Hús, fém, Cadillac – véget ért a cannes-i filmfesztivál

Brutális baki, ám innovatív fődíj. Spike Lee zsűrielnök minden szempontból filmtörténetet írt a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Történelmi eseményként vonul be a lexikonokba a 74. Cannes-i Filmfesztivál zárógálája. Egyrészt Spike Lee zsűrielnök elszólta magát és a ceremónia elején bejelentette, hogy a Titane (Titán) lett a legjobb film. Kínos hallgatás, kelletlen mosolyok után a zsűritagok közül villámgyorsan reagáló Tahar Rahim mentette a helyzetet és odaült a szemmel láthatóan leharcolt amerikai rendező mellé, hogy segítsen neki. Lee amúgy többször elnézést kért a bakiért, de hát, annyi baj legyen, mert elnökként a fesztivál történetének legradikálisabb döntését hozta meg azzal, hogy egy kísérleti, szerzői pszicho-horrort díjazott a zsűri a legjobbként.

Mint korábban megírtuk: a film központi karaktere, Alexia (Agathe Rousselle) gyerekkorában autóbalesetet szenved és ekkor kerül titán a koponyájába. A sérült gyermeket az apja innentől fogva levegőnek nézi, ez a trauma egyenesen vezet a személyiség sérüléséhez – Alexiából pszichopata sorozatgyilkos lesz. Az egyetlen menekülése, hogy kiadja magát egy még gyerekkorában eltűnt férfinak, akinek az apja, Vincent (Vincent Lindon francia szupersztár) tanúsítja, hogy valóban ő az. A férfi, aki egy szteroidokon élő kiöregedett tűzoltó, persze tudja, hogy valami nem stimmel, de ő apa akar lenni, bármi áron. Mindegy, hogy kié. Még azt is elfogadja, hogy a „fia” az álruha alatt terhes és nyilvánvaló, hogy valamiféle biológiai titán-emberi test hibrid van úton, a testnedve pedig koromfekete motorolaj.

„Amikor a szüleimmel rituálisan néztem a díjkiosztókat, gyerekként azt gondoltam, hogy az itt díjazott filmek tökéletesek. Most én állok itt és tudom, hogy az enyém nem tökéletes – alkotói szempontból. A tökéletes műalkotás mindazonáltal zsákutca, ki kell tágítani a minket bezáró normativitás határait a félelemkeltés erejével” – mondta a díjkiosztón Julia Ducournau francia rendező, aki két orvos gyermeke, így nem annyira fura, hogy az emberi test lebomlása, illetve metamorfózisa érdekli. Szavai szerint David Cronenberg, Brian De Palma, Pier Paolo Pasolini és Edgar Allen Poe művészete volt rá hatással. Első filmjével, a Nyerssel és most a Titánnal a zsánermozi kívülállóságát szerette volna megszüntetni, alapvető félelmeinkről és a vágyainkról mesélni. Ahogy a rendező lapunknak adott interjújában elmondta:

Erre egészen humorosan rímelt Spike Lee „indoklása”, amelyben hangsúlyozta, hogy neki azért tetszett a Titán, mert még soha nem látott olyat, hogy egy Cadillac termékenyítsen meg egy nőt.

A zsűri nagydíját, a Grad Prix-t megosztva kapta egy fiatal és egy veteránnak számító alkotó. A magyar néző számára mindketten ismerősek lehetnek, hiszen a finn Juho Kuosmanen első egészestés műve, az Olli Maki legboldogabb napja kedvelt mű volt a hazai artmozikban. Most elismert második műve már egy teljesen kész, érett rendező alkotása: a Hytti No6 (A hatos kupé) melyben a finn Natalia és az orosz Vadim egy vonatfülkében utaznak Moszkvából Murmanszk felé. Nagyon-nagyon különböznek egymástól, de végül egy nem mindennapi kapcsolat alakul ki köztük – nem, nem olyan, mint egy amerikai filmben. A „másik” nagydíjas az iráni Asghar Farhadi, aki a The Hero (A hős) című drámája intenzitásában megközelíti a Nader és Simin – Egy válás történetének intenzitását és érzelmi elfojtottságát. Antihőse, Rahim egy csőd miatt bebörtönözött családfő, akinek szerelme talál egy aranyérmékkel telin táskát. A férfi úgy dönt, visszaadjak a tulajdonosnak, mert a becsülete a legfontosabb. Egészen addig, míg a közösségi médiában meg nem kérdőjelezik a sztori hitelességét – mely egyenes utat kínál az elkerülhetetlen tragédiához.

A francia Leos Carax lett a legjobb rendező az Anette című rendhagyó musicalért. Az abszurd zenés táncos alkotás az amerikai Sparks art-pop duó ötlete alapján készült rockopera (a film zenéjét is a páros jegyzi). Mindent felvonultat, amit ép ésszel el lehet képzelni – köztük egy elképesztően jó Adam Drivert. A legjobb forgatókönyvért járó elismerést Takamasa Oe és Haruki Murakami kapta a Drive My Car-ért, utóbbi tulajdonképpen a saját novelláját dolgozta át. Nem mellekésen a japán versenymű kapta a filmkritikusok Fipresci-díját és az ökumenikus zsűri elismerését is.

Nadav Lapid izraeli és Apichatpong Weerasethakul tajföldi rendező megosztva kapta a zsűri díját. Előbbi, Ha'berech című alkotása az Izraelen belüli kultúrharcról szól, melynek hőse, az Y nevű filmrendező, aki egy vidéki vetítés során leplezi le a zsidó állam nemzeti együttműködési rendszerét.

A legjobb férfi alakítás díjat Caleb Landry Jones kapta a Nitram című filmben nyújtott alakításáért, melyben az 1996-os ausztráliai Port Arthur-i mészárlás elkövetőjét, Martin Bryantet formálta meg – a mű a gyilkos szemszögéből értelmezi, hogy miképpen végezhetett harmincöt emberrel. A legjobb női alakításért járó elismerést Renate Reinsve kapta. A norvég színésznő Joachim Trier The Worst Person in the World (A legrosszabb személyiség a világon) című művében egy fiatal nőt alakít, akit húszas éveinek elejétől fogva mintegy tíz éven át, a felnőtté válásáig kísérheti mutat be a film – sok északi humorral.

A legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerát a horvát Antoneta Alamat Kusijanovic kapta a Murina című drámájáért, melyben egy tinilány úgy dönt, lecseréli apját egy sokkal gazdagabb férfira. A legjobb rövidfilm a Tian xia wu ya (A világ minden hollója) című, a Hong-kong-i Yi Tang rendezte etűd lett. Marco Bellochio tiszteletbeli Arany Pálmát kapott.