– Valóban a pedofiltörvénybe foglalt „homoszexuális propaganda” és az érzékenyítő civil szervezetek köre jelenti a legnagyobb veszélyt a gyerekekre?
– Számos, aligha rangsorolható veszély leselkedik a gyerekekre, és ezek között a pedofil támadások is kiemelkedően fontosak. De rengeteg kutatás támasztja alá, hogy
Amikor csak a pedofil-problémáról beszélünk, akkor máris besöprünk a szőnyeg alá olyan eseteket, amikor valójában nem pedofil elkövetők okoznak a gyerekek sérelmére abúzusokat, bántalmazásokat. Fontos tehát beszélni a pedofil támadásokról, fontos megpróbálni megelőzni ezeket, de azt sugallani, hogy a veszedelem csak bokorból vagy sötét utcán előbukkanó bácsik képében leselkedik, nagy fokú elfedése a problémának.
– Az internetnek milyen szerepe van az abúzusok létrejöttében?
– A kutatások alátámasztják, hogy komoly veszély leselkedik a gyerekeinkre a digitális térben is. Nem szeretnék valamiféle őskori mamutként feltűnni, aki szerint „bezzeg régen, az internet előtti időkben milyen szép és jó volt minden”, de az tény, hogy ma válogatás nélkül és kéretlenül is ömlik a fiatalokra akár a pornográf, akár az erőszakos tartalom. Mindannyian tapasztalhatjuk ezt. Egyszer egy kutatáshoz a tinédzser terhességek számáról kerestem adatokat európai országokból, és csakhamar terhes kislányok szörnyű pornográf megjelenítése tárult elém. A gyerekek, serdülők nem tudják a hasonló eseteket éretten kezelni, de sokat tehetnek ezek megelőzésére és az erre való felkészítésben a szülők és a pedagógusok.
– A még mindig végletekig tananyagtúlsúlyos oktatási rendszer mennyire áll a helyzet magaslatán?
– A jelenlegi oktatási rendszert, amivel nagyon elégedetlen vagyok és sokat kritizálom, szintúgy a gyerekeket veszélyeztető problémának gondolom. Ma az iskolában rengeteg fölösleges dolgot tanítanak, és rengeteg fontos dolgot nem. A diákok elfáradnak, miközben elvész a tanulás öröme és a lehetőség, hogy ezek az évek jól hasznosuljanak az életükben. Egyszóval az iskolát, az oktatást is veszélyeztető tényezőnek látom. De ne hagyjuk ki a gyerekeket veszélyeztető tényezők közül a szegénységet, a szülők ingatag idegállapotát, alkoholizmusát, bizonytalan munkaerő-piaci helyzetét sem.
– A törvény a szülők felelősségébe utalja a szexuális felvilágosítást, ami egyrészt helyes, másrészt mintha a törvényalkotó nem ismerné a magyar valóságot, és csak tökéletes családokat feltételezne.
– Azzal teljes mértékben egyetértek, hogy a gyerekek nevelése elsődlegesen a szülők feladata, felelőssége. Ugyanakkor ez nem mindig valósul meg a legjobb módon. Foglalkozni kellene a bajban lévő és nevelésre nem igazán alkalmas szülőkkel is. Akik igen sokan vannak. És mint említettem, a szülői ház is egy veszélyeztető tényező lehet a gyerekek számára. Nem gondolom, hogy régen minden jó volt, amikor a gyerekek békésen éldegéltek, és semmi nem veszélyeztette őket. Mindig minden korban voltak rájuk nézve veszélyes emberek, helyzetek, de most ezek valószínűleg láthatóbbak, jobban a szemünk előtt vannak.
– A szexuális felvilágosítás rátermett szülőknek, helyes gyerekkel sem mindig egyszerű, nem?
– Azzal az érveléssel alapvetően egyet értek, hogy a szülők feladata a szexualitással kapcsolatos témák elmagyarázásra, de a szülők egy része bizony nem felkészült arra, hogy nyíltan, értelmesen beszélgessen a gyerekével erről a témáról. A legjobb szándék mellett sem könnyen találnak megfelelő módot, hogy elmondják, mit csináljon a gyerek, és mit ne. Vagy elkenik és fellengzős, lírai szövegbe csomagolják a méhek nemi életéről szólva, vagy közönséges technikai eligazítást tartanak a kondomól, a tablettáról. Segítség kellene a szülőknek, és segítség a gyerekeknek is ezen a téren.
