A 22-es csapdájában

Joe Biden keményen odavágott az Irán támogatását élvező milíciáknak, ám a katonai akciónak kül- és belpolitikailag is megvolt az ára.

Ellencsapást váltottak ki Szíriában, felháborodást keltettek Irakban, és zúgolódást okoztak Washingtonban a Joe Biden amerikai elnök által elrendelt vasárnapi légicsapások. A bombázások az Irán támogatását élvező iraki síita milíciákat célozták az iraki-szír határ mindkét oldalán. Az Egyesült Államok saját közlése szerint műveleti létesítményeket és fegyverraktárakat semmisített meg, hogy megtorolja az elmúlt hónapok provokációit - a fegyveres csoportok március óta a szokásos rakétázások helyett jellemzően kifinomultabb dróntámadásokat intéztek az amerikai csapatok állomáshelyei ellen. A Washington Post szerint már áprilisban felmerült a válaszcsapás lehetősége, ám akkor a Biden-kormányzat végül úgy döntött, nem vág vissza - a mostani reakciók alapján kijelenthető, hogy nyomós érvek szóltak a tétlenség mellett.

A washingtoni vezetést alighanem a szíriai következmények izgatták a legkevésbé. A síita milíciák ugyan a légicsapásokat megbosszulandó rakétatámadást hajtottak végre egy kelet-szíriai olajmezőt ellenőrző amerikai erők ellen, ám az akciónak nem volt halálos áldozata, a katonák pedig viszonozták a tüzet. Még ennél is kisebb jelentőséggel bírt az, hogy az Egyesült Államokkal ellenséges Aszád-rezsim tiltakozott a vasárnapi megtorló akció miatt - ez legfeljebb egy lábjegyzetet érhetett a Biden asztalára kerülő jelentésben.

Az amerikai elnök számára az viszont aggasztó lehet, hogy a bombázások Irakban is kiverték a biztosítékot. Ahogyan a Kászim Szulejmáni iráni kémfőnököt likvidáló tavalyi dróncsapáskor, a különböző aktorok ezúttal is az iraki szuverenitás tiszteletben tartását követelték Washingtontól. A kórushoz még a Nyugat-barát miniszterelnök, Musztafa al-Kádimi is csatlakozott, aki vélhetően nem kívánta csekély politikai tőkéjét arra áldozni, hogy szembemenjen az árral. A kormányfő egyébként maga is a Teheránhoz kötődő fegyveres csoportok visszaszorítására törekedne, ám eddigi erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak. Az amerikai katonai akciók nem segítenek Kádiminek, mert azok csak mártírokat termelnek a milíciáknak és rajtuk keresztül hivatkozási alapot adnak a “hősies ellenállás” folytatására, arról nem is beszélve, hogy az iraki közvéleményt is az Egyesült Államok ellen hangolják.

A vasárnapi légicsapásokkal belpolitikailag is kényes helyzetbe került Bident - újfent felerősödtek a kormányzó Demokrata Pártban azok a hangok, amelyek az elnök háborús jogköreinek megkurtítását szorgalmazzák. Habár a Fehér Ház különálló epizódokként tekint az amerikai hadsereg és az iraki milíciák között rendszeresen kialakuló adok-kapokra, egyes baloldali csoportok viszont egy kongresszusi jóváhagyás nélkül vívott folytatólagos háborút látnak. “Mindig azon aggódunk, hogy az Egyesült Államok háborúba sodródik anélkül, hogy az amerikai közvélemény ebbe beleszólhatna” - nyilatkozta a Reutersnek a demokrata Chris Murphy, a Szenátus külkapcsolatokért felelős bizottságának elnöke.

Mindazonáltal, ahogyan lapunk már a február végi amerikai légicsapások kapcsán megírta, Biden lehetetlen helyzetben van: amennyiben nem tesz semmit, akkor azt üzeni a milíciáknak, hogy büntetlenül támadhatják az amerikai katonákat, ha visszavág, akkor pedig az eszkalációt kockáztatja. A 22-es csapdájába keveredett elnök eddig visszafogottnak bizonyult: januári beiktatása óta mindössze kétszer rendelt el válaszcsapást az iraki milíciák 24 támadására. Michael Knights, a Washington Institute kutatóközpont térséggel foglalkozó elemzője szerint azonban éppen ez a baj, az Egyesült Államoknak gyakrabban és erőteljesebb kellene válaszolni a provokációkra. A szakértő gyorselemzésében a fegyveres csoportok vezetői elleni célzott csapásokat javasolt, valamint azt, hogy az amerikai vezetés - az izraeli példát követve - esetenként titokban vegyen elégtételt, minimalizálandó a külföldi felháborodást. Knights szerint mindez elrettentő erőt biztosítana megtorló akcióknak. Az elrettentés azonban kizárólag átmenetileg működik, elvégre Iránnak érdekében áll a rendszeres eszkaláció, hiszen ezzel az irakiakban az Egyesült Államokkal, az amerikaiakban pedig a külföldi katonai jelenlétükkel szemben keltenek ellenérzéseket.