oktatás;PSZ;igazgató;

2021-07-20 06:20:00

„A mi igazgatónk Vera néni!”

A tantestület és a szülők tiltakozása ellenére leváltanák a csepeli Széchenyi István Általános Iskola vezetőjét, a szaktárca "még jobb" jelöltre vár.

Derült égből villámcsapásként érte a csepeli Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola tanár, diák és szülői közösségét a hír, miszerint igazgatónőjük újabb öt évre szóló intézményvezetői pályázatát indoklás nélkül elutasította a minisztérium. 

A döntést azért sem értik, mert az igazgatónő egyedüli pályázóként indult, és a tantestület, a diákok és a szülők bizalmát, támogatását is élvezi. A magyar-német tanítási nyelvű iskola szülői munkaközössége ezért petíciót indított, amelyben azt kérték a döntéshozóktól, hogy újabb öt évre a jelenlegi igazgatónőt nevezzék ki intézményvezetőnek. Hangsúlyozták: Vera néni munkájával a szülői közösség elégedett és az eddigi munka folytatását szeretnék. A petíciót néhány nap alatt mintegy hatszázan írták alá, amit – személyes megjegyzésekkel is kiegészítve – elküldtek Kásler Miklós emberi erőforrások miniszternek, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak és a Dél-Pesti Tankerületi Központ igazgatójának, Tóth Jánosnak. Az iskola kerítésére pedig "Adjátok vissza az igazgatónkat!", "A mi igazgatónk Vera néni!" és "Hajrá Széchenyi!" feliratú molinókat helyeztek ki. 

– Megdöbbentünk, amikor megtudtuk, hogy Vera pályázatát szó nélkül visszautasították. Most teljes a bizonytalanság, ha tényleg nem nevezik ki, fogalmunk sincs, szeptembertől ki vezeti az iskolát – nyilatkozta a Népszavának a Széchenyi egyik tanára. Hangsúlyozta: ő mindenképp azt szeretné, ha a jelenlegi igazgatónő maradna, mert ő nemcsak "egy főnök", hanem nyitott, közvetlen, kollegiális szemmel néz a tantestületre, amivel tíz évvel ezelőtti kinevezése óta olyan munkakörnyezetet teremtett, ahova jó szívvel megy be az ember dolgozni. A tanárnő azt is elmondta, tudomása szerint iskolán belül nincs más, aki az igazgatói székre pályázna, így attól tartanak, kívülről hoznak majd be valakit.

Egy édesanya, akinek két gyermeke is a Széchenyibe jár, azt mondta lapunknak: senki nem számított rá, hogy ilyen helyzet alakul ki az iskolában. – Eddig nyugalom volt, az online oktatás alatt is helytállt az egész tantestület. Nem értem, miért kell tönkretenni azt, ami jól működik – fogalmazott. Szerinte az iskola jó irányba indult el és jó eredményeket ért el az utóbbi években.  Érdeklődtünk a tankerületnél, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, mi indokolta az igazgatónő pályázatának elutasítását. Megkeresésünkre a szaktárca azt írta, a döntéskor "számos körülményt mérlegelnek", és amikor az a döntés születik, hogy a pályázat eredménytelen, abban bíznak, hogy egy újabb pályázaton több jelölt közül, "még jobb intézményvezetőt" választhatnak. Arra a kérdésünkre nem kaptunk választ, a jelenlegi igazgatónő újabb pályázatával mi volt a problémájuk. Arra a kérdésre, szeptembertől ki vezeti az iskolát, azt a választ kaptuk, hogy a helyettesítés rendje jogszabályban szabályozott. 

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Gosztonyi Gábor szerint ilyen esetekben átmenetileg az igazgatóhelyettesek közül bíznak meg valakit az iskola vezetésével. Az üggyel kapcsolatban úgy vélekedett, a minisztérium válaszát abban az esetben lehetne elfogadni, ha egy olyan intézményről lenne szó, ahol rossz a hangulat, rossz a teljesítmény, a szülők menekítik a gyerekeiket.

– Itt azonban nem ez a helyzet, ezért a szaktárca döntése érthetetlen – mondta a PSZ alelnöke. Hozzátette, a döntés elutasításáról indoklási kötelezettsége valóban nincs a minisztériumnak, de véleménye szerint egy demokratikus országban elvárás lenne, hogy a döntéshozók indokolják a döntéseiket.