lehallgatás;Gémesi György;megfigyelési botrány;

2021-07-19 16:07:32

Gémesi György: „Ellenem nem találnak semmit”

A Népszavának nyilatkozva a gödöllői polgármester felidézte, akkor éleződött ki a helyzet közte és a nagyobbik kormánypárt között, amikor az előző parlamenti választás előtt 2016-ban Új Kezdet néven jobboldali pártot alapított.

Idáig jutott Magyarország a Fidesz uralma alatt – kommentálta lapunknak Gémesi György azt a sajtóhírt, ami szerint az ő telefonszáma is szerepel az NSO nevű izraeli kémszoftvercég ügyfelei által megfigyelésre kiválasztottak nemzetközi adatbázisában. A Telex.hu-nak nyilatkozva a gödöllői polgármester felidézte, hogy 2018 karácsonya környékén hozzá és két közelében lakó gyermekéhez is betörtek, de gyakorlatilag semmit nem vittek el, láthatóan inkább csak valami ellene felhasználható dokumentumot kerestek. Lapunknak ehhez hozzátette, nem csak azóta biztos benne, hogy ellenőrzik a lépéseit, ezt egy folyamatnak látja, ami mindig felvetődött, amikor a Fidesznek nem tetsző tevékenységet végzett. Az eddig megvizsgált dokumentumok alapján nagyjából a betörések előtt született döntés az ő mobiljának lehallgatásáról.

Az ellentét közte és a mostani kormánypárt között akkor kezdődött, amikor az MDF ledarálása után a párt meghatározó emberének számító Gémesi önállóan indult a polgármesterségért. Arra, hogy gyanúja szerint megfigyelik, már a betörések előtt, 2017-ben is több nyilvános szereplésén utalt, a magyar titkosszolgálatok ténykedését feltételezve ennek hátterében, konkrét bizonyítékai azonban nem voltak. A Népszavának nyilatkozva most felidézte, hogy akkor éleződött ki a helyzet, amikor az előző parlamenti választás előtt 2016-ban Új Kezdet néven jobboldali pártot alapított. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöki tisztét 1991 óta betöltő politikus kapcsolatait felhasználva több mint hatvan polgármestertársát sikerrel vonta be az új tömörülésbe, s úgy ítélte meg, hogy képesek lesznek valódi alternatívát kínálni a középen álló, szélsőségektől mentes jobboldali szavazóknak. A társak azonban – akikkel elmondása szerint a mobilján is tartotta a kapcsolatot – elkezdtek elmaradni, kit pályázatokkal, kit más módszerekkel fordított el tőle a Fidesz, így végül egy képviselőt sikerült bejuttatniuk a parlamentbe, őt is LMP-s színekben.

A gödöllői polgármesterségből is megpróbálták eltávolítani, amihez a Zöld Híd nevű 116 települést átfogó társulás vezetőjeként végzett munkájában akarták ellehetetleníteni, lejáratni – nyilatkozta lapunknak. A cég, amely Gödöllőn és annak tágabb térségében a szemétszállítás lebonyolításáért felelt, egész addig olcsón is kiválóan tudott gazdálkodni a polgármester szerint, amíg a kormány által létrehozott Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelőhöz nem került a szemétdíjak beszedésének joga, attól kezdve azonban a Zöld Híd nem kapta meg a neki járó bevételeket, a régió polgármestereit pedig ellene hangolták. Gémesi György emlékei szerint a társaság közgyűlése előtt, ahol végül lemondott posztjáról, nem egy sms-t kapott a gödöllői Fidesz-irodába behívott polgármestertársaktól, hogy meggyőződésük dacára ellene kell szavazniuk.

Azt nem tudni, biztosan behatoltak-e a készülékébe a Pegasus nevű, okostelefonok feltörésére alkalmas program segítségével, és meddig hallgatták le, mert Gémesi György közben lecserélte megöregedett készülékét, de szerinte ez nem is kétséges. Úgy látja, a történtek azt mutatják, a Fidesz vezérkar gyenge és fél egy tisztességes ellenféltől. Ő vívóként évtizedekig nézett szembe a páston az ellenfelekkel, s ha voltak is vitatott bírói döntések, sportszerűen elfogadta azokat. Egyébként – azt mondja - egész élete nyitott könyv, ahogy eddig sem talált semmi rá nézve terhelőt az ország mostani vezetése, ezután sem fognak.