– Akkor a család intézze a nevelést, és „hagyjuk a homoszexuális propagandát” mondatot nevezhetjük önmagáért való politikai szlogennek?
– A probléma szőnyeg alá söprésének mondanám. Kimondása annak, hogy ezzel a témával kompetens módon nem engedjük a gyerekeket megismerkedni.
Még ha jó és szerető szüleink is voltak. Ráadásul nem is minden család jó, szerető és gondoskodó.
– Milyen eszközökkel lehet támogatni a családokat és az iskolát a veszélyek csökkentésében?
– Borzasztó fontos lenne megtanítani a gyerekeknek a különbséget a kedves, barátságos felnőtt és a pedofil, a szülői, nagyszülői, nagypapai szeretet és ölelés, illetve a rossz szexuális érintés között. Ahogy a szörnyű internetes tartalmak elkerülését, úgy az ez elleni védekezésre is fel kellene készíteni őket.
A szexuális erőszakkal és zaklatással kapcsolatban ismert a bugyi- vagy alsónemű-szabály fogalma, amit már egy óvodásnak is el lehet magyarázni: ami az alsóneműdön belül van, azt a testrészedet nem érintheti meg se tanító, se nagypapa, de normális országokban az orvos is csak úgy, hogy kommunikálja a vizsgálat kivételes jellegét. A jogszabály előírásával ellentétben éppen hogy nagy mennyiségben kellene oktatóvideókat nézni, és tájékoztató civil szervezeteknek és aktivistáknak kellene megjelenni az oktatási intézményekben, és a koruknak megfelelő szinten beszélgetni a gyerekekkel.
– A jogszabály megrostálja, miről és ki tarthat informatív beszélgetéseket az iskolákban.
– Butaság azt feltételezni, hogy ha nem beszélünk valamiről, akkor az nem létezik. Amikor én voltam fiatal, akkor azért nem támogatták a szexuális felvilágosítást, mert hátha a gyerekek kedvet kapnak a nemiséghez. De könyörgöm, melyik kamasz nem gondolt még arra, hogy milyen lehet férfiként vagy nőként szexuális kapcsolatba kerülni valakivel? Erről álmodozik egy serdülő, és elveszhet a káoszban, ha nem kap támogató eligazítást. Valakinek el kell mondani neki, hogy ne higgyen a pornónak, nem minden férfi nemi szerve akkora, és nem kell öt partnerrel csinálni.
Jó megoldás lehet, ha nem egy tanár, nem egy szülő, hanem egy külső, határozott, megbízható ember beszélget a gyerekekkel, akitől ők elfogadják a válaszokat.
– Miközben a helyzetet bonyolítja, hogy a gyerekek gyorsan változnak a kamaszkor idején.
– Nagy fokú ismerethiány van a törvényben, mert iskoláról, óvodáról beszél, pedig nem lehet egybe mosni egy 10 és egy 13 éves gyereket. Az egyik még a serdülés előtt áll, a teste nyugalmi állapotban van, a másikban pedig tombolnak a hormonok, és adott esetben még értelmes, jó gyerekként is minden őrültségre képes. Ezekről a témákról sokkal többet kellene hallaniuk a gyerekeknek, bátrabban kellene beszélhetni velük. Nem úgy kell felfogni, hogy valami rosszra csábítják őket azok, akik a gyerekekre leselkedő veszélyekről beszélnek, hanem megtanítják őket arra, hogyan kerüljék el a bajt.
– Azt is kijelenthetjük, ugye, hogy a homoszexualitást is érintő szexualitásról való iskolai beszéd nem homoszexuális propaganda?
– Egyértelműen nem. Ezt egy nagyon elhibázott megfogalmazásnak tartom. A propaganda rábeszélést jelent: „csatlakoz hozzám, és akkor jobb lesz neked”. Sokszor, sok szakember elmondta már, hogy jelenlegi tudásunk szerint a homoszexualitás nem tanult viselkedés, hanem adottság. A homoszexualitásról való beszéd pedig nem tud senki rábeszélni a homoszexualitásra. Akik érintettek benne, a beszélgetések során számos kérdésükre választ kaphatnak. Akik viszont bántják, csúfolják, kiközösítik az általuk homoszexuálisnak vélt osztálytársukat, megtanulhatják, hogy ő éppen ugyanolyan ember, mit mások, és nem kell őt bántani. Tudatosítani lehet, hogy a legjobb barátod is lehet homoszexuális, de attól még tanulhatsz tőle, sportolhatsz vele, kedvelheted, semmi bajod sem történik ettől.
