Előfizetés

Csak a beoltottak mehetnek be az éttermekbe Görögországban

MTI
Publikálás dátuma
2021.07.12. 22:03

Fotó: LOUISA GOULIAMAKI / AFP
Kötelezővé teszik az oltást az egészségügyi ágazatban, illetve az idősápolásban dolgozók számára, akiket máskülönben felmentenek a munkavégzés alól.
Görögországban csak a koronavírus ellen beoltott emberek mehetnek be az éttermek zárt tereibe és a kulturális rendezvényekre - jelentette be Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök hétfőn Athénban. Ez az intézkedés annak a kormányzati stratégiának a része, amellyel oltakozásra igyekeznek serkenteni a lakosságot. A görög miniszterelnök egyben közölte, hogy kötelezővé teszik az oltást az egészségügyi ágazatban, illetve az idősápolásban dolgozók számára, akiket máskülönben felmentenek a munkavégzés alól. A jövőben kiterjesztik az oltási kötelezettséget a sorkatonákra is.
"Nem fogjuk ismét lezárni az országot egyesek hozzáállása miatt"

- hangsúlyozta Micotákisz az állami televízióban. Aláhúzta, hogy a kórházak intenzív osztályain kezelt páciensek 99 százalékát nem oltották be. Kiemelte, hogy Görögország, más államokhoz hasonlóan, a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsának és a be nem oltott embereknek a kettős kihívásával néz szembe. "Ebben az értelemben nem Görögország, hanem a be nem oltott emberek vannak veszélyben" - tette hozzá. Az utóbbi tíz napban ismét megugrott a fertőzöttek száma a járványügyi korlátozások lazítása nyomán. Szakértők felhívták a figyelmet, hogy a vírus terjedését nagy részben a fiatalok éjszakai bulizásai segítették elő. Az elmúlt két hétben Görögországban százezer lakosra átlagosan hetven koronavírus-fertőzött jutott. A csaknem 11 millió lakosú dél-európai országban a járvány kitörése óta 440 872 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 12 778-an hunytak el a kórban.

Már 94 halálos áldozatot azonosítottak az összeomlott floridai lakóháznál

MTI
Publikálás dátuma
2021.07.12. 20:09

Fotó: CHANDAN KHANNA / AFP
A katasztrófavédelmi munkatársak még mindig 22 eltűntet keresnek.
Hétfői hivatalos bejelentés szerint kilencvennégyre nőtt az azonosított halálos áldozatok száma a múlt hónapban összeomlott floridai lakóház helyén. A holttestek azonosítása mindazonáltal továbbra is lassan halad, hétfőn négy áldozat kilétét állapították meg hivatalosan. A katasztrófavédelmi munkatársak még mindig 22 eltűntet keresnek Surfside városban a Champlain Towers nevű lakóház tizenkét emeletes déli épületrészének június 24-én hajnalban összeomlott romjai alatt - nyilatkozott Daniella Levine Cava, Miami-Dade megye polgármestere. A helyi tisztségviselők az idő múlása miatt egyre inkább az igazságügyi orvosszakértő munkájára hagyatkoznak a megtalált holttestek azonosítása során, és ez a folyamat "nagyon aprólékos" és időigényes - hangsúlyozta Levine Cava a munkálatok 19. napján. Miután a szerencsétlenség első néhány óráját követően már egyetlen túlélőt sem találtak, a helyi hatóságok munkatársai múlt héten bejelentették, hogy a keresés során átálltak a mentőakcióról a feltárási munkákra. Surfside polgármestere, Charles Burkett bejelentette, hogy a munkaterületen megerősítették a biztonságot a helyszín kiemelt jelentősége miatt, tekintettel mindazokra, akik egy vagy több családtagjukat is elveszítették a balesetben. A település lakói között már megindult a vita, hogy mi legyen a sorsa a tragédia helyszínének, és néhányan azt javasolták: emeljenek emlékművet az áldozatoknak. A helyi hatóságok a múlt hét végén azonosították a szerencsétlenségben elhunyt 80 éves Juan Mora, valamint felesége, Ana és felnőtt fiuk, Juan Mora Jr. romok közül előkerült holttestét is. Juan Mora kubai emigráns vezető több száz, száműzetésben élő honfitársához hasonlóan önként jelentkezett az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által pénzelt 1961-es titkos katonai művelethez, amellyel Fidel Castro kubai elnöknek a Szovjetunió által támogatott diktatúráját igyekeztek megdönteni. A kubai demokrácia helyreállítása érdekében Juan Mora egy guatemalai dzsungeltáborban zajlott katonai kiképzést követően részt vett az úgynevezett Disznó-öböl akcióban, ahol elfogták, majd később egy lepusztult, patkányoktól hemzsegő kubai börtönbe vetették - nyilatkoztak egykori kubai rabtársai és barátai az Associated Press amerikai hírügynökségnek. Juan Mora a miami kubai-amerikai közösség közkedvelt alakja volt, aki korábban aktívan részt vett a Disznó-öböl akció önkéntes veteránjait tömörítő szövetség, valamint a nekik emléket állító múzeum munkájában - hangsúlyozta Humberto Lopez, a múzeum vezetőségi tagja pénteken.

Sok ország még annyi védőoltáshoz sem jutott, hogy egészségügyi dolgozóit be tudja oltani

MTI
Publikálás dátuma
2021.07.12. 19:43

Fotó: AIZAR RALDES / AFP
Az egyes országoknak addig nem kellene koronavírus elleni frissítő oltások beszerzésén gondolkodniuk már beoltott lakosaik számára, amíg más államok nem jutottak még vakcinához - jelentette ki hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hangsúlyozta, hogy ismét növekszik a járvány halálos áldozatainak száma, miközben a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsa kezd dominánssá válni, és számos ország még nem jutott annyi védőoltáshoz sem, hogy egészségügyi dolgozóit be tudja oltani. "A delta mutáns futótűzként terjed a világban, újabb csúcsértékeket előidézve a fertőzöttek és a halálesetek számában" - mondta Tedrosz. Közölte, hogy az elsőként Indiában azonosított variánst már a világ 104 országában mutatták ki. "A Covid-19-oltások globális elérhetőségét tekintve hatalmas egyenlőtlenségek és aránytalanságok vannak. Egyes országok és régiók több millió frissítő oltást rendeltek, miközben más államok még nem jutottak elegendő vakcinához az egészségügyi dolgozók és a kockázati csoportokba tartozók immunizálásához sem" - hangoztatta a WHO főigazgatója. Különösen a Pfizer és a Moderna amerikai gyógyszergyártó cégeket emelte ki, amelyek frissítő oltásokkal látnak el olyan országokat, ahol már egyébként is magas a beoltottak száma. Kijelentette, hogy a vállalatoknak ehelyett a szegény országok vakcinával való ellátását segítő Covax programot kellene támogatniuk. Soumya Swaminathan, a WHO kutatója mindezzel összefüggésben megjegyezte, hogy az Egészségügyi Világszervezet eddig még nem látott bizonyítékot a frissítő oltások szükségességére azok számára, akik már megkapták valamelyik vakcina mindkét adagját. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy a frissítő oltás szükségessé válhat.