család;gyermekbántalmazás;homofób;Tóth Olga;

- Az árnyékboksz árnyékában: Orbánék kiütéses győzelme a nem létező ellenségek fölött

Időt, energiát és közpénzt nem kímélve, az összeurópai ellenszenvmétert jócskán kilengetve védte meg a magyar kormány a magyar gyerekeket az erőszakos, sorosista, liberális LMBTQ-propagandától – ami nincs. Miközben a magyar kormány tíz éve nem képes megvédeni a gyerekeket attól, ami viszont van: a családon belüli erőszaktól, a droghasználattól, az alkoholtól, a szegénységtől. A pedofíliával összemosott homoszexualitás – mint nem létező ellenség – derekasan kiüttetett Orbánék ügyes-bajos árnyékboksza által. Európa a magyar homofóbtörvénytől hangos, a hazai közvélemény pedig mintha feledni látszana a világ egyik leghalálosabb járványkezelését, a 450 forintos benzint, a 360 forintos eurót és az EU-dobogós ütemben gyorsuló lakhatást. De ha már ennyi szó esik a mindezt elfedő látszat-gyerekvédelemről, szakértőt kérdeztünk a dolgok valódi állásáról. Tóth Olga családszociológus válaszolt.

– Valóban a pedofiltörvénybe foglalt „homoszexuális propaganda” és az érzékenyítő civil szervezetek köre jelenti a legnagyobb veszélyt a gyerekekre?

– Számos, aligha rangsorolható veszély leselkedik a gyerekekre, és ezek között a pedofil támadások is kiemelkedően fontosak. De rengeteg kutatás támasztja alá, hogy

a gyerekek elleni szexuális és más erőszakos cselekmények túlnyomó többségét a családhoz tartozó személyek követik el, akik gondozzák őket, és akik napi kapcsolatban vannak velük. Apák, mostohaapák, nagypapák, nagybácsik, edzők, tanárok, papok.

Amikor csak a pedofil-problémáról beszélünk, akkor máris besöprünk a szőnyeg alá olyan eseteket, amikor valójában nem pedofil elkövetők okoznak a gyerekek sérelmére abúzusokat, bántalmazásokat. Fontos tehát beszélni a pedofil támadásokról, fontos megpróbálni megelőzni ezeket, de azt sugallani, hogy a veszedelem csak bokorból vagy sötét utcán előbukkanó bácsik képében leselkedik, nagy fokú elfedése a problémának.

– Az internetnek milyen szerepe van az abúzusok létrejöttében?

– A kutatások alátámasztják, hogy komoly veszély leselkedik a gyerekeinkre a digitális térben is. Nem szeretnék valamiféle őskori mamutként feltűnni, aki szerint „bezzeg régen, az internet előtti időkben milyen szép és jó volt minden”, de az tény, hogy ma válogatás nélkül és kéretlenül is ömlik a fiatalokra akár a pornográf, akár az erőszakos tartalom. Mindannyian tapasztalhatjuk ezt. Egyszer egy kutatáshoz a tinédzser terhességek számáról kerestem adatokat európai országokból, és csakhamar terhes kislányok szörnyű pornográf megjelenítése tárult elém. A gyerekek, serdülők nem tudják a hasonló eseteket éretten kezelni, de sokat tehetnek ezek megelőzésére és az erre való felkészítésben a szülők és a pedagógusok.

– A még mindig végletekig tananyagtúlsúlyos oktatási rendszer mennyire áll a helyzet magaslatán?

– A jelenlegi oktatási rendszert, amivel nagyon elégedetlen vagyok és sokat kritizálom, szintúgy a gyerekeket veszélyeztető problémának gondolom. Ma az iskolában rengeteg fölösleges dolgot tanítanak, és rengeteg fontos dolgot nem. A diákok elfáradnak, miközben elvész a tanulás öröme és a lehetőség, hogy ezek az évek jól hasznosuljanak az életükben. Egyszóval az iskolát, az oktatást is veszélyeztető tényezőnek látom. De ne hagyjuk ki a gyerekeket veszélyeztető tényezők közül a szegénységet, a szülők ingatag idegállapotát, alkoholizmusát, bizonytalan munkaerő-piaci helyzetét sem.

– A törvény a szülők felelősségébe utalja a szexuá­lis felvilágosítást, ami egyrészt helyes, másrészt mintha a törvényalkotó nem ismerné a magyar valóságot, és csak tökéletes családokat feltételezne.

