veszélyezteti azok fennmaradását, csaknem 2500 szociálisan hátrányos helyzetű gyerek iskoláztatását és a velük foglalkozó mintegy 500 fő állását – hívták fel a figyelmet közleményükben Iványiék.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség a bevett egyházaknak járó kiegészítő támogatást szeretné megkapni. Csakhogy a 2012-ben hatályba lépett egyházi törvény alapján a közösség elveszítette egyházi státuszát, a helyzet azóta is rendezetlen. Annak ellenére, hogy az Iványi Gábor vezette felekezet eleget tett a törvényi feltételnek. A magyar államot az Emberi Jogok Európai Bírósága is elmarasztalta.

A 2019 tavaszán azonban hatályba lépett az egyházi törvény módosítása. 2020 szeptemberében a bíróság megállapította, hogy a közösség a „törvény erejénél fogva” vallási egyesületnek minősül. A magasabb egyházi státusz megszerzése iránti eljárás – idézzük a közleményt – „folyamatban van a Fővárosi Törvényszék előtt, folyamatos hiánypótlási felhívásokkal, végleges döntés nincs”.

Újabb strasbourgi eljárást akkor tudnak indítani, ha a magyarországi jogi utat végigjárták. Az ügy elhúzódása miatt Iványiék ismételten kártérítési igényt fognak benyújtani.

Amíg a Fidesz-KDNP-s kétharmad bele tud szólni, addig „remény sincsen arra, hogy ezt a státuszt visszanyerjük” – vélekedett Iványi Gábor a témában tartott tájékoztatóján. „Mi azonban nem vagyunk kétségbe esve, mert hiszünk az örökkévaló Istenben, aki csodát tett népek történetében” – folytatta. Felidézte, hogy 1848-ban vagy 1956-ban a mi népünk próbálkozása sem volt sikertelen. Márpedig: ami népeknek sikerül, azt kisebb csoportok is megtehetik például az egyházi státusz ügyében.

„Minden másságot üldöznek, nem csak bennünket, ahogyan ez a diktatúrákban szokás” – közölte Iványi Gábor. Felháborítónak minősítette a törvényt, amely a pedofíliát és a „másfajta szexuális irányultságot” összemossa. A lelkész szerint az is felháborító, amit Soros György becsületével műveltek: most ugyanezt folytatják Gyurcsány Ferenccel. Megemlítette Donáth László meghurcolását is, akit – mint fogalmazott – a lánya, Donáth Anna miatt ér bántalom.

Iványi Gábor hangsúlyozta, hogy a tehetség nem rétegspecifikus. Ugyanannyi tehetség születik Budapest legelőkelőbb kerületeiben, mint az ország szegény, elhanyagolt térségeiben. Ebből a mélységből felhozni az értékeket igazi, szép kihívás, és ezt – mondta – akkor is folytatni akarják, ha a minisztérium megvonja a támogatást.