Gyakran hányták a magyar miniszterelnök szemére, különösen a mára már több évtizedes múltra visszatekintő politikusi, kormányzati vezetői működésének hajnalán, hogy soha nem űzött semmilyen, úgymond "tisztességes foglalkozást" azt követően, hogy a jogászi diplomáját megszerezte. Igaz, az addig elsajátítottakat még némi Soros-ösztöndíjjal is megfejelte.
Ezzel az állítással aligha lehet vitatkozni, mint ahogy azzal sem, hogy egy olyan család sarja, amely az építőipari nyersanyagok bányászata és nagykereskedelme terén időközben csaknem piacvezetővé vált. Ennél fogva a szülői házban tett gyakori látogatásai során ragadhatott rá némi ismeret az iparág ügyes-bajos dolgairól. Különösen, hogy ezeket a családi fészekből származó ismereteket jól hasznosítva nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy édesapja, Orbán Győző ma már többszörös milliárdos nagyvállalkozónak mondhatja magát.
Éppen ezért meglehetősen furcsának tűnik, hogy Orbán Viktor negyedik miniszterelnöki ciklusának végéhez közeledve csak most - hónapokkal a jelenség feltűnését követően - csodálkozott rá arra, hogy a hazai infláció alaposan felpörgött a kormányzati várakozásokhoz képest, mi több, az idei költségvetés számaitól is meglehetősen elrugaszkodott. S ami még elgondolkodtatóbb, hogy a részpiac világához félig-meddig közelálló kormányfő csak most ismerte fel, hogy áttételesen a gazdaság újraindításához fűződő vágyainak is keresztbe tehet - mások mellett - az építőanyagárak szinte megzabolázhatatlan elszaladása.
A kései ébredésre Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádiószózatában jelentős kapkodással reagált. (Kormánydöntés még nincs is!) Ezúttal nem a nemzetközi árak égbeszökését kárhoztatta, pedig ebben az esetben akár erre is lehetett volna oka. Hanem a protekcionizmus és a populizmus egyfajta mixéhez nyúlt, halvány multiellenes zamatot is adva az egésznek. Elérkezettnek látja az időt arra - mondta -, hogy a ténylegesen általa irányított állam, a piaci folyamatokat eltorzítva árfékező intézkedéseket tegyen úgy, hogy eközben móresre tanítja a gazdaság szereplőit. Az építőipar (beleértve az építőanyagipart is) októbertől kiviteli korlátozásokra, sőt az "extraprofitot" megsarcoló különadókra számíthat. Feltehetően a gazdasági verseny tisztaságát ellenőrző hivatal jelzései nyomán történik mindez.
Egy részelemeiben többé-kevésbé a szabad verseny szabályaira épülő gazdaságban szokatlan, hogy bizonyos árszint felett extraprofitadót vetnek ki. Bár a különadók nem idegenek a NER-től, de ezeknek a szerepe egy világválságot követő időszakban, ideiglenes jelleggel, a költségvetés megtámogatása volt. Most a büdzsé hiánya meglehetősen tetemes, de ez sem indokolja, hogy a sódernél vagy a kavicsnál a "meg nem érdemelt nyereségnek" akár a 90 százalékát is elvonják. Különösebben kifinomult hallás sem szükséges ahhoz, hogy az üzenetet megértsük: azoktól, "akik megszerezték a művelési jogot egy bányára, de egy éven belül nem indítják be a termelést, elveszik a jogot, és másnak adják." Tapasztalatból tudjuk, kik is lehetnek azok a bizonyos mások.