– Azzal teljes mértékben egyetértek, hogy a gyerekek nevelése elsődlegesen a szülők feladata, felelőssége. Ugyanakkor ez nem mindig valósul meg a legjobb módon. Foglalkozni kellene a bajban lévő és nevelésre nem igazán alkalmas szülőkkel is. Akik igen sokan vannak. És mint említettem, a szülői ház is egy veszélyeztető tényező lehet a gyerekek számára. Nem gondolom, hogy régen minden jó volt, amikor a gyerekek békésen éldegéltek, és semmi nem veszélyeztette őket. Mindig minden korban voltak rájuk nézve veszélyes emberek, helyzetek, de most ezek valószínűleg láthatóbbak, jobban a szemünk előtt vannak.

– A szexuális felvilágosítás rátermett szülőknek, helyes gyerekkel sem mindig egyszerű, nem?

– Azzal az érveléssel alapvetően egyet értek, hogy a szülők feladata a szexualitással kapcsolatos témák elmagyarázásra, de a szülők egy része bizony nem felkészült arra, hogy nyíltan, értelmesen beszélgessen a gyerekével erről a témáról. A legjobb szándék mellett sem könnyen találnak megfelelő módot, hogy elmondják, mit csináljon a gyerek, és mit ne. Vagy elkenik és fellengzős, lírai szövegbe csomagolják a méhek nemi életéről szólva, vagy közönséges technikai eligazítást tartanak a kondomól, a tablettáról. Segítség kellene a szülőknek, és segítség a gyerekeknek is ezen a téren.

– Akkor a család intézze a nevelést, és „hagyjuk a homoszexuális propagandát” mondatot nevezhetjük önmagáért való politikai szlogennek?

– A probléma szőnyeg alá söprésének mondanám. Kimondása annak, hogy ezzel a témával kompetens módon nem engedjük a gyerekeket megismerkedni.

Nemcsak a szülőknek vannak kompetenciaproblémái, hanem a gyerekeknek is: mi sem mindig tudtunk a szü­leinkkel a szexualitásról beszélgetni.

Még ha jó és szerető szüleink is voltak. Ráadásul nem is minden család jó, szerető és gondoskodó.

– Milyen eszközökkel lehet támogatni a családokat és az iskolát a veszélyek csökkentésében?

– Borzasztó fontos lenne megtanítani a gyerekeknek a különbséget a kedves, barátságos felnőtt és a pedofil, a szülői, nagyszülői, nagypapai szeretet és ölelés, illetve a rossz szexuális érintés között. Ahogy a szörnyű internetes tartalmak elkerülését, úgy az ez elleni védekezésre is fel kellene készíteni őket.   

A problematikus „pedofiltörvénnyel” szemben én éppen hogy küldenék az iskolákba embereket, akik megtanítják a gyerekeket a rossz érintés felismerésére.

A szexuális erőszakkal és zaklatással kapcsolatban ismert a bugyi- vagy alsónemű-szabály fogalma, amit már egy óvodásnak is el lehet magyarázni: ami az alsóneműdön belül van, azt a testrészedet nem érintheti meg se tanító, se nagypapa, de normális országokban az orvos is csak úgy, hogy kommunikálja a vizsgálat kivételes jellegét. A jogszabály előírásával ellentétben éppen hogy nagy mennyiségben kellene oktatóvideókat nézni, és tájékoztató civil szervezeteknek és aktivistáknak kellene megjelenni az oktatási intézményekben, és a koruknak megfelelő szinten beszélgetni a gyerekekkel.

– A jogszabály megrostálja, miről és ki tarthat informatív beszélgetéseket az iskolákban.

– Butaság azt feltételezni, hogy ha nem beszélünk valamiről, akkor az nem létezik. Amikor én voltam fiatal, akkor azért nem támogatták a szexuális felvilágosítást, mert hátha a gyerekek kedvet kapnak a nemiséghez. De könyörgöm, melyik kamasz nem gondolt még arra, hogy milyen lehet férfiként vagy nőként szexuális kapcsolatba kerülni valakivel? Erről álmodozik egy serdülő, és elveszhet a káoszban, ha nem kap támogató eligazítást. Valakinek el kell mondani neki, hogy ne higgyen a pornónak, nem minden férfi nemi szerve akkora, és nem kell öt partnerrel csinálni.

Ezeket a dolgokat bevinném az iskolai életbe, nemhogy kisöpörném őket onnan, mert ha kommentár és válogatás nélkül ömlenek a gyerekekre, akkor csak zavarba jönnek, csak egymás ismereteire támaszkodhatnak, ami nem feltétlenül a legjobb.

Jó megoldás lehet, ha nem egy tanár, nem egy szülő, hanem egy külső, határozott, megbízható ember beszélget a gyerekekkel, akitől ők elfogadják a válaszokat.

– Miközben a helyzetet bonyolítja, hogy a gyerekek gyorsan változnak a kamaszkor idején.

– Nagy fokú ismerethiány van a törvényben, mert iskoláról, óvodáról beszél, pedig nem lehet egybe mosni egy 10 és egy 13 éves gyereket. Az egyik még a serdülés előtt áll, a teste nyugalmi állapotban van, a másikban pedig tombolnak a hormonok, és adott esetben még értelmes, jó gyerekként is minden őrültségre képes. Ezekről a témákról sokkal többet kellene hallaniuk a gyerekeknek, bátrabban kellene beszélhetni velük. Nem úgy kell felfogni, hogy valami rosszra csábítják őket azok, akik a gyerekekre leselkedő veszélyekről beszélnek, hanem megtanítják őket arra, hogyan kerüljék el a bajt.

– Azt is kijelenthetjük, ugye, hogy a homoszexualitást is érintő szexualitásról való iskolai beszéd nem homoszexuális propaganda?

– Egyértelműen nem. Ezt egy nagyon elhibázott megfogalmazásnak tartom. A propaganda rábeszélést jelent: „csatlakoz hozzám, és akkor jobb lesz neked”. Sokszor, sok szakember elmondta már, hogy jelenlegi tudásunk szerint a homoszexualitás nem tanult viselkedés, hanem adottság. A homoszexualitásról való beszéd pedig nem tud senki rábeszélni a homoszexualitásra. Akik érintettek benne, a beszélgetések során számos kérdésükre választ kaphatnak. Akik viszont bántják, csúfolják, kiközösítik az általuk homoszexuálisnak vélt osztálytársukat, megtanulhatják, hogy ő éppen ugyanolyan ember, mit mások, és nem kell őt bántani. Tudatosítani lehet, hogy a legjobb barátod is lehet homoszexuális, de attól még tanulhatsz tőle, sportolhatsz vele, kedvelheted, semmi bajod sem történik ettől.

Ha nem beszélhetnek róla, elvész a biztonságérzetük A gyerekek ötöde szerint túl sok a bántalmazás a magyar iskolákban, ahol a diákok 22 százaléka nem érzi magát biztonságban. A gyerekek több mint fele jelezte azt, hogy elsősorban az tenné biztonságosabbá az iskolát, ha senkivel sem bánnának csak azért rosszabbul, mert különbözik a többiektől. Ez volt az egyik szívszorító eredménye a Hintalovon Alapítvány legutóbbi felmérésének, amelyet két évvel ezelőtt készítettek Te hogy látod? címmel. A több mint 5300 diák megkérdezésével készített felmérést Bárdossy-Sánta Nóra jogász, a Hintalovon Alapítvány Gyermekjogi Központjának vezetője idézte föl arra a kérdésünkre válaszolva: hogy érzik magukat a fiatalok az iskolákban, milyen veszélyeket látnak maguk körül, és mi tenné őket elégedettebbé, kevésbé szorongóvá? A hét témakör köré csoportosuló kérdések közül az oktatás színvonala bizonyult a legfontosabbnak. A diákok szerint az ország elsősorban azzal tudná jobbá tenni a helyzetüket, ha hasznos tudást és olyan álláslehetőségeket biztosítana nekik, amelyekkel a későbbiekben boldogulhatnak. A kutatásnak a mostani „gyermekvédelmi jogszabályhoz” kapcsolódó eredménye a második leggyakoribb említés arra a kérdésre, hogy mi tenné biztonságosabbá az iskolát. Ahol ugyanis biztonságos és vidám hely az iskola, ahova szeretnek járni a gyerekek, és ahol a tanárok tisztelettel bánnak velük, ott szívesebben tanulnak, és a tananyagot is az átlagnál többen látják hasznosnak. A fiataloknak akkor lenne nagyobb a biztonságérzetük, ha több lenne vagy egyáltalán lenne olyan felnőtt a környezetükben, akihez bizalommal fordulhatnának a problémájukkal. „Márpedig, ha van olyan téma, amiről nem lehet beszélni az iskolában, akkor egyedül hagyjuk őket azokkal a kérdéseikkel, amelyek bennük vannak, és akár otthon, a szüleikkel sem tudják megbeszélni őket – mondja Bárdossy-Sánta Nóra. – Vannak olyan gyerekek, nem is kevesen, akik nem érzik biztonságosnak a családi hátte­rüket, nem felelős felnőttek veszik körül őket. Ha az iskolában sem tudnak beszélni számukra fontos kérdésekről, akár a homoszexualitásról vagy bármi másról, akkor ezzel nehéz helyzetbe hozzuk őket.” Az új magyar jogszabály szerint: ha egy intézmény vezetője nem a civil szervezetek – még nem ismert – regiszteréből választja majd ki azt, akit elhív egy előadásra, akkor szabálysértési eljárás indul ellene. Az viszont érdekes lehet, ha a majdani listáról lemaradt civil szervezet képviselőjével kifejezetten a gyerekek szeretnének találkozni, nekik ugyanis joguk van az információhoz és ahhoz, hogy jelezzék, szeretnének egy ilyen előadást. A jogász szerint ha az intézményvezető nem tesz eleget a kérésnek, akkor az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével megy szembe, ha viszont eleget tesz – akár diákok, szülők vagy pedagógusok szervezésében –, akkor ma még bizonytalan, mi lehet ennek a következménye. Magyarország 1990-ben írta alá és a következő évben hirdette ki az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét. „Több mint 30 éve hatályos egy olyan törvény, amely szerint a gyerekeknek sok más mellett joguk van a megfelelő információhoz, a véleményük kifejezéséhez és az erre vonatkozó visszajelzéshez, a mindenre kiterjedő oktatáshoz, és hogy nem lehet megkülönböztetést alkalmazni velük szemben. Ez a törvény mondja ki azt is, hogy a gyerek legfőbb érdeke szerint kell eljárnia minden hatóságnak, állami szervnek, intézménynek. Van olyan jogszabály tehát, ami szerint a gyerekeknek joguk van azokhoz az információkhoz, amire kíváncsiak, és hogy életkoruknak megfelelő tudást kapjanak. A magyar jogszabály ezzel ellentétesen kimondja, hogy van valami, amiről az iskolában nem lehet beszélni. Otthon lehet és kell, hiszen a törvény a szülők kompetenciájává teszi a szexuális edukációt, miközben nem tudni, milyen segítséget kíván adni ehhez az állam a szülőknek – kiadványokkal, gyakorlatokkal, támogató szakemberekkel.”
Lakatot tesz a gyerekek szájára a rendőri drogprevenciós programA 2020-ban publikált ESPAD-kutatás (European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs) alapján a gyerekek átlagosan 14-15 évesen kipróbálják a különféle természetes és szintetikus tudatmódosítókat, és a magyar fiatalok fogyasztják legnagyobb arányban a dizájner­drogokat. A Hintalovon Alapítvány jogásza felidézi a Drogriporter három évvel ezelőtti kutatását, amely a fiatalok véleményét mérte föl a drogprevenciós programokról. Legtöbben olyan előadásokon vettek részt, ahol rendőr beszélt nekik a drogok veszélyeiről. Sokan nem merték felfedni a tapasztalataikat és ezzel összefüggő kérdéseiket, mert a szigorú hazai jogalkalmazást ismerve féltek, hogy eljárást indítanak ellenük, és akár börtönbe is kerülhetnek. Arról biztosan nem kérdezhettek egy rendőrt, miként szórakozhatnak biztonságosan vagy milyen alternatív lehetőségeik vannak a kikapcsolásra. Ezeknek az előadásoknak a minőségét összességében erős kritikákkal illették a gyerekek, a tapasztalat hiányából adódó szavahihetőséget kritizálták. Vannak tehát drogprevenciós programok, de kimerülnek a veszélyek hangoztatásában, és nem adnak lehetőséget a kérdésekre. Nem állunk jól a bódulat egyéb területein sem: a Szétcsúszva program két évvel ezelőtti felmérése szerint a középiskolások csaknem 80 százaléka 15 évesen vagy korábban kipróbálta már az alkoholt, egynegyedük hetente, hét százalékuk hetente többször is fogyaszt alkoholt, minden harmadik középiskolás rendszeresen iszik.

Magyar Kultúra néven új havilap látott napvilágot, melynek kiadója a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. – vagyis az orgánum a Demeter Szilárd irányította Petőfi Irodalmi Múzeumhoz tartozik. Az olvasó ennek ismeretében azt gondolhatja, hogy a lap inkább az irodalom felől közelít a fő témájához – ami az első lapszámban a Duna –, de a valóságban emellett találunk a földrajzhoz, a technikához és akár a földműveléshez kapcsolódó írásokat